fbpx

Vasárnap rajtol a TransGermany: Bikemag.hu – Merida Maraton Team az első magyar induló csapat

Komoly készülődés van a Merida Maraton Teamnél, hiszen június 1-én vasárnap a csapatfőnök Mikula Gábor és csapattársa Adorján Sándor első magyar párosként vág neki a Németországot átszelő kerékpárversenynek. A Transalp szervezői indították útjára a tavaly a megamaratont és idén először a szervezők jóvoltából magyar csapat is indul a versenyen, a magazin és a Merida Maraton Team együttműködésének köszönhetően. Mikula Gábor csapatfőnököt még itthon kérdeztük a versennyel kapcsolatban:
Mikula Gábor és Adorján Sándor

„Komoly felkészülés van mögöttünk, mióta megkaptuk a lehetőséget az indulásra. Úgy érzem lélekben és akaratban mindketten erősek vagyunk, és bízunk magunkban. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk teljesíteni ezt a többnapos versenyt.
Adorján Sanyi barátom edzettebb, és több versenyen van túl az idén, én pedig igyekeztem a napi munka mellett a maximális edzést besűríteni, ami elégnek kell, hogy legyen.
Több napon keresztül ilyen távot eddig mindketten csak edzőtáborban, országúton mentünk, ezért szokatlan lesz, de nem tartok tőle.
Célunk az, hogy teljesítsük a versenyt, és a saját képességeinkhez mérten a legjobb helyezést érjük el, de legalább ennyire fontos, hogy minél többmindent megörökítsünk a versenyből és beszámolhassunk róla Nektek. Ezért, ha jó fotótéma lesz, nem restellünk majd megállni.
A versenyen tapasztalt kísérőnk és segítőtársunk lesz Vajda Márti személyében, aki versenyzői tapasztalatával biztosan komoly segítséget jelent majd a többnapos megmérettetésen.”

A versenyen az idén már 500-an állnak rajthoz, ami 250 versenyzőpárt jelent, amely a tavalyi sikeres debütálást követően komoly érdeklődést jelent a versenyzők részéről. A startpisztoly Erbach im Odenwaldban dördül el július 1-én, a versenyzők hét kemény nap, 658 km,15.249 méter szintkülönbség leküzdése után érkeznek meg június 7-én Seiffenbe. A természeti adottságoknak köszönhetően inkább középhegységi versenyről van szó, a legmagasabb pont 1218 méter, ami közelebb áll az itthon edződött montisoknak, mint az Alpok magasabb hegyei. A mezőny igen kemény, többek között olyan nevek fémjelzik, mint a többszörös Tranalp győztes, tavalyi TransGermany győztes Karl Platt – Stefan Sahm páros, nőknél pedig a kanadai Alison Sydor.

A magyar csapat a versenyszervezők által biztosított táborban lakik majd, így elsőkézből, hitelesen tud beszámolni Nektek a verseny körülményeiről, hogy aki jövőre kedvet kap indulni megtudhassa, mire vállalkozik. A versenyről terveink szerint naponta tudósítunk Benneteket itt az oldalon, a kommenteket pedig olvassák majd a versenyzőink is, kérlek írjatok be minél többen, biztosan jólesik majd nekik egy kis virtuális buzdítás!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo