fbpx

Az igazi versenyautókra megszólalásig hasonlító Forma 1 modellek

A Forma 1 autómodellek valódi kuriózumnak számítanak akkor, hogyha a modellezés szerelmeseinek a kedvenceiről beszélhetünk. A legtöbbünk ilyen vagy olyan okokból kötődik ugyanis a száguldó cirkuszhoz, így a versenyautók látványa önmagában is felér egy adrenalinlökettel.

A bejegyzés keretei között igyekszünk némi inspirációt adni annak kapcsán, hogy melyik Forma 1 versenyautó modelljének a megalkotásába szeretnél éppenséggel belekezdeni a következő alkalommal.

A Forma 1 világát nem véletlenül szokás az autóversenyek csúcskategóriájaként emlegetni

Néhány évvel ezelőtt a Forma 1 versenyek a vasárnapi ebédek tökéletes záró akkordjaként éltek a köztudatban. Másnap aztán lehetett vitatkozni a karambolba torkollt előzéseken, a fantasztikus manővereken vagy éppenséggel a csapatfőnökök gumistratégiáján.

Egy biztos, az autóversenyek között egyetlen szakágat sem övez ekkora kultusz, mint amit a Forma 1 kapcsán most már évtizedek óta tapasztalhatunk. A magyar szurkolóknak pedig az év egyik legfontosabb hétvégéje, amikor a száguldó cirkusz néhány nap erejéig a Hungaroring környékére költözik.

Te melyik versenyautó élethű mását fogod megalkotni?

Kétségtelen, hogy napjainkban Lewis Hamilton a Forma 1 legnagyobb sztárja. Gyakorlatilag évről évre borítékolható a győzelme, így a legkevésbé sem csodálkoznánk, ha szíved szerint Hamilton szélvészgyors Mercedes modelljének élethű mását választanád.

Persze minden bizonnyal akadnak szurkolók is az ellentáborból. A semmivel össze nem téveszthető tűzpiros Ferrari modellek szerelmesei annak ellenére sem hajlandók feladni a bizodalmat, hogy az istállót már hosszú évek óta kerülik a sikerek.

Szóval megértjük, ha csakis Ferrari modellben vagy hajlandó gondolkodni. Csakúgy, akár a pompásan festő Red Bull autómodellek esetében. Elképesztően klassz élmény lehet ugyanis egy ilyen autócsodát megalkotni az otthonod kényelmében, majd pedig szüntelenül gyönyörködni a látványában.

Legendás Forma 1 versenyautók, amelyek modell formájában költözhetnek a szobádba

Természetesen nem feltétlenül kell a mai versenyautókra szorítkoznod, hiszen bátran megalkothatod a közelmúlt legendás Forma 1 modelljeinek az élethű mását is. Választékban nem lesz hiány, így könnyen a bőség zavarával találhatod szemben magad.

Vehetjük példaként a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher 2003-as VB-győztes Ferrari modelljét, Jenson Button 2009-es évben verhetetlennek bizonyuló Honda csodáját, vagy akár Ayrton Senna 1988-ban világbajnoki címet nyert McLaren gépét.

Tényleg a képzeleted, no meg az egyéni preferenciád szabhat csak határt annak, hogy éppenséggel melyik versenyautócsoda mellett szeretnéd éppen letenni a voksod. Ezek a Forma 1 modellek ugyanis az otthonodba fogják költöztetni a frenetikus futamok pazar hangulatvilágát.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo