fbpx

Cannondale kerékpárteszt: Dr.Jekyll és Mr.Trigger személyesen a jövőből!

Még alig vágtunk bele a 2017-es szezonba, már itt is vannak az első 2018-as fecskék, egyenesen a Cannondale európai központjából. A Jekyll egy kemény enduro bringa, a Trigger pedig a trail kategóriába sorolható. Éppen ezért a bikeparkon kívül a Pilis ösvényein is teszteltük őket, mivel csak lejtőzve nem jönnek ki az igazi ütőkártyái a gépeknek!

Mindketten jól érzik magukat bikeparkban, pedig csak a Jekyll az enduro.

Mindketten jól érzik magukat bikeparkban, pedig csak a Jekyll az enduro.

Ritkán van szerencsénk kvázi „csak” rugóútjukban különböző gépeket egyszerre kipróbálnunk. A Trigger 150/145 mm-es rugóutat kínál, a Jekyll 170/165 mm-rel gazdálkodik. Mindkettő rugózási rendszere megegyezik (kivéve persze a rugóutat), és a vázuk is közel azonos, de geometriájukban különböznek, hiszen felhasználási területük is különböző. A Trigger igazi mindenes, valójában több rugóútra nincsen szükség a hazai viszonyok között. Lehet vele állatkodni, komolyat menni lefelé, de fölfelé jobban mászik a meredekebb fejcsőszögnek köszönhetően. A Jekyll pedig vérbeli enduro, ami sokkal többre képes, mint amire te valaha leszel. Nagy eséllyel.

BallisTec karbon fő vázháromszögre épülnek a rombolók, a himba is szénszálas anyagból készül, a hátsó háromszög pedig Smartform C1-es alumínium. A váz fel van szerelve láncterelő fogadására alkalmas ISCG05-ös furatokkal, középrésze pedig PF30-as rendszerű. A váz tervezésénél a tartósság volt a fő cél, van is benne anyag bőven, ezt a mérleg is megmutatta, mivel a Jekyll 14,46 kg, a Trigger alatt pedig 14,54-et mutatott. Ez nem kevés, és bizony érződik menet közben, főleg amikor mászásra kerül a sor.

Az új Jekyll prototípusát már tavaly lehetett látni Jerome Clemetz alatt enduro versenyeken, és feltűnt, hogy az elég bonyolult és nehéz FOX Dyad rugóstagot újabbra cserélték, és persze a lengőkarokon is változtattak. Az utódot FOX Gemini-nek hívják, és nem csak a megszokott ex CTD (mára Open, Medium, Firm) kart, illetve a visszaút csillapítás állítóját találod meg rajta, hanem egy kormányról vezérelhető kapcsolóval is megtoldották. Ennek két állása van: Hustle és Flow. Előzőben 20%-kal csökken a rugóút, de aktív marad a rugózás, ami technikás terepen való mászáskor jön jól, Flow-ban pedig marad a „repülőszőnyeg” mozgás. Természetesen a kék kart Firm állásba kapcsolva kvázi lockout módba kerül a tag, így nagyon kevés energia vész kárba az emelkedőn. A rugóstag EVOL (Extra Volume) levegőkamrás, így nagyon érzékeny a mozgása, már ha erre van szükségünk. Persze komoly ugratókkal, letörésekkel tűzdelt pályákra könnyen progresszívvá varázsolható.

A karbon link kialakítása miatt, egy kulacstartó is elfér a nyeregvázcső alján, fél literes kulaccsal, bár a Jekyllre nem hiszem, hogy bárki rakna kulacsot, de a Triggeren, maratonozásra simán elképzelhető. Egyébként a vázak fel vannak készítve szimpla és dupla hajtás fogadására is, illetve elektromos Di2 kábelezéssel szintén felvértezhetőek. A Jekyllen 1×11 sebességes váltórendszer volt, viszont előre kicsinek bizonyult a 30-as tányér. Nagyon hamar kipörög a 30×11, és a hátsó 11-46-os SLX sor miatt simán jöhetett volna a 32-es lánckerék előre. 32×46-tal is simán feljutsz mindenhová, és még lefelé is lehetett volna tempót menni vele a tekerős részeken. A Triggeren szerencsére 2×11-es SLX szett volt 36/26-os Cannondale hajtóművel, ez így volt tökéletes. Az egész napos túrázástól a bikeparkig mindenre jó a 2×11-es hajtás.

Szerencsére a fékeknél sem törték meg a Shimano szinergiát, így SLX került fel rá, ami úgy fog mint a satu egy ujjal is és nem változik a nyomáspontja sem. A kerekek Formula agyak köré épülnek, WTB Frequency Race i29-es felnikkel és 2.0-s DT Swiss küllőkkel. Az „i29” a 29 mm-es szélességet jelzi, nem az átmérőt, mivel 650B-s kerekekkel van dolgunk. Sajnos a gyári küllőzés nem sikerült a legjobban, a Triggeren lötyögősre lazultak a küllők hátul. Célszerű még vásárláskor figyelmet fordítani erre, és a szerelővel átnézetni! A Maxxis Minion DHF+DHR gumik telitalálatnak bizonyultak, gyakorlatilag az erdei talajon és a sziklás ösvényeken is brutális teljesítményt nyújtottak, az ívről nem sodródtak le, a fékezhetőségük pedig szintén első osztályú.

A "kis" Trigger akár csukott szemmel is befordul :)

A “kis” Trigger akár csukott szemmel is befordul 🙂

Na de melyik a jobb? A Trigger, vagy a Jekyll? Én biztosan a Triggert választanám. Itthon lényegesen sokoldalúbban használható, 66 fokos fejcsőszöge, és 115 centis tengelytávja nagyon játékossá teszi, még a bikepark szűk visszafordító kanyarjaiban is élvezet volt vele menni. Nem voltam lassabb vele mint a Jekyllel, de ez nyilván abból adódik, hogy nem vagyok „pro rider”. Egy Jekyll kibringázáshoz célszerű Jerome Clementz-hez hasonló szinten állni… Nagyobb tempónál, köves terepen a Jekyll stabilabb 3 centivel hosszabb tengelytávjának, és 1 fokkal laposabb fejcsőszögének köszönhetően. Amit kicsit hiányoltam a Triggerből, az a Jekyll elejének merevsége ami a FOX 36-nak köszönhető. A Trigger után a Jekyllre átülve annak pontosabb volt az irányíthatósága, ami egyértelműen a villának köszönhető, hiszen minden másban megegyezett a felszereltség.

A Jekyll pedig bármire (IS) jó

A Jekyll pedig bármire (IS) jó

A FOX Gemini-nek, és az új Fit4-es villának köszönhetően nagyon sokat javult mindkét bringa mászóképessége. Jelentős súlyuk ellenére élvezetes volt velük hegyre menni, pedig főleg egy enduro géptől abszolút nem ezt várnám. Ott a cél csak annyi, hogy feljuss valahogyan a hegytetőre ahonnan a móka kezdődik. A Pilis-tetőre vezető köves szerpentinen mászva hátul jobban tetszett a „Hustle” módba kapcsolva a rugóstag mozgása, míg az aszfaltos átkötő részeken inkább a három állású kék kar „Firm” módját preferáltam, és mellé lezárva a Fit4-es cartridge-et szinte rugózás nélkül lehetett mászni. Igazából akkor is elég lehet itthonra a Trigger, ha el akarsz indulni néha 1-1 enduro versenyen hobby-ból, de a tekeréseid többi részét nem bikeparkban abszolválod. Ha ennél többre vágysz, tehát komolyan endúróznál, esetleg Sloenduro versenyekkel kacérkodsz, vagy sokat jársz épített pályákra, Alpokba bikeparkozni, akkor válaszd inkább a Jekyllt, mert ezekhez már kelleni fog a FOX 36 és a hosszabb rugóút.

Ha már én nehéz vagyok, legalább a bringa legyen könnyű :)

Ha már én nehéz vagyok, legalább a bringa legyen könnyű 🙂

Személy szerint kicsit sajnálom, hogy az enduro bringáknál az utóbbi években komoly súlygyarapodás következett be (tisztelet a ritka kivételnek). 14,5 kiló már érezhető lefelé is, de felfelé még inkább. A profi enduro versenyzők esetében valószínűleg van előnye a nehezebb, de merevebb váznak, mindenki másnak viszont plusz súly, amit cipelni kell. A saját 12 kilós 170/160-at mozgó enduróm után a szokásos tesztkörökön bizony szuszogtam felfelé, de a bikepark ismerős trailjein is érezhető volt a különbség. Mindkettő brutálisan jó bringa, de erre számítottunk is, hiszen a Cannondale eléggé a szívünk csücske. 1 199 000 forintos árcédulájuk biztos lesz akinél erős szívtájéki szúrást okoz, de igazából a karbon trail/enduro bringák között a kifejezetten kellemes zónában helyezkedik el, sok világmárka jóval vastagabb ceruzával dolgozik! Sok pénz, de sokat is kapsz érte. Nyár elejétől már elérhetőek lesznek, de legjobb ha most lefoglalod a sajátodat, mert hamar elfogynak. Ha bizonytalan lennél benne,  hogy melyik az ideális neked, akkor május 6-ig tesztelheted te is a két gépet, csak regisztrálj időpontot!

A Cannondale bringákat keresd a Mali Bécsi úti boltjában, vagy a partnerüzleteiben!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo