fbpx

Fox 2015: A felfüggesztés fekete eminenciása

„Ha jó villát akarsz, akkor Fox.” Hallottuk megannyiszor az elmúlt években. És valóban, a gyártó nem is foglalkozik az olcsóbb szegmenssel, a palettája lényegében már a felső kategóriában indul, ami sokat elmond a cég hozzáállásáról. és ne felejtsük el azt a hatalmas fegyvertényt, hogy 2014-ben Fox villával nyerték a világbajnokságot mind XC, mind DH szakágban a nőknél és a férfiaknál éppúgy. Lássuk, mit villantanak jövőre!

A kaliforniai cég egyébként még 1974-ben kezdett motocross villákat készíteni, azóta pedig otthon van többek között a hómobilok, a quadok, terepjárók, pályaversenyautók felfüggesztésének terén is, szóval tapasztalatuk az éppenséggel van. Kerékpáros fejlesztések terén sincs miért szégyenkezniük. A Fox a kínálatával mostanra lefedi a teljes MTB palettát: az XC-től kezdve a dirt jump, 4X, Trail, All-Mountain, Freeride, Enduro, Downhill szegmensben egyaránt kínál felső kategóriás modelleket. A villák nevezéktana viszonylag egyszerű, a szám a becsúszószár átmérőjét jelöli, és onnantól kezdve a felhasznált rugózó és csillapító egység megnevezése, illetve a vezérlés módja szerepel felsorolásszerűen, majd a végén a rugóút.

Fox

Fox csillapítás elöl, hátul, középen

Praktikus újítás volt a CTD rendszer, ami a villa és rugóstag együttes állíthatóságát valósítja meg a kormányról vezérelhető módon 3 elérhető fokozattal, hasonlóan pl. a Scott Twin Lock rendszeréhez.

Fox CTD Remote

Fox CTD Remote

A CTD kar közelebbről. A remote kar kapható lesz jobbos és balos verzióban is. Szárazon próbálva eléggé kézre áll, de majd meglátjuk a gyakorlatban.

Fox iCTD Remote

Fox iCTD Remote

A gyártó legnagyobb dobása 2015-re minden bizonnyal az iCTD, amely a CTD elektronikus verziója. Segítségével a kormányról egyszerre kapcsolható a villa és a rugóstag. Ha amúgy is elektromos Shimano váltórendszer van a gépünkön, akkor nem kell plusz akksi, hiszen a Di2 rendszer akkumulátoráról működik a Shimano-val történő együttműködésnek köszönhetően. Ha csak az iCTD megy az akksiról, akkor – a Foxosok szerint – átlagosan kb. 2,5 hónapot bír egy feltöltéssel, persze használattól függően ez változhat. Egy markolatváltókar szerű karral lehet majd választani a 3 állásból, melyek az illető típusok rugóútjától függően változnak. A kar mind jobbos, mind balos verzióban elérhető lesz majd.

Fox Float Stealth Edition

Fox Float Stealth Edition

A Fox jövőre limitált számban piacra dobja a Float széria Factory verziójának néhány típusát teljesen fekete verzióban Stealth Edition néven. Ezeken a villákon nemcsak a matricák feketék, hanem a váll tetején a különböző állító gombok, tekerentyűk is fekete anodizálást kapnak. Máskülönben a villák jövőre kicsit színesednek, már ami a matricákat illeti, hiszen azok valamennyi típushoz elérhetők lesznek az eredeti narancsszínűn kívül fehér, piros, kék, zöld és neon zöld színben is.

Fox 36 Talas 27,5 Fit RC2 160 Factory

Fox 36 Talas 27,5 Fit RC2 160 Factory

Természetesen a Fox-nak is követnie kell a kerékméret trendeket, így jövőre már minden típusnak meglesz a 27,5 kerékhez passzoló változata, mivel immár a 36 villák is elérhetők lesznek az új Jolly Joker kerékmérethez. A képen 36 Talas 27,5 Fit RC2 160 Factory változata, vagyis Kashima-s becsúszószárral. Tudásával és 2100 gramm körüli tömegével nem rossz ajánlat.

Fox 36 Float 27,5 Fit RC2

Fox 36 Float 27,5 Fit RC2

A kiállítási standon több modelljük átlátszó változata is helyet kapott, úgy tűnik nincs mit titkolniuk. A képen a 36 Float 27,5 Fit RC2 belsőségei tárulkoznak fel. A villa még éppen 2 kilós tömeg alatt marad, és 15 és 20 mm-es tengelyes verzióban is kapható.

Fox 40 Float 27,5 Fit RC2 203

Fox 40 Float 27,5 Fit RC2 203

A 40 Float 27,5 Fit RC2 203 a Downhill világbajnokság győztes villája, hirdeti büszkén a tábla a villa mellett. A minden pályához jól belőhető, agyonállítható Float levegős rendszer, a FIT csillapítórendszer és a szupermerev 40 mm-es becsúszószárak adják a villa főbb jellemzőit, no és persze a mára szinte minden modellnél elérhető Kashima becsúszó bevonat.

Fox DHX RC4

Fox DHX RC4

A képen a DHX RC4 rugóstag „üvegverziója”. A típus agyonállítható, és valamennyi gyakoribb szemtávolságú verzióban elérhető. 447 grammos tömege ehhez mérten nem is rossz.

Fox Float X CTD

Fox Float X CTD

Az All-Mountain és Freeride felhasználásra javasolt Float X CTD remote verziója (van a tagon kapcsolható verzió is). A levegős tag 365 gramm, állítható csillapítás és állítható rugóút. Csak Kashima bevonattal.

Fox D.O.S.S.

Fox D.O.S.S.

A villákon és rugóstagokon kívül van már állítható nyeregcső is Fox név alatt, a D.O.S.S. A rendszer pneumatikus működésű, 10 és 25 PSI közötti nyomással működik, autószeleppel kompatibilis. Két verziója 100 vagy 125 mm-t tud mozogni (rövidebbik verzióját XC-hez is ajánlják), mindegyik 3 pozícióban állítható (climb/trail/descend). A vezérlő bowden ugyan nem belül fut, de választható, hogy jobb vagy baloldalon legyen. A karnak lesz balos és jobbos, valamint kormány feletti és alatti verziója, ami összesen négyféle kombinációt ad. A nyeregcső amúgy 30,9 és 31,6 mm-es átmérővel elérhető. Az előbbi méretű verzió mindennel együtt (karral, bowdennel együtt) 620 gramm.

Az új villákról és rugóstagokról bővebb infókat a Fox gyári honlapján találsz: http://www.ridefox.com/subhome.php?m=bike&ref=topnav

Valamint a magyar forgalmazónál: http://www.paul-lange.hu/?menuId=48&view=client&action=search&searchCategories[5]=34

Szöveg: gg

Fotó: gg

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo