fbpx

“Mali-a-Maliba”

Holnap, szombaton rajtol a Budapest-Bamako Rali mezőnye. Hogy mi köze egy alapvetően autós rendezvénynek a kerékpározáshoz? Ha tovább olvasol ezt is megtudhatod. Hogy ne legyen nehéz a rejtvény – és a türelmetlenebb olvasóinkat is kielégítsük – súgunk: Bamako egy 9.000 kilométerre fekvő afrikai ország fővárosa. Ez az ország pedig nem más, mint a Mali Köztársaság.

Hazánkban azt hiszem nem sok olyan kerékpáros van, akinek ne lenne ismerős a Mali kerékpármárka. Csepeli székhelyükön a márka névadójával, tulajdonosával és a nagyker vezetőjével, Máli Jánossal beszélgettem.

BM: Honnan jött az ötlet, hogy kitaláljatok valamit ezzel a névrokonsággal kapcsolatban?
MJ: Már régen is gondoltam arra, hogy jó lenne Mali kerékpárokat eljuttatni Maliba és ott ilyen kerékpárokon tekerni. Persze először csak a név-játék miatt vetődött fel bennem ez az ötlet.
Aztán kicsit utánanéztem a dolgoknak, és sok a hasonlóság a két ország között is. Mali a 13. században a világ leggazdagabb országa volt, jelenleg az egyik legszegényebb. 1.000 méteres „dombjuk” van, mint nekünk. Nincs tengerük, mint ahogy nekünk sincs; 11 millióan lakják, mi kicsit kevesebben vagyunk. Sokkal többet sajnos nem tudtam kiszedni azokból, akik már jártak ott, így hát úgy gondoltam, hogy személyesen járok mindennek utána.

És mi az összefüggés a rali, és az előbbi sztori között?
Egy ismerősöm már tavaly teljesítette a versenytávot oda-vissza (!), úgyhogy tapasztalt sivatagi cápának mondható.
Ő mondta, hogy társat keres az új túrához, és ekkor kapcsoltuk össze a két dolgot.
Eizi (Eisenkrammer Károly) segítségével felvettük az ottani kerékpáros szövetséggel a kapcsolatot, ami valamilyen szinten létezik, de hogy milyen szinten, az majd ott fog kiderülni. Mivel a technológiai színvonal Maliban az itteni 90-es évek elejét idézi, ezért elsősorban az ottani magyarokon keresztül tartjuk a kapcsolatot, és intézzük a dolgokat.
Láttam ottani versenyről készült képeket, videókat. A versenyen nagyrészt olcsó kerékpárokkal indultak a versenyzők, de az látszott, hogy elindult valami, és ebben mi látunk fantáziát.

Mi a hosszú távú célja mindennek?
Szeretnénk felvenni egy hosszú távú kapcsolatot velük. A kapcsolatépítés a Mali köztársaság kerekeseivel a helyi kerékpáros szövetségen keresztül. Amennyiben a versenyzők tehetségesnek bizonyulnak, akkor szeretnék majd támogatni őket a hegyikerékpárjainkkal és alkatrészekkel. Eizin keresztül esetleg edzéstervekkel.
Az afrikai sportolók szerintünk jó sportolók; erősek, szikárak, konkrétan a Mali Köztársaság sportolóinak is vannak eredményeik. A múltkori olimpián 40-45 sportolóval vettek részt. Aki az ottani 35 fokban nekiáll rendszeresen nap-nap után sportolni, edzeni, abban úgy gondoljuk hogy megvan a kellő motiváció. Ha minden jól összejön, akkor a későbbiekben a csapatot majd el lehet ide hozni edzőtáboroztatni, hiszen a mi kerékpáros tudásunk valószínűleg nagyobb, mint ami náluk most van.

mali-bamako1

Milyen autóval mentek?
Csináltunk egy Mali kisbuszt, erre ráfestettük a Magura olimpiai bajnokát, Sabine Spitz-et, mivel ő is Magurával megy. Ez a gép egy terepjáró kisbusz, ami erre a futamra van felkészítve, már korábban is megjárta ezt az utat. 85 induló van a verseny kategóriában és 140 a kaland kategóriában. Mi a verseny kategóriában indulunk. Az indulók 20 %-a nem szokott célba érni, reméljük hogy mi nem ebbe tartozunk majd.

És a rakomány?
Fehér autóval megyünk, és 4 db fehér bicajt viszünk ki. Erős vázú, erős kerekű, középkategóriás montikat. Mivel az országban összesen körülbelül 5 db betonozott országút van…

mali-bamako2

Mekkora ott a kerékpáros kultúra?
Hát valami létezik, mert szövetségük az van, de hogy pontosan mi, az majd ott fog kiderülni. Napközben ott 35 fok az átlaghőmérséklet, ami azért elég meleg bringázni. Legalábbis nekünk. Aztán lehet, hogy nekik ez ugyanolyan természetes, mint nekünk a 22 fok. Szerencsére az ott már nem a totál sivatag, hanem van fű, fa, szóval közelebb áll a hegyikerékpározás érzetéhez. De ez majd ott kiderül. A kocsinkon van fedélzeti kamera, ami mindent vesz, szóval az érdeklődők majd láthatják mindezt. Most szombaton indulunk és február 3-án jövünk majd vissza.

Esetleg élőben közvetítetek majd a rendezvényről?
9.000 km az út és ebből 3.000 km-en nincs térerő, tehát csak a műholdas telefon él – szóval élő közvetítés biztosan nem lesz, de képeket, szöveget, SMS-t biztosan fogunk tudni küldeni. A honlapunkon minderről természetesen beszámolunk. Nem titkoltan szeretnénk új vásárlóközönséget is elérni a rendezvény által. A hivatalos oldalon lévő linkről is sokan eljutottak már hozzánk.

Kik a csapattagok?
Ketten megyünk a társammal, a többi helyet a biciklik és a pótalkatrészek foglalják el. A társam már rutinosabb ebben, a könnyebb szakaszok az enyémek lesznek, a nehezebbek pedig az övé. A kocsi 4 kerék meghajtásos, felezős, reméljük mindenhol el fog tudni menni…

Mennyire kőkeményen verseny ez a verseny?
Van díjazás és a verseny kategóriát próbálják keményíteni. Annyi szigorítás van, hogy Mauritániában nem lehet éjszaka vezetni, mert azért vannak zavargások, de nyugodtak vagyunk mert több száz katona fog vigyázni ránk.

Mi történik ha befuttok?
A célba érkezés után, másnap adjuk át a gépeket a helyi szervezetnek. A gépeket a csapat kapja, tehát először nem konkrét versenyzőkhöz kerülnek a bringák. Persze van néhány „ha” a dologban, mivel először ugye célba kell érni… A több mint 9.000 km alatt bármi megtörténhet.

Ehhez kívánunk sok sikert a Bikemag csapata nevében. A fejleményekről természetesen mi is beszámolunk majd.

További információk:
www.mali.hu
www.budapestbamako.org/hu/index

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo