fbpx

Vasárnap Salgó várát ostromolják a kerékpárosok

Rendhagyó módon, idén nem Szent István napján, hanem augusztus 21-én vasárnap vágnak neki a kerékpárosok a 15. Nport-Grátisz-Salgó Kupának, az egyik legrégebbi hazai egyéni indítású hegyi időfutam-versenynek a Salgótarján melletti Somoskőújfalu és Salgóbánya közötti szakaszon.

A tavalyi győztes Cziráki István

A tavalyi győztes Cziráki István

Eddig a hazai hegyi- és országúti bringások színe-java megfordult már az egyenkénti indításos viadalon, magyar szakági bajnokoktól olimpikonokon át ifjú és közben már beérett tehetségekig. Elég, ha a pályacsúcsokat felállító hegyikerékpáros athéni olimpikonunkat, Vinczeffy „Zerge” Zsoltot, vagy a pekingi ötkarikás játékokon rajthoz álló országútis hegyi bajnokunkat Kusztor Pétert említjük, aki egyébként a külön pénzdíjjal jutalmazott pályacsúcsot – kereken 8 perc – tartja. De a szokásokhoz híven a sztárokon kívül most sem hiányoznak majd az amatőrök, vagy az utcák egyszerű kerékpárosai sem, azaz a verseny egyben jó alkalom Salgótarján és környékének kerékpározást bármilyen szinten kedvelő bringásainak baráti összejövetelére.

Szeghalmi Bálint

Szeghalmi Bálint

A rajttól a legendás Salgó várának közelében lévő célig kiváló minőségű aszfaltcsík várja a résztvevőket, akár hegyi-, akár országúti kerékpárral indulnak a 3,8 kilométeres 180 méteres szintkülönbségű közúti szakaszon. Tavaly az országúti magyar bajnokok csatáját Cziráki István nyerte az azóta már külföldi profi csapatban kerekező Szeghalmi Bálint előtt.

Az előzetes bejelentkezések alapján többek között idén is számíthatunk a versenyen már ötödik éve törzsvendégként szereplő egyetlen hazai kontinentális kerékpáros csapat, az Ora Hotels-Carrera néhány versenyzőjére.

Az első futam rajtjára 10:30-tól a somoskőújfalui templom mögötti területen kerül sor, a második futamot 12 órától indítják; a két időeredmény alapján tíz kategóriában díjaznak a szervezők.

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás

Forrás és fotó: Salgótarjáni Triatlon Klub sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo