fbpx

Európa-bajnoki arany- és bronzéremmel hangolt az olimpiára a Multivan Merida Team

A moszkvai mountain bike olimpiai krossz Európa-bajnokságon a norvég Gunn-Rita Dahle Flesja hatodik kontinensbajnoki címét szerezte a hölgyek között, míg a győztes német Moritz Milatz és a spanyol Sergio Mantecón mögött a svájci Ralph Naef a harmadik helyen végzett az elit férfi futamban.

Meg kellett küzdeni a díjakért a Moszkvában rendezett Cross-Country Európa-bajnokságon a versenyzőknek, ugyanis a folyamatos eső sártengerré változtatta a pályát. A borzasztó körülmények azonban nem zavarták Gunn-Ritát, s annak ellenére sikerült legyőznie legerősebb ellenfeleit, a svájci Esther Süss-t és a német Sabine Spitz-t, hogy a hét elején még kisebb betegséggel küszködött.

„A mai kondíciók a 2002-es kapruni világbajnokságra emlékeztettek, ahol első vb-címemet szereztem. Szeretem az ilyen körülményeket, végig sikerült kézben tartani a versenyt. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvédeni a kontinensbajnoki trikót. A Merida Big Nine 29-es bringa nagy segítség volt ezen a pályán, sikerült kitekerni a legmeredekebb emelkedőket is.” – nyilatkozta Gunn-Rita.

A férfiak versenyében Ralph Näf folytatta a világkupákon mutatott remek sorozatát, melyek olimpiai indulást jelentettek számára a svájci válogatott színeiben. Bár a versenyt megelőző héten még kemény edzéseket végzett a tengerentúli vk-futamokra készülve, kiváló teljesítményre volt képes az Eb-n is.

„Közvetlenül a rajt után nem voltak elég frissek a lábaim, hogy kövessem a leggyorsabb versenyzőket. De azért jöttem ide, hogy a lehető legtöbb ranglista pontot gyűjtsek, aminek köszönhetően jobb pozícióból startolhatok az Olimpián. A verseny végére sikerült 20 másodpercre megközelíteni az élen haladókat, de ezt már nem sikerült ledolgozni. De tökéletesen elégedett vagyok a bronzéremmel is!” – kommentált a svájci.

Eredmények:
Nők:
1. DAHLE FLESJAA Gunn Rita Norway 1:37:26
2. SUESS Esther Switzerland +01:11
3. SPITZ Sabine Germany +01:12
4. HURIKOVÁ Tereza Czech Republic +02:32
5. LEUMANN Katrin Switzerland +04:24
6. DAWIDOWICZ Aleksandra Poland +04:30
7. WŁOSZCZOWSKA Maja Poland +04:31
8. OSL Elisabeth Austria +05:07
9. KALENTIEVA Irina Russian Federation +05:46
10. KLEMENCIC Blaza Slovenia +06:41
Férfiak:
1. MILATZ Moritz Germany 1:53:42
2. MANTECON GUTIÉRREZ Sergio Spain +00:01
3. NAEF Ralph Switzerland +00:21
4. ABSALON Julien France +02:56
5. KULHAVÝ Jaroslav Czech Republic +04:11
6. VAN HOUTS Rudi Netherlands +05:03
7. COLOMA NICOLAS Carlos Spain +05:23
8. FLUECKIGER Mathias Switzerland +06:05
9. LINDGREN Emil Sweden +06:20
10. NYS Sven Belgium +07:20

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo