Yearly Archives: 2010

Freeride Mountain Bike World Tour: három évig biztos a rendezvény szponzori háttere

Münchenben, 2010. december 20-án a TSG aláírta az együttműködési megállapodást a Freeride Mountain Bike Association (FMBA) képviselőivel, ezzel megerősítve, hogy további három évig támogatni...

Családias négynapos a lengyeleknél: Beskidy MTB Trophy

„Emlékezetes és szép időszak ez, amikor csak azzal foglalkozol, amit szeretsz. Bringázás minden mennyiségben. Élvezed a gyönyörű tájat, a természetet, jókat eszel és alszol.”...

Mi történik a 22-es szektorban?

Miről írjon a sportújságíró, ha a kerékpáros szezonnak vége, versenyek nincsenek, és éppen tombol a tél? Ez történetesen lehetne akár az én dilemmám is,...

McDonald’s BringaMánia az Arena Plazában

A téli hideg ellenére itt az idő, hogy bringára pattanjanak a gyerekek! Hol másutt is tehetnék ezt meg, mint egy biztonságos helyen, ahol izgalmas...

Shimano SLX Dyna-Sys 2011: 30 fokozattal terepen

Jobb-e a 30, mint a 27, vagy még inkább miben jobb? Igyekeztem eldönteni, hogy melyik kérdésfeltevés a helyesebb. Ehhez elolvastam a 2008-as év végén...

Három ország, száz kilométer

A projekt valahogy úgy indult, hogy a nyugati határszél végigbóklászása keretében Kőszeg és Szombathely után ezúttal az Őrségre vetettem szemet, mint potenciális edzéshelyszínre. Az...

Holland szervezetek támogatásával megalakult a Magyar Kerékpárosklub vállalati szekciója

Példaértékű együttműködés keretében születhetett meg a Magyar Kerékpárosklub vállalati szekciója, melynek alapítói a Holland Királyság Nagykövetsége mellett, az ING Biztosító Zrt. és a KLM...

Aerodinamikai trendek 2011: ha már gyorsak nem vagyunk, legalább legyünk stílusosak!

Nem tudom, hogy van ez, de egyszerűen nem fogy el a cucc… Az Eurobike dosszié vaskos és kiapadhatatlan, újra és újra visszanyúlhat érte az...

ORA Hotels néven folytatja 2011-ben az egyetlen magyar országúti kontinentális csapat

Az olasz ORA Hotels szállodalánc lesz 2011-ben az egyetlen magyar kontinentális kerékpáros csapat névadó főtámogatója. A gárda jelenleg öt magyar, három olasz és egy...

Közös ukrán-magyar országúti kerékpárverseny körvonalazódik

Az Ukrán Olimpiai Bizottság kihelyezett ülést tartott múlt héten Ungváron, amelyre hivatalosak voltak a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség képviselői - Törzsök Zsolt elnök (a...
- Advertisment -

Most Read