fbpx

Cannondale Synapse Al 105 5 Disc: méltó régi nagy híréhez?

A Cannondale hosszú évek kemény munkájával rászolgált arra, hogy igazi kultikus márka legyen. Mire képes kedvező árú tárcsafékes országútik terén 2016-ban?

Az amerikai márka modelljeit mindig szívesen látjuk egy-egy próba erejéig, az innovációról híres gyártó gépei sokaknál a képzeletbeli ranglista csúcsán tanyáznak. Az alumínium, mint vázanyag használata a Cannondale egyik specialitásának számít, a CAAD (Cannondale Advanced Aluminium Design) széria modelljei kategóriájukban világszinten a legjobbnak számítanak. Az MTB-k esetén bevezetett elnevezés először a CAAD 3 szériával debütált országúton. Az ikonikusnak számító piros-sárga gépeket a Saeco csapat versenyzői hajtották, többek között Mario Cipollini majd később Paolo Savoldelli is alumínium vázas Cannondale bringák nyergében értek el kiemelkedő sikereket. Gilberto Simoni már a CAAD7 széria Alcoa csöves Optimo modelljét hajtotta a 2003-as Giro d’Italia összetett győzelmekor, sőt a szériàban gyàrtott vázak tömegét sikerült 1,1 kg környékére csökkenteni eddigre 54-es méretben. Az első karbon Cannondale országúti pont a komfort/endurance kategóriába sorolható Synapse modell volt 2005-ben.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - az "azzurro" kék nem divatos mostanában, ebben az esetben mégis kívánatos

Cannondale Synapse Al 105 Disc – az “azzurro” kék nem divatos mostanában, ebben az esetben mégis kívánatos

A jelenlegi palettát nézve a kifejezetten versenyzésre szánt karbon célgép, a SuperSix mellett megtalálható a csúcs alu sorozat CAAD12 néven. A Synapse továbbra is a komfort országútik kategóriájába sorolható, viszont lényeges különbség van a karbon és alu változatok között. Míg előbbit akár a Cannondale-Garmin csapat profi versenyzői is használják a tavaszi klasszikusokon, utóbbi belépő szintet jelent hasonló geometriával. Ezt támasztja alá az is, hogy a tesztelésre kapott alumínium Synapse, egy „Adventure” különleges szériát leszámítva a legjobban felszereltnek számít a sorban.

Vázszett

A bevezetőből látható, hogy az amerikaiak rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkeznek alumínium vázak terén, amiből még az alsó-közép kategóriába tartózó modellekbe is sikerült pár egyedi jó tulajdonságot átmenteni. A Synapse Al 6061-es alapanyagból készül, a dupla rétegű hegesztési varratok, valamint a hőkezelés miatt nem jelent problémát az örökélet garancia bevállalása sem. A csövek alakja és a falvastagságok a vázat érő erőhatásoknak megfelelően lettek megválasztva és hidroforming eljárással legyártva.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - ívelt, lapított tám- és láncvillák a kényelemért

Cannondale Synapse Al 105 Disc – ívelt, lapított tám- és láncvillák a kényelemért

Alumínium vázaknál az anyag ridegsége miatt a hátsó háromszög kényelmetlen tud lenni bizonyos formák esetén, ami egy gran fondo országútinál egyáltalán nem kívánt tulajdonság. A Cannondale Save Plus rendszere ívelt lapított támvillákból és hasonlóan kialakított láncvillákból épül fel, így növelve a komfortot. Ezt tovább fokozza az egyedi 25,4 mm átmérőjű nyeregcső. A váz BB30-as csapágyakat és hajtóművet fogad, szintén egy szabvány, amiben úttörőnek számított az amerikai gyártó. Amit negatívumként említenék, hogy a fejcső a hagyományosnak számító 1-1/8”-es, tulajdonképp nem is értem, hogy miért nem a tapered változat mellett döntöttek a mérnökök.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - hagyományos 1-1/8"-os fejcső, integrált kábelvezetés a vázon

Cannondale Synapse Al 105 Disc – hagyományos 1-1/8″-os fejcső, integrált kábelvezetés a vázon

Az integrált kábelvezetés már megfelel a mostanában népszerű trendeknek, a vázon kialakított ki-és belépési pontok meglehetősen jól átgondoltak és igényesek. Tárcsafékes modellről lévén szó érdemes megemlíteni, hogy nem a legújabb Flat Mount, hanem még Post Mount féknyergeket fogad a váz és a villa is, adapterek nélkül 140 mm-es tárcsákkal kompatibilisek. A karbon villa a vázhoz passzoló módon sztenderd egyenes nyakcsővel rendelkezik.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - a villa multifunkciós darab, külső kábelvezetés és a patkófék helye is megmaradt

Cannondale Synapse Al 105 Disc – a villa multifunkciós darab, külső kábelvezetés és a patkófék rögzítési helye is megmaradt

A kábel itt a villán kívül fut, ráadásul meglehetősen szembetűnő és egyszerű módon, ami esztétikailag nem a legnagyobb élmény, viszont karbantartás szempontjából praktikus. Az átmenő tengelyes megoldás úgy tűnik országúti kerékpároknál nem népszerű a Cannondale háza táján, tárcsafékes modelleknél én legalább a villánál indokoltnak érezném.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - Post Mount féknyereg hátul

Cannondale Synapse Al 105 Disc – Post Mount féknyereg hátul

Geometriát tekintve egyértelműen kényelmes túrázós üléspozíciót kínál a Synapse. A tesztelt 54-es méret esetén, 54,2 cm-es effektív felsőcső hosszhoz 49-es nyeregvázcső tartozik. Irányíthatóságot tekintve is a stabilitást tűzték ki célul a tervezők, a 72°-os fejcső szöghöz vázmérettől függetlenül 50 mm-es offsettel rendelkező villa tartozik. A 410 mm-es láncvillák tárcsafékes modellhez képest kategóriában meglehetősen rövidnek számítanak. További pozitívum, hogy a karbon és alumínium Synapse modellek geometriája pár apró részlettől eltekintve (villa offset) megegyezik.

Felszereltség

A tesztelt modell a csúcsot jelenti az alumínium vázas Synapse palettán, ennek értelmében vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy maradjunk-e ebben a kategóriában, vagy válasszunk alapból eggyel komolyabb gépet. Miért írom ezt?

Cannondale Synapse Al 105 Disc - BB30 középrész és az igényesen elvezetett bowdenek

Cannondale Synapse Al 105 Disc – BB30 középrész és az igényesen elvezetett bowdenek

A kerékpár alapvetően a minden alapvető igényt kielégítő, remek ár-érték arányú 11 sebességes 5800-as szériájú mechanikus 105-ös szettel van szerelve. Ettől csak 2 lényeges ponton tér el a specifikáció, egyik a hajtómű. Ennek technikai okai vannak, a Shimano nem gyárt BB30-as szabványhoz passzoló hajtóműveket, így egy 50-34-es kompakt FSA Gossamer került a gépbe, ami a tengely átmérője szempontjából előrelépés. Más kérdés, hogy a 105-ös kar már üreges, továbbá a lánctányérok is fejlettebb technológiát képviselnek, így 80 grammal könnyebb.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - kompakt BB30 FSA hajtás

Cannondale Synapse Al 105 Disc – kompakt BB30 FSA hajtás

A második eltérés, hogy mechanikus tárcsafékekre, nevezetesen a Promax Render-R modelljeire esett a termékmenedzserek választása, ami a vételár kordában tartása miatt érthető is. A jól ismert AVID BB5-öt is a Promax gyártja, talán pont ugyanabban az üzemben ahol a Render-R készül, még fékpofából is ugyanolyan kell a két modellbe. A Promax tárcsafék gyakorlatilag csak esős időben kerül előnybe a patkófékkel szemben, szárazon annyi előnyét élvezhetjük, hogy menőbbnek tűnik a bringa. Ha valaki nagyon harapós fékhatást szeretne nyerni, a bowdenen többet húzva vagy a fix oldalt beljebb tekerve már beleérne a betét a tárcsába. Értem én, hogy ennyi pénzért nem várhatunk el egy komplett 105-ös hidraulikus tárcsafékes rendszert nagy márkáktól, de kisebb ráfordítással is lehetne javítani az összképen, pl. Tektro HyRd mechanikus/hidraulikus, vagy egyszerűen eggyel jobb, Avid BB7 mechanikus fékekkel.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - Post Mount féknyereg elöl, a Promax Render-R nem győzött meg

Cannondale Synapse Al 105 Disc – Post Mount féknyereg elöl, a Promax Render-R nem győzött meg

Kerekek terén szintén az ár alacsonyan tartása lehetett a legfőbb cél, amit nem rónék fel negatívumként. A Formula agyas kerekek 6 csavaros tárcsákat fogadnak. Küllők közül okosan 1.8 mm-es került a kerekekbe pár grammot spórolva ezzel hátrányok nélkül. A 28 lyukas Maddux felnik meglehetősen strapabírónak tűnnek. A 25-ös Schwalbe Lugano gumik általános felhasználásra tökéletesen megfelelnek.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - Maddux felni Schwalbe Lugano gumival, a 28-as szélesség még elfér a villában

Cannondale Synapse Al 105 Disc – Maddux felni Schwalbe Lugano gumival, a 28-as szélesség még elfér a villában

Kiegészítők terén egyszerű alkatrészekre számíthatunk, de nem eshet panasz rájuk. Kényelmes az ergo kormány hajlítása, a bandázs és a nyereg is. A 25,4-es alumínium nyeregcső egyedi darab, tulajdonképpen csak más Cannondale modellekkel kompatibilis.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - a nyeregcső az átmérőtől eltekintve sztender kétcsavaros darab, a beállítás is könnyen ment

Cannondale Synapse Al 105 Disc – a nyeregcső az átmérőtől eltekintve sztender kétcsavaros darab, a beállítás is könnyen ment

Menet közben

A váz geometriáját és paramétereit tanulmányozva jól körvonalazódik a Synapse alumínium változatának felhasználói köre. A “hardcore” versenyzők valószínűleg kevésbé fogják kedvelni, egyrészt mivel közel 10 kg-t nyomott a mérlegen pedál nélkül. Másrészt a menettulajdonságok is a kevésbé agresszív, kényelmesebb haladást segítik elő. A kormányreakció sem pengeéles irányváltásokhoz lett optimalizálva, viszont rossz útfelület, nagyobb szél vagy kifejezetten meredek lejtő sem hozza zavarba az embert a Synapse nyergében.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - menet közben

Cannondale Synapse Al 105 Disc – menet közben

A láncvillák nem kifejezetten hosszúak, így sprinteléskor meglepően reszponzív a gép, viszont nagytányéron kiállva mászásnál, kifejezetten alacsony pedálfordulaton kísért a mechanikus tárcsafék átka, és a fékpofa néha beleér a féktárcsába. Ez egyáltalán nem egyedi eset, hallani és érezni csak az fogja, aki külön figyel erre. Én is csak azért vettem észre, mert egy korábbi kerékpárnál jóval határozottabban jelentkeztek ezek a tünetek és azóta kifejezetten érzékeny vagyok rá. Endurance országúti lévén fontos szempont a kényelem. Kellemes meglepetésként érintett, hogy a hátsó háromszög nemcsak a marketingesek mantrája szerint komfortos, hanem a valóságban is meglehetősen jól csillapítja az út egyenetlenségeit. Ebben egyrészt az ívelt és lapított támvilláknak, másrészt a 25,4-es nyeregcsőnek van szerepe, bár hozzá kell tenni, hogy eggyel kisebb vázméret esetén, jobban kihúzott nyeregcsővel még inkább kijött volna a rendszer előnye. Ami érdekes, hogy a villa nincs teljes összhangban a kényelmes vázzal, egy-egy fekvőrendőr vagy kátyú esetén lehetett ezt érezni. Talán szentségtörésnek számít, de bevallom, hogy miután az országúti próbakörrel végeztem terepen is megjárattam a gépet, kíváncsian várva, hogy vajon mit nyújt egy gravel bike-hoz, például a mostohatestvér Slate-hez képest. Be kellett látnom, hogy nem arra való, murvás úton még kifejezetten kellemes, de amint picit is köves, igazi erdei terepre ér az ember már túllépi a bringa határait.

Cannondale Synapse Al 105 Disc - akár sárvédőt is felszerelhetünk

Cannondale Synapse Al 105 Disc – akár sárvédőt is felszerelhetünk

A Synapse alumínium változata tulajdonképpen tökéletes példája az alsó-közép kategóriás komfort országútiknak. Aki csak hobbiból versenyez, viszont használja a gépet télen-nyáron, Balaton kerülő túrától kezdve, téli edzéseken át akár városi forgalomban is, meglehetősen jól jár ezzel a modellel, mint multifunkciós sporteszközzel. Annak ellenére, hogy egy kifejezetten elismert gyártó, a trendekkel lépést tartó azaz tárcsafékes modelljéről beszélünk, amin minőségi szett van az ár is korrekt. A fékekkel pedig lehet csak nekünk volt balszerencsénk, szerényebb felszereltséggel létezik felnifékes változat is a klasszikusok kedvelőinek.

InfoBox:

Bővebb információ a forgalmazó oldalán: MALI.HU
Származási hely: USA/Tajvan
Vázgarancia: élettartam
Vázméretek:48-51-54(tesztelt)-56-58-61
Ajánlott fogyasztói ár: 399990 Ft
Mért tömeg: 9,78 kg
Specifikáció:

Váz:Synapse Alloy Disc, Optimized 6061 Alloy, SAVE PLUS, BB30
Villa: Synapse SAVE Disc, Carbon blades, 1-1/8″
Első váltó: Shimano 105 FD-5800, 31.8 bilincses
Hátsó váltó: Shimano 105 RD-5800 GS
Fékváltókarok: Shimano 105 ST-5800
Hajtómű: FSA Gossamer, BB30, 50/34
Középcsapágy: FSA BB30
Lánckeréksor: Shimano 105 5800, 11-32, 11 sebesség
Lánc: Shimano HG600, 11 sebesség
Fékszett: Promax Render R, 160mm első – , 140mm hátsó tárcsa
Kormány: Cannondale C3 Compact, 6061 Alloy
Kormányszár: Cannondale C3, 6061 Alloy, 31.8, 6 fok
Kormáncsapágy: Synapse Si, 25mm top cap
Bandázs: Cannondale géles 3.5mm
Felnik: Maddux RD 3.0 Disc, 28 lyukas
Első agy: Formula DC1420
Hátsó agy: Formula DC1422
Küllők: Acél, 15g (1.8 mm)
Gumik: Schwalbe Lugano hajtogathatós, 700x25c
Nyereg: Cannondale Stage Ergo Cro-Mo pálcák
Nyeregcső: Cannondale C3, alumínium, 25.4x300mm

Geometria:

synapse_geometry

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo