fbpx

Bardet nyerte a Vuelta 14. szakaszát, Jay Vine a nap hőse

A Vuelta 14. szakaszán a szökevények közül Romain Bardet ért fel leggyorsabban az utolsó hegyre, mellyel a szakaszt is megnyerte. Az összetett menők között a támadásával Lopez hozott 4 másodpercet a többieken. Egy félelmetes bukás is történt ezen a napon, aminek az elszenvedője Jay Vine végül a 3. helyen végzett.

A Vuelta 14. szakaszán visszatért a mezőny a hegyekbe, ezen a napon 166 km, egy harmadik és két első kategóriás hegy várt a kerékpárosokra, melyek közül az utóbbi hegyi befutó is volt egyben. Az előzetes várakozások szerint két verseny volt várható, egy a szökevények között és egy az összetett menők között, és ha az utóbbiak nem kezdenek komoly harcba akkor Eiking még utoljára megtarthatja a piros trikót.

14. szakasz

A nap szökése gyorsan kialakult, mindössze 9 km megtétele után 18-an tudtak eltávolodni a főmezőnytől, név szerint Clément Champoussin, Nicolas Prodhomme (AG2R-Citroën Team), Jay Vine (Alpecin-Fenix), Jan Tratnik (Bahrain Victorious), Dani Navarro (Burgos-BH), Aritz Bagües (Caja Rural-Seguros RGA), Jesus Herrada (Cofidis), Jens Keukeleire (EF Education Nippo), Xabier Mikel Azparren (Euskaltel-Euskadi), Arnaud Démare, Kevin Geniets (Groupama-FDJ), Tom Pidcock (Ineos Grenadiers), Sep Vanmarcke (Israel Start-Up Nation), Matthew Holmes (Lotto Soudal), Andrey Zeits (Team BikeExchange), Romain Bardet (Team DSM), Dylan Sunderland (Team Qhubeka NextHash) és Ryan Gibbons (UAE Team Emirates). Az összetettre senki nem volt veszélyes közülük, ezért a legjobbak csapatai nem üldözték a szökést, aminek az előnye így folyamatosan nőtt.

Az első két hegyre Romain Bardet ért fel elsőként, mellyel sokat lépett előre a hegyi trikó végleges megszerzése érdekében, a francia bringásnak ez mindenképpen jó vigasz lehet az elúszott összetett helyett. 50 km-rel a cél előtt Prodhomme és Navarro támadtak, de 20 km üldözés után újra összezárt a szökevények csoportja. Prodhomme később újra megindult, mellyel szétszedte a szökevények megmaradt csoportját. Sokáig ő ment az élen, de 6 km-rel a cél előtt Bardet és Zeits érte utol, ekkor Bardet indult meg, akivel senki nem bírta a lépést tartani. A második helyért Herrada és Vine csatáztak, amiből Herrada jött ki jobban, viszont Vine volt a nap hőse, aki egy rossz frissítés után találta magát a földön, pontosabban amikor hátrament az autójához kulacsért összeért az autóval és egy nagyot esett. A csúnya bukás után az ausztrál még folytatni tudta versenyt és végül a szakaszon a 3. helyet szerezte meg. Mi lett volna ha nem esik el…

Az összetett menők csoportjában az utolsó emelkedőn a Movistar vette át a kezdeményezést, az utolsó 3 km-en Lopez támadott, amit Roglic segítői, Steven Kruijswijk és Sepp Kuss menedzselt egész jól. Lopez végül csak 4 másodpercet tudott adni a többieknek, amiért nem biztos, hogy érdemes volt ennyit küzdeni. Eiking is megérkezett az elejével és meg tudta tartani a piros trikót. Vasárnap egy még keményebb hegyi szakasz lesz, amin várhatóan már a piros is gazdát cserél.

A 2021-es Vuelta útvonala – Mi vár ránk a spanyol körversenyen?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo