fbpx

VIII. alkalommal kerül megrendezésre a Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

A verseny központja a nevezés és egyben a start-cél terület, a hagyományokhoz híven a Huszár Mátyás Rakparton lesz. A versenypálya nyomvonala ismét úgy került kialakításra, hogy az azon végighaladók Szeged és környékének szépségeiben is gyönyörködhessenek. A verseny során a mezőny érinti többek közt a Rakpartot, a Boszorkány szigetet, a Téli kikötőt, de áthalad Gyálaréten és Szentmihálytelken is, valamint érinti az Országhatárt.

Két versenytávon – a rövid- (40 km) és a középtávon (64 km) – mérhetik össze edzettségi a Tisza Maraton vállalkozó szellemű résztvevői. A piciknek lesz bölcsis, ovis és kisiskolás futam. A jövő bringásainak felkészítése céljából Kerékpár suli játékos keretek közt zajló ügyességi vetélkedő is helyet kap a start-cél területen.

Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

Tisza Maraton – Szabadidős Kerékpáros Verseny

A verseny ideje alatt a Huszár Mátyás rakpartra látogatók STREET NORTH SHORE versenyt és látványos kerékpáros, ugrókötél bemutatókat tekinthetnek meg. Jelen lesz a rendezvényen a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete, akik különböző eszközökkel szeretnék felhívni embertársaink figyelmét, érzékenységünket növelni a fogyatékkal élők biztonságos közlekedéssel kapcsolatos nehézségeire.

A rendezvény 2010. augusztus 14-én 9 óra 30-kor egy a kerékpáros közlekedést népszerűsítő a belvároson keresztül haladó kerékpáros felvonulással kezdődik, melynek mottója: „Közlekedj két keréken!” Ezután 9 óra 50 perckor egy rendhagyó kerékpártúra indul a Gróf Széchenyi István Maty-éri Vízitelepre, az ott megrendezésre kerülő Egyetemi és Főiskolai Evezős Világbajnokságra. Az első 100 szurkoló, akik a rakpartról a Maty éri evezőspályáig a távot kerékpárral teszik meg, egy a verseny emblémájával ellátott pólót kapnak jutalmul.

Várható program:
10 óra: Tisza Maraton mindkét távjának rajtja.
Az eredményhirdetés várható időpontja: 14 óra (középtávon induló versenyzők beérkezése után)

A rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

További információk: www.szksc.hu

Forrás: Szegedi Kerékpáros Sport Club sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo