fbpx

Télen a hideg az egyik legnagyobb ellenfél – Fehérvár Cycling Team blog

A Fehérvár Cycling Team tagjai rendszeresen blogolnak magazinunkban, ezúttal Péteri Niké mesél a téli alapozás megpróbáltatásairól.

Nekünk kerékpárosoknak a téli alapozás a szezon legfontosabb időszaka. Egyrészt, mert ekkor pihenjük ki a versenyeket, az intenzív edzéseket, másrészt ilyenkor fejlesztjük az állóképességünket és különböző edzésekkel erőt is növelünk. Már pár alapozó időszakon túl vagyok, viszont most a 2020-as időszakról szeretném leírni a tapasztalataimat.

Fotó: Bak Ferenc

A 2020-as téli felkészülésem kicsit különbözött a többitől. Ellentétben az előző éviekkel, idén a versenyszezont nem zártam le teljesen, hanem kipróbáltam magam a cyclo-cross szakágban. Szinte az egész telet végig versenyeztem a különböző magyar cx kupafutamokon. Kivétel volt a január közepén megrendezett OB, mert nem akartuk megszakítani azt a felkészülési időszakot és a formám is már kezdett „téliesedni”.

Szezon végén általában jól haladok, és ez meglátszott az első versenyeken is. Idővel lelassultam, hiszen az alapozás is erről szól, hogy ilyenkor másfajta terhelést kap az ember a különböző edzéseknek köszönhetően és nem a gyorsaságot, robbanékonyságot fejlesztik. Én például télen rendszeresen futok és konditerembe járok. A futás, azért is hasznos, mivel az segít a legjobban az állóképesség növelésében, más izomcsoportokat erősít és hidegben nem mindig tudok kimenni bringázni sem. A heteim vegyesen alakulnak: be van osztva az adott hétre, hogy melyik napokon milyen edzésem van. Hol cx, hol futás, hol kondi és amikor az időjárás engedi, akkor kinti országúti bringázás. Tetszik, hogy nagyon változatosan van összerakva az edzéstervem, nem mindig kerékpáros edzés van, abból úgyis eleget kaptam szezonban.


Időjárás szempontjából szerencsésnek mondhatom az idei telet, hogy nem voltak huzamosabb fagyok, havazások. Ezáltal idén tudok a legtöbbet kint tekerni. Az alapozást megelőző időszakban keveset edzettem, úgy mentem versenyre, hogy kicsit már edzetlen voltam. Később egyre több edzésem lett, de mindenáron csak bringázni akartam és azt is lehetőleg kint országúton. Akkor még nem tudtam, hogy a kinti hidegben való bringázás ennyire meg fog törni. Az edzéseim nem voltak rövidek, többnyire 2,5-3 órás edzések odakint, sokszor 3-5 fokban. A hideggel nem volt különösebb problémám, mivel egy idő után hozzászoktam. Téli ruhából is megvan mindenem, ahhoz, hogy ne fagyjak meg. Olyan ruhákat veszek föl, mint például vízálló felső, nadrág, kesztyű, térdmelegítő és karmelegítő. Nálam minden a vízlepergetésre/vízállóságra összpontosul. A telek, ha nem hidegek, fagyosak, akkor csapadékosak, nyirkosak. Ilyenkor a víz felverődhet és percek alatt átázik még a legvastagabb nem vízálló bringás ruha is. Ennek köszönhetően a kinti edzések ilyen szempontból könnyebbek, de az öltözés sokáig tart és úgy nézek ki, mint egy Michelin baba…

A pár hónap alatt, kiismertem magam, mit hogyan viselek el a hidegben. Értem ezalatt, azt hogy percre pontosan tudtam, hogy mikor kezd elfagyni a lábam, hogy mikor lesz már elviselhető a zsibbasztó érzés. Amikor az ujjaim kezdenek fázni, rájöttem, hogy mit érdemes csinálni, hogy ne fagyjanak el. Én mindig viszek magammal egy kulacsot, amibe csak váltóruhákat pakolok. A kesztyű a leggyakoribb, de teszek be sálat, aláöltözőt is ha átázna, ami rajtam van. Ruhákon kívül pedig zsepit, zabszeletet vagy zselét viszek ha befér a többi cucc mellé.

A téli edzések során számomra az a legnehezebb, hogy újra és újra kimenjek a hidegbe. Edzés elején sokszor gondolok arra, hogy már megint az arcomba fogom kapni a hideg levegőt, fagyott lábakkal jövök haza, átázik az aláöltöző és elkezdenek fázni az ujjaim a kesztyűben. De mivel ahhoz jól haladjak szezonban bele kell tenni télen is kemény edzésmunkát.

Fejben volt nehéz az idei alapozás. Soha nem megyek ki ennyiszer hidegbe edzeni, ráadásul ilyen hosszú időre. A lábaim nem úgy forognak, mint melegebb körülmények között. Sokszor felveszem a legnagyobb hidegbe a téli hosszú nadrágomat és rá egy softhell téli rövid nadrágot. A kettő együtt szörnyű érzést ad, nem tudok rendesen mozogni bennük, de legalább nem fázok. Ezekre egyébként felhívta az edzőm a figyelmem, hogy meg tudja törni az embert az ilyen alapozás, persze, akkor még nem hittem neki. Nálam pedig a görgő, egy tiltott dolog, nem vagyok hajlandó azon edzeni, egy percet sem, mert ki nem állhatom… Remélem minél hamarabb eljön az edzőtábor ideje, örülnék, ha már 15 fok feletti hőmérsékletben edzhetnék.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo