fbpx

Hai Q Carbon – A hardcore XC romboló

A titokzatos nevű német Hai Q Carbont nem sokkal előzte meg a híre. Alighogy kaptam a hívást az újabb tesztgép érkezéséről, már ott is állt az előszobában. Már elsőre komoly gépnek tűnt a Fox villával, XT szettel, tárcsával, no és persze a karbon vázzal. Elsőre ennyi tűnt fel. Aztán közelebbről megnézve megpillantottam a Syncros alaposan megdizájnolt kiegészítőit is. Ez az a gép – gondoltam – mely esetében nem sajnálom, ha egy darabig nálam felejtik. A külcsínhez tartozik a mostanság nagyon trendinek számító fehér, a Syncros cuccok is jórészt ebben a színben pompáznak, akárcsak a nyereg.

fotók: KGÁdám

fotók: KGÁdám

A felszínnél ez esetben akár beszédesebb lehet a mély. Első komolyabb köröm a bringával a fotózással egybekötött közös tekerésünk volt Ádámmal. Azonkívül, hogy nagyon fotogén a gép – habár a váz dizájnja elég németesen minimálra sikerült -, másik benyomásom, hogy felfelé rendesen lehet vele mászni, nem csavarodik a váz összevissza. Ez egy teljesen sallangmentes, letisztult formavilágú monocoque váz, a csövei egyenesek, a papucsok is meglehetősen célszerűek, semmi technológia-villogtatás. Ahová kell, oda tettek anyagot, például a középcsapágyház környékére, ettől aztán jó merev. Engem igazából két pontja zavart kicsit, történetesen a hátsó papucsok rögzítése a támvillákhoz, mely egy-egy csavarral történik. Így újonnan szépen le van festve, annyira nem szembetűnő, de tudjuk, hogy nem ez a legelegánsabb és legmerevebb megoldás. Előfordulhat, hogy a csavarfej körül és az alu papucs, illetve a karbon villavég között idővel megjelenik majd egy kis repedés a festéken, mely azt fogja mutatni, hogy kicsit külön életet élnek. A másik nem túl elegáns megoldás pedig az, ahogy a V-fék szemet próbálták eltűntetni, ugyanis a vázat eredetileg V-fékes használatra is előkészítették, de ennél a típusnál valamiért „befoltozták” a tüskék helyét, majd lefestették. Ez ugyan semmilyen negatív hatással nincs a működésre, de szerintem nem kellett volna szégyellni azt a V-fék szemet, már csak azért sem, mert manapság is sokan használják gépüket ilyennel, sőt főleg ebben a kategóriában tartja magát legjobban a V-fék. Ezt a két apróbb dolgot leszámítva nagyon elégedett vagyok a vázzal. A geometriája határozottan jól eltalált, de erről majd később.

hai_q_carbon_2

A 80 mm-t mozgó Fox villa hírnevéhez méltó módon mocorog, csak a beállítást kell eltalálni. Visszaútjának sebessége például nagyon finoman szabályozható, és igen stabil alapot nyújt a tárcsafékek hatékony működéséhez, de erről már sokszor írtunk, így nem dicsérném tovább.

A Magura Louise fékekkel szerzett benyomásaim azonban már korántsem ilyen pozitívak. Az első fék rendszeresen felpuhul, egészen a kormányig lehet húzni a kart úgy, hogy alig fog. Ha kicsit pumpájuk a kart, akkor jobb lesz, de kisvártatva újra előjön a probléma. Érdekes, hogy a géphez kapott Magura használati utasítás is megemlíti ezt a lehetséges problémát a fenti megoldási javaslattal együtt.

hai_q_carbon_4

Az út nagy részét kis túlzással nyakig hóban, latyakban tettük meg, így kapott a gép mindjárt rendesen. A váltás az új Shadow rendszerű hátsó váltóval és gyári Shimano bowdenekkel meglepően simán ment még ilyen dzsuvában is. A ballonos 2,2-es külsők jól tapadnak szárazon, de ilyen bokáig érő latyakban nem ez az igazi. Csúszkáltam jobbra-balra, és igazán örültem akár pár hómentes foltnak is. Ádám a János-hegyről lefelé javasolt egy kis rövidítést egy meredekebb ösvényen. Ekkor végigfutott az agyamon, hogy ha eddig így bénáztam, akkor mi lesz itt? Próbáltam felidézni a TB csekk befizetésének pillanatát, majd mikor ez sikerült, még eszembe jutott, hogy hóban legalább nem esek akkorát. Már Forrest Gump is megmondta: „Ha nem látod a kút alját, ugorj bele, de ne fejest!” A végére egészen kezdtem belejönni a leginkább salakmotorozásra hasonlító latyakbringázásba, és ehhez jó partner volt a gép eltalált geometriája. Már nagyon vártam, hogy szárazabb körülmények között is kipróbálhassam terepen. Ekkor igazán elemében volt. Egész könnyű a gép, és a ballonos külsők ellenére is igen jól gyorsítható, mely a váz merevségének is köszönhető.

hai_q_carbon_3

A gumik ballonosságuknak köszönhetően eddig számomra ismeretlen menetkényelmet és tapadást mutattak. Kanyarban sokkal bátrabban lehet vele repeszteni. Bizony van értelme a 2,2-es külsőknek, pláne ha köves, gyökeres ösvényeken teker az ember. Persze, de így meg nehezebb lesz a kerék, ráadásul a kerületénél, ahol a leginkább számít, így máshol elveszítjük a plusz tapadás jelentette előnyt – gondolhatnánk. Legalábbis én ettől féltem. Ezek a külsők azonban méretük ellenére is alig lépik túl az 500 grammot! És emelkedőn is gyakran előnyt jelent méretük, mivel kevésbé pörög ki a kerék, mint például 1,95-ös – 2,00-ás külsőknél, amiket én magam használok saját hegyigépemen.

hai_q_carbon_5

A kiegészítők terén – ahogy már említettem – a design az úr. Mint valami kis ékszerek villognak a gépen, igazán különlegesek ezekkel a grafikákkal. A kormány és a kormányszár nagyon merev egységet alkotnak, biztos vagyok benne, hogy nagyobb súlyú bringás sem fog panaszkodni rájuk, jómagam képtelen voltam megcsavargatni. Elnézve az – amúgy összesen 4 színnel nyomott – nyeregcső hosszát, ott sem lesz gondja még egy nagyobb termetű ridernek sem. A Hai saját kiegészítő márkája, az XLC nevét viselő nyereg meg igazán sportos, könnyű és szép, de ettől még nem kényelmetlen. Nekem egyszer sem jutott eszembe, hogy bárhol is nyomna, jól eltalált, ideillő darab. Akárcsak a szintén háztáji XLC pedálok, melyeket a dobozukon talált típusjelzés szerint – sok más cég nevét viselő pedálhoz hasonlóan – a Wellgo állított elő. Menettapasztalataim szerint elég feszes, határozott működésű darabok, és bár ránézésre a stoplijuk alig észrevehetően különbözik a Shimanóétól, azért utóbbiakkal semennyi holtjátékot nem engednek a lábnak, amit nem biztos, hogy mindannyiunk térde tolerál. Szóval érdemes az eredetivel használni.

hai_q_carbon_6

Ezek után talán már csak a kerekek vannak hátra. A merevségre adtak itt is: 32 enyhén vékonyított (persze csakis fekete színű) DT küllő, a magas peremű XT agy és a Mavic felnik jelzik, hogy a tervezőknek nem állt szándékukban eltérni a minőségi alapanyagoktól a gurigáknál sem.

Az egész gépből az süt, hogy mindenhol hagytak tartalékot erősségben, talán a testesebb bringásokra gondolva. Szóval a Hai Q Carbon esetében nem kell rinyálni, ha 90 kilós vagy, akkor is küldheted ezerrel!

hai_q_carbon_7

Összességében egy jól kitalált, trendi módon tálalt, jól működő, csak és kizárólag neves cuccokkal felszerelt, mondhatni kiforrott felső kategóriás XC gépként tudnám jellemezni a Hai Q Carbon-t, mely az élvezetes hétvégi nyomulásoktól a versenyfelhasználásig bármilyen szinten megállja a helyét. Szerintem a minőségéhez mérten indokolható az a 600.000 Ft, amit elkérnek érte. Hogy mit változtatnék rajta, ha még tökéletesebbet szeretnék belőle? Nos, csak a kerekeken látom reálisan szükségét egy esetleges fejlesztésnek. Egy könnyebb felnivel még tovább javíthatjuk a gép menettulajdonságait, gyorsíthatóságát. Amennyiben igazán komolyan gondoljuk a dolgot, akár egy csúcskategóriás kerékszett is befigyelhet, nem lesz túlzás a gép képességeihez mérten.

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. március-áprilisi lapszámában.

[poll id=”109″]

Forgalmazó: Boneshaker
Származási hely: Németország
Ajánlott fogyasztói ár: 599.900 Ft
Vázgarancia: 2 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Vázméretek: 43 cm / 17”, 48 cm / 19”(tesztelt), 53 cm / 21”

Váz: 12k Monocoque Carbon
Villa: Fox 32 F80 RL; 80 mm út
Hajtókar: Shimano XT Hollowtech II; 22-32-44 fog
Középcsapágy: Shimano XT
Hátsó váltó: Shimano XT Shadow
Első váltó: Shimano XT
Lánckeréksor: Shimano XT; 11-34 fog
Lánc: Shimano CN-HG73
Váltókarok: Shimano XT Rapidfire
Fékek: Magura Louise; elöl 180, hátul 160 mm-es tárcsa
Fékkarok: Magura Louise
Első agy: Shimano XT magasperemes; HB-M756
Hátsó agy: Shimano XT magasperemes; FH-M756
Felnik: Mavic XM-317 Disc
Küllők: DT Competition; 2-1,8-2 mm; fekete
Külsők: Continental Mountain King 2,2 kevlar
Kormány: Syncros FL Grunge OS; 580 mm
Kormányszár: Syncros FL Grunge; 2 + 4 csavaros; 31,8 mm
Kormánycsapágy: Syncros; félintegrált
Markolat: XLC
Nyereg: XLC Pro
Nyeregcső: Syncros FR Grunge; 2 csavaros fej; 31,6 mm / 400 mm
Nyeregcsőbilincs: XLC
Pedál: XLC (WAM-M18)

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,0 fok
Vízszintes felsőcsőhossz: 593 mm
Nyeregvázcső-hossz (tetejéig mérve): 480 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Középcsapágy-magasság: 298 mm
Tengelytáv: 1067 mm
Kormányszárhossz: 110 mm
Tömeg: 11,16 kg (pedállal)

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo