fbpx

Vakond futam: Dósa Eszter és Búr Zsolt nyerte az elit futamot

A McDonald’s BringaMánia Vakond futamán az ovisoktól az elit bringásokig, egész vasárnapra megtöltötte a több mint félezer résztvevő a kőbányai alagútrendszert, óriási küzdelmeket produkálva.

http://vimeo.com/19644971

A földalatti pálya még a legügyesebbeket is szokatlan kihívás elé állította, a nedves, csúszós kanyarok, a gyors vonalvezetés, akadályok között minden korosztályban kemény meccsek alakultak ki. Délelőtt a gyerekek kezdtek, az ovisok egyéniben, a nagyobbak már váltóban versenyeztek egymással. A Vakond futam sajátságaként az első kis kört futva kellett megtenni, majd bringára pattanva kezdődhetett a száguldás az alagutakban.

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

Az általában családostul érkező résztvevők frenetikus hangulatot teremtettek, délelőtt még apu szurkolt a gyereknek, délutántól fordítva. Természetesen a farsangra való tekintettel sokan jelmezbe bújtak, és a szervezők különdíjakkal is jutalmazták a legötletesebb maskarákat. Volt amerikai focicsapattól, műtőssegédeken keresztül, méhecskékig, sok-sok, kerékpáron ritkán látható szerelés.

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

A délutáni junior, felnőtt és master váltók után kezdődött az elit versenyzők egyéni küzdelme, ami már eszeveszett tempót hozott a csúszós beton ellenére. A futamot megtisztelte a kőbányai klub magyar cyclocross-bajnoka, Buruczki Szilárd is, azonban ő sem bírt a remek napot kifogó Búr Zsolttal, a Bringabanda versenyzőjével, aki magabiztosan nyert.

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

„Nekem kedvezett, hogy futnunk kellett egy kiskört, és kisebb előnnyel tudtam bringára pattanni. Innentől el tudtam kezdeni a saját tempómat hajtani, miközben a többiek egymással voltak elfoglalva. Nagyon élveztem a versenyt, úgy mentem be a kanyarokba, hogy szinte mindenhol súroltam a falakat, végig tartva a sebességet, jó ritmusban.” – értékelte „BuZsó” a 9 körös versenyt.

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

Elit eredmények:

Férfiak:
1. Búr Zsolt – Bringabanda
2. Panyi János – Meditech SC
3. Pálmai Zsolt – Hotel Jacht Club Zalaegerszeg

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

Nők:
1. Dósa Eszter – Vitalitás SE
2. Fördős Anna – Trek Józsefhegy SE
3. Epres Kornélia

Vakond futam, 2011

Vakond futam, 2011

További eredmények a www.kerekparinfo.hu oldalon.

Forrás: Vuelta Sportiroda – sajtóközlemény
Fotók: Vuelta Sportiroda / Takács Tamás
Videó: Steve Studio

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo