fbpx

Transalp: 3 fok Livignóban

A nyolcnapos verseny leghosszabb etapján van túl a mezőny a Jeantex Bike Transalp 5. szakaszának teljesítésével. A 122 kilométernyi penzum abszolválására fagyközeli reggel hangolta rá a versenyzőket, majd Natursban, a befutónál végre ismét kisütött a nap. A megamaraton királyetapja ellenben a soron következő 6. szakasz lesz…

Némi jég a kocsin...

Az 5. szakasz:

Livigno. Az elmúlt napok „kedvelt” párosa, az eső és a hideg ide is elkísérte a Transalp mezőnyét. A délutáni szervizelés és ebédfőzés 6 fokban zajlott, ami ugyan nem sok, de legalább nem havazott. A vacsora ismételten pazar volt, s a hely melege is sokat lendített a hangulatunkon. Reggel már meg sem lepődtünk, hogy a hőmérő 3 foknál nem mutatott többet – ennek ellenére Attila kocsija le volt fagyva.

A mai szakasz kétnyomtávos gyaloglással kezdődött, mivel a pálya meredekségével többeknek gondjuk akadt. Mivel Balázsék sajnos visszaestek a C depóba, így ők is tolással kezdték a napot. Eközben Attiláék szorgos hangyaként haladtak a hegytető felé. A havas hegycsúcsot hátrahagyva kezdődött az igazi extrém lejtőzés. Meredek egynyomtávos hegyi szerpentin 20 kilométeren keresztül. Hibázásra nem sok lehetőség akadt. Távolról egy sima hegygerincnek tűnik, de közelebbről nézve egy közel 50-70 centiméteres párkányon kellett egyensúlyozni a versenyzőknek. Pihenésképpen a célig 5-7% közötti intervallokat lehetett nyomni tíz kilométereken keresztül. Az almáson való tekerés olyannak tűnt, mint egy videójáték. A turisták között a versenyzők 50 km/h tempó felett száguldoztak, hol jobbról, hol pedig balról kerülve ki őket. A célba érkezők tekintetén látszódott, hogy ezen a szakaszon éveket öregedett mindenki…

A tegnapi időjárással ellentétben ma süt a nap a Naturnsban. A teljességhez azonban hozzátartozik, hogy 1300 méterrel lejjebb vagyunk, mint Livigno

Közel 6 óra nyeregben töltött idő után jól esik a frissítő a célban...


Versenyzői meglátások az 5. szakasz után:


Attila (Bikemag.hu-Meditech SC):

„Az egynyomtávos sziklás lejtőket nem szeretem. Csak az előttem levő hátsó kerekét néztem.”

Robi (Bikemag.hu-Meditech SC):
„Miután a 2800 m magas havas csúcsot letoltuk, hátszéllel kellemes melegben repesztettünk a célig. S végre 6 órán belül teljesítettük a távot.”

Laca (Bikemag-George KSE):
„A mai napon kihajtottam magamat, s az almásban időfutamot mentünk Balázzsal.”

Balázs (Bikemag-George KSE):
„A tegnapi fagyos kudarcos nap után ma újra végig élveztem a verseny, s úgy érzem mindent megtettünk a beígért pizza érdekében.”

Attila a szerpentinen


Eredmények, felnőtt férfiak – 5. szakasz, 2008. július 23., Livigno-Naturns (122,24 km, 2909 m szint):


Felnőtt férfiak:

1. Team Vaude-Simplon 1 – 5:07’43,7″
2. Craft and Friends / mountainbiker.at – 5:07’45,0″
3. Team Bulls, Germany – 5:07’45,4″
(…)
45. Bikemag.hu-Meditech SC (Halász Róbert-Marton Attila) – 5:56’37,7″
(…)
82. Bikemag-george KSE (Várallyai László-Vock Balázs) – 6:28’07,9″

Nők:
1. Team Rocky Mountain – 5:43’52,4″
2. Team Cube 5 – 5:44’58,0″
3. Zwillingscraft-Ideal – 5:56’32,4″

Vegyes kategória:
1. Institut Ftan/Velo Franz Univega – 5:43’51,8″
2. Team Stöckli Wädenswil – 5:53’59,9″
3. Die Königskinder 69 – 6:01’36,5″

Master kategória:
1. Team KTM – 5:08’54,9″
2. Scott-adidas-Naturns – 5:10’35,6″
3. Team Generali – 5:16’14,3″

Senior master kategória:
1. ept connect – 5:45’01,3″
2. Giant Swiss D’Ürner Oldies – 5:50’44,2″
3. Maghagati – 5:57’50,3″

A mai harmadik helyezésük ellenére Karl Platt és Stefan Sahm – azaz a Team Bulls – továbbra is vezeti a magyar párosokat is felvonultató férfi felnőtt kategóriát, igaz előnyük alig több, mint 6 perc a Craft and Friends / mountainbiker.at csapatával szemben. Ezzel szemben a nőknél Pia Sundstedt és Alison Sydor (Team Rocky Mountain) előnye már több mint fél óra a dán Team Cube 5 páros előtt.

Viccelődésre mindig jut idő...


A hatodik szakaszról előzetesen:

A hatodik szakasz során Naturnsból Kalternbe teker a mezőny, közben 97,36 kilométert tesznek meg és összesen 3930 m szintet gyűjtenek. A szakasz legmagasabb pontja ezúttal „csupán” 1936 m lesz, ennek ellenére a szervezők szerint ez lesz az idei Transalp királyetapja. A kalterni befutó előtt egy hosszú és technikás lejtmenet várja a maratonozókat.

Letölthető dokumentumok:
– Az ötödik szakasz teljes eredménylistája

További információk: www.bike-transalp.de

Szöveg és fotó: Szücs Ferenc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo