fbpx

GT Karakoram Expert kerékpárteszt: az időutazó

Az akkor még Tange CrMo vázas Karakoram a hazai montizás (’90-) hajnalán etalonnak számított itthon több okból is. Egyrészt akkoriban a Julie Furtado, Gerhard Zadrobilek, vagy éppen máig a GT színeiben bringázó Hans „No Way” Ray által használt titán Xizang vagy alu Zaskar olyan beszerezhetetlen álom volt itthon mint ma egy Bugatti Chiron, másrészt alkalmas is volt versenyzésre, bár szériában merev villás volt. De hát örültünk annak is, hogy egyáltalán volt.

gt_karakoram_2016_002

Sajnos kicsit ehhez az emlékhez igazítottam az elvárásaimat is, pedig mára a Karakoramot teljesen máshová pozícionálják. Sőt igazából 25 évvel ezelőtt sem ajánlotta a gyártó a versenyzésre, de hát a Shimano LX felszereltség simán alkalmassá tette. Ez a mostani Karakoram inkább egy multifunkciós túrázó, de igényesen felszerelve. Persze a váz nem veszítette el a jellegzetes „Triple Triangle” kialakítását, ami már messziről megkülönbözteti a többi gyártótól. Maga a vázanyag 6061-es T6-os hőkezelt alumínium, és a mai trendeknek megfelelően 29”-os kerekekhez méretezett. A mai “szmútweldinges” világban retronak hathat a feltűnő hegesztési varrat, de én kifejezetten szeretem azokon a gépeken, amik hagyományokkal rendelkeznek. Lehet ezt valaki csak szánalmas retro múltbanélésnek érzi, de vállalom.

gt_karakoram_2016_003

A váz kidolgozása mindenhol példás, pedig már nem a felsőházba soroljuk, de komoly gyártó nem gagyizhatja el ezt sem. Tudom, kapok majd a fejemre, de nem zavartak a kívül futó kábelek sem, pedig mindig megjegyzem ha valaki nem rejti el a vázban… 29”-os kerekei ellenére elöl-hátul sima 9 mm-es gyorszárral készül, viszont nem fogsz vele versenyezni, illetve hátul sem érezni merevség veszteséget emiatt. Hogy ez a Triple Triangle hátsórésznek köszönhető, vagy az amúgy masszív, merev váznak az jó kérdés, de működik. Van rajta két kulacstartó konzol is, ami szintén jól jön a hosszabb terepezős túrákon.

gt_karakoram_2016_011

Felszereltségére sem lehet panasz. Rock Shox TK Coil villa mozog benne elől acélrugóval és lockouttal. Ugyan rugós villáról beszélünk, de teljesen jól működik, finoman mozog és a rugó előfeszítése is állítható. A merevséggel sincsen gondja mivel nevéből adódóan 32-es becsúszókkal van ellátva, meg hát mégiscsak egy 2.2 kilós villa. Van benne anyag régiesen mondva.

gt_karakoram_2016_005

Váltórendszere Shimano Deore M610-es, ami immáron 10 sebességes rendszer (a fokozat trollok számára 3×10-es), és egyedül a hátsó váltó lóg ki belőle, de az is felfelé mivel XT-t csavaroztak fel. A 42/32/24-es hajtómű a 11-36-os sorral kb mindenre képessé teszi még akkor is, ha nem vagy jó erőnlétben. Bár szerintem 10-es rendszernél felesleges már a tripla hajtómű, de egy túragépen még jól jöhet. Maga a váltórendszer teljesítménye egyébként simán alkalmas akár hobby szintű versenyzésre, maratonozásra is.

gt_karakoram_2016_012

A fékeket is a japán óriás szállítja, M396-os hidraulikus modelleket találsz rajta, elöl-hátul 160-as tárcsákkal. A fékerővel nincsen gond, hiszen a Shimano alap fékjei is hihetetlenül jók, precízek, és tartósak, de komoly lejtőkre azért előre nem ártana a nagyobbik 180-as tárcsa, főleg úgy hogy a 29-es keréken elég furán néz ki a 160-as.

gt_karakoram_2016_006

Kerekei saját GT All Terra nevű agyak köré épülnek duplafalú felnivel, és kiváló minőségű Schwalbe Rapid Rob gumikat húztak rájuk elöl 2.2”-os, hátul 2.0”-os méretben. A gumik nagyon sokat tudnak ha megfelelően belövöd a nyomást, így nem ezeken fog múlni, hogy milyen durva terepen tudsz majd haladni a bringával.

gt_karakoram_2016_007

A kiegészítők saját tervezésű All Terra néven futó darabok. A nyereg WTB Silverado, és nagyon kényelmes kivitel volt, bár ez személy függő, de nekem a WTB nyergek tizenéve bejönnek. A kormány szélessége 710-es ami elsőre szélesnek tűnhet, de csak akkor ha régebbi bringádat cseréled erre. Annak idején mikor bejöttek a széles kormányok, nagyon ellene voltam, de ma már igazából a 700-as alattiakkal érzem rosszul magam. Sokkal könnyebben és pontosabban irányítható a szélesebb kormánnyal a gép, és nagyon kevés ösvény van ahol nehézséget jelent a mérete.

gt_karakoram_2016_001

Maga a bringa magas építésű, magasan van az orra is. A kormányszárat teljesen le kellett raknom, hogy sportosabb üléspozíciót faragjak magamnak, ebből is látszik, hogy nem a versenyzést tartották szem előtt a tervezők, hanem a túrázást, esetleg egy-egy maratonon való részvételt. Ennek ellenére a Karakoram fordulékony, nem trekking bringás érzés menni vele, sőt kifejezetten élvezetes volt terepezni vele. Igazából mivel minőségi alkatrészekkel van felszerelve, sokkal komolyabb dolgokra képes, mint amire az anyacég tervezte. Keserű vagy sem, egy ilyen árú bringát tőlünk nyugatra első gépként vesznek „hogy legyen valami bringázgatni” indíttatással, és egyáltalán nem szerepel a vevők tervei között holmi sportolás, meg versenyezgetés. Viszont jó tudni, hogy hazai viszonyok között is lehet rá számítani, és ezt főleg a 21. század technikai fejlődésének köszönhetünk. Mikor utoljára ültem ilyen bringán akkor egy mai Deore-nak megfelelő 7 sebességes STX (nem az RC!) szett nem volt alkalmas ilyen bevetésekre mint a 10-es Deore. Két könnyebb/komolyabb kerékkel nagyon sokat ki lehet hozni még a Karakoramból, de egy könnyű levegős telóval is tudsz akár fél kilót is spórolni a 13.7 kilós súlyából, ami nem sokkal több, mint a múltkor tesztel gép súlya, csak az XT-s felszereltségű volt!

Forgalmazó: Neuzer Kft.

Elérhetőség: www.neuzer.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 336.999 Ft

Váz: GT Triple Triangle 6061 T6 alumínium

Villa: Rock Shox XC32 TK Coil

Váltókarok: Shimano Deore M610

Első váltó: Shimano Deore M610

Hátsó váltó: Shimano Deore XT

Hajtómű: Shimano Deore M610 42/32/24T

Lánckeréksor: Shimano CS-HG50 11-36T

Fékrendszer: Shimano BR-M396

Agyak: GT All Terra

Felni: Shinning DB28D

Gumik: Continental Race King

Kormányszár: GT All Terra 3D Forged

Kormány: GT All Terra Riser 710 mm

Nyeregcső: GT All Terra 30.9 mm

Nyereg: GT All Terra Colorado

Súly: 13.7 kg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo