fbpx

Őszi teendők a kertekben

A nyár elmúltával a laikusok azt hihetik, hogy a kertekben véget ér a dolgos időszak, azonban ez egyáltalán nincs így. Az ősz során még bőven van teendő. A késői érésű gyümölcsök szüretelésén kívül a kertet fel kell készíteni a télre. De pontosan milyen munkákat is kell ilyenkor elvégezni? Az alábbiakból kiderül!

Szüret
A szüret nem csak a gyümölcsök leszedéséből áll, gondoskodni kell azok tárolásáról is. A korábban lehullott, rothadó gyümölcsöket is érdemes összeszedni – főleg a kellemetlen erjedő szag miatt – és a komposztba szórni.

A gyep ápolása
Az első és legfontosabb őszi feladat talán a levelek összegyűjtése a gyepről, amelyet aztán a többi munkafolyamat is követhet. A nyári használat során összetömörödött talaj fellazításával és a pázsit szellőztetésével megelőzhető a tövek elhalása. Fontos, hogy ez a munka mindenképpen száraz, csapadékmentes időben kerüljön elvégzésre. Szerencsére mindössze egy vasvilla vagy gereblye szükséges hozzá. Előbbi esetén mélyen a talajba kell szúrni és finoman előre-hátra kell mozgatni az eszköz nyelét, majd ugyanezt a mozdulatsort 10 centivel arrébb is megismételni. Gereblyével végezve erős kapáló mozdulatokkal érhető el ugyanez a hatás.

A tápanyagok pótlása
A vegetációs időszakban a növények rengeteg tápanyagot veszítenek, amelynek célzott pótlását intenzívebb növekedéssel hálálják meg. A gyepet, a cserjéket, a dísznövényeket és a fiatal fákat semmiképpen sem szabad kihagyni a trágyázásból, amely történhet komposzt és műtrágya segítségével is. A hatás garantáltan nem marad el tavasszal!

Ültetés és metszés
A késő ősz a fák és a cserjék ültetésének ideje is. A fás szárúak elhelyezését a majdani kifejlett méretük figyelembevételével kell megtervezni. Az ültetéshez mindenképpen méretes ültetőgödör szükséges, amelyet aztán megfelelő iszapolás, taposás és karózás követ. Természetesen a szerves trágyáról sem szabad megfeledkezni!

A nagyobb fákkal is van feladat, hiszen az esetleges trágyázáson kívül a gyümölcsfák szakszerű metszése is esedékes, de az sem baj, ha ez már a téli időszakra csúszik át.

A kiskert gondozása
A virágoskertek egynyári növényeit érdemes kihúzkodni, az évelőket pedig visszavágni, hogy a fagy ne tegyen bennük kárt. A konyhakertekben található – le nem szedett – terméseket, szárakat, gazt és egyéb növényeket is ajánlott összegyűjteni, hiszen a komposztálóban még nagy hasznukat lehet venni. De a terület felásásakor vagy rotálásakor a földbe forgatva zöldtrágyaként is hasznosíthatók.

Feladatok a teraszon
Az első fagyok beállta előtt a teraszon tárolt cserepes növényeket is érdemes télre fagymentes helyen elhelyezni, ahogy a kerti bútorokat is ajánlott – élettartamuk megőrzése érdekében – fedett helyen tárolni.

Az őszi munkák megkezdése előtt mindenképpen érdemes körbenézni a VasMuszakiBolt.hu webáruházában, ahol minden szükséges szerszám és kiegészítő megtalálható.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo