fbpx
országúti kerékpározás

Mi történik a 22-es szektorban?

Miről írjon a sportújságíró, ha a kerékpáros szezonnak vége, versenyek nincsenek, és éppen tombol a tél? Ez történetesen lehetne akár az én dilemmám is, bár magamat nem igazán szoktam sportújságíróként definiálni. Ezúttal kiderül, hogy a témahiányos ...

Három ország, száz kilométer

A projekt valahogy úgy indult, hogy a nyugati határszél végigbóklászása keretében Kőszeg és Szombathely után ezúttal az Őrségre vetettem szemet, mint potenciális edzéshelyszínre. Az edzőkör kezdetben Zalaegerszeg munkacímen futott, majd Körmendre ...

Múltidézés egy várpalotai nosztalgia-edzőkör ürügyén…

Tíz évvel ezelőtt jártam utoljára Várpalotán, illetve Pétfürdőn. A hely nem sokat változott azóta, ezúttal a Péti Nagydíj ürügyén vagyok itt, azaz hosszú évek után újra versenyezni jöttem ide. A szebb napokat látott sporttelep büféjében ülünk éppen ...

Mivel hajtanak a profik?

…országúton, 2010-ben, és a friedrichshafeni Eurobike-on tapasztaltak alapján levezetve. Lesznek sárga biciklik, fekete biciklik, pettyes biciklik, csillagos biciklik, karbon biciklik, időfutam biciklik – hiszen szeretünk minden olyan biciklit, amit ...

Balaton kicsiben és nagyban: a magyar tenger délnyugatról

Év vége felé, amikor kinn már hűvösödik az idő, jól eshet egy meleg tea mellett elfantáziálni arról, hogy hová megyünk majd biciklizni jövőre, ha a hőmérő higanyszála ismét elhagyja a húszas rovátkát. Mondjuk megnézhetnénk akár a Kis-Balaton ...

Hát merre felé is biciklizzünk?

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy vannak helyzetek, ahonnan már nincsen lejjebb, illetve, hogy napjaink sportági problémái súlyosabbak és sajátosabbak, mint bármely korábbi hasonló. A régi történetek meg az idő előre haladtával egyre színesebbé ...

Interjú: Aki az SZKSC-be “fektet” az a jövőbe fektet

Vajon mi mozgat egy kerékpáros klubot? Mik lehetnek a kitűzött célok? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ a Balog Zoltánnal, a Szegedi Kerékpáros Sport Club elnökével folytatott beszélgetés alkalmával. http://vimeo.com/15037057 - ...

Eurobike trendek: újdonságok országútra

Üdvözlöm az országúti kerékpársport szerelmeseit! A szakbarbár körbejár, fotóz, morfondíroz, majd billentyűzetet ragad és leírja impresszióit. Az olvasó meg vagy egyetért vagy nem… Utóbbi esetben vad kommentelésbe kezd – vagy nem. Ezen koreográfia ...

Merida 2011: aszfaltra való csemegék

Publikussá váltak immár a 2011-es országúti Merida modellek is. Újdonság lesz bőven: egy vadiúj, aerodinamikára kihegyezett országúti karbon gép kerül a palettára, átdolgozásra került a Time Warp, szériagyártásra érett a karbon ciklokrossz bringa, ...

Nyugatról terjed a McDonald’s BringaMánia

Magyarország nyugati csücskéből, Zalakarosról indult hódító útjára a McDonald’s BringaMánia, egész napon át tartó bringás programokkal! A McDonald’s BringaMánia Park a népszerű országúti kerékpáros tömegsport rendezvénnyel, a Zalakaros Maratonnal ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo