fbpx

Tour de France: visszatekintés, videókkal

Alig egy hete ért véget a 99. Tour de France, most három videó segítségével szeretnénk felidézni az év legjelentősebb kerékpárversenyének legemlékezetesebb pillanatait, főszereplőit.

Bradley Wiggins és a britek egyeduralmán kívül a fiatalokról is szólt ez a Tour, áttörést jelentett például a 24 éves amerikai Tejay Van Garderen számára, aki még maga is meglepődött a végén, hogy ötödik lett összetettben, s nem mellékesen elhozta a legjobb fiatalnak járó fehér trikót. Talán, ha nem a címvédő Cadel Evans-t kell ráncigálnia egyes szakaszokon, még egyel előrébb is végezhetett volna, de a lényeg ugyanaz: jövőre biztosan láthatjuk GT-n első számú emberként a BMC-ben.

A 22 éves szlovák Peter Sagan produkciójához nincs mit hozzáfűzni, a három szakaszgyőzelem és a zöld trikó önmagáért beszél. Első szakaszsikerénél még sokan morgolódtak, amiért egy métert sem vezetett az akciót indító Fabian Cancellarának, de nem várt sokáig a válasszal, tegyük hozzá, hogy két olyan etapot nyert emelkedő befutóval a végén, melyek neki lettek kitalálva, illetve egy jó formában lévő Philippe Gilbert-nek, de a belga önmaga árnyéka volt eddig idén.

Végül aztán Sagan bizonyított egy klasszikus tömeghajrán is, a német André Greipelt legyőzve. A szintén három szakaszt nyerő Greipellel küzdöttek a zöld trikóért is, de Sagan végül annak köszönhette a sima győzelmet, hogy a hegyekben otthonosabban mozgott, levadászott több részhajrát is szökésből (idén a részhajrák nagyon jól fizettek pontszámban, ami tovább színesítette a versenyt). Nem mellesleg csapata, a Liquigas, hozzávéve Vincenzo Nibali 3. helyét, a Sky mellett a Tour kiemelkedő gárdája volt. A mezőny leggyorsabb sprintere, Mark Cavendish ezúttal nem szólt bele a pontgyűjtésbe, sokat kellett dolgoznia Wiggins-nek, de azért három etapot ő is bezsebelt, emlékezetes sprinttel a Champs Elysees-n.

A fiatalok közül a szintén csak 22 éves francia Thibaut Pinot-t kell még kiemelnünk, aki armstrongi frekvenciával forgatott a hegyekben és a franciák első szakaszsikerét aratta idén. Pierre Rolland-nal, aki tavalyhoz hasonlóan idén is bezsebelte az alpesi királyetapot sok örömet okozhat még a galloknak. Persze a franciák aktuális nemzeti hőse, Thomas Voeckler nem állhatta, hogy esetleg kikerülhet a figyelem középpontjából, ő is nyert kétszer, másodjára a Pireneusok királyetapján, heroikus „da solo” produkció után, ami végül pöttyös trikót is ért. Közben szép csendben a sallangmentes nagyorrú és nagyszerű kerekes, Pierrick Fedrigo is hozta szokásos győzelmét a hazai közönségnek.

Jellemző egyébként, hogy a szakaszokról beszélünk, mert rengeteg izgalmas etapot láthattunk az idei Touron, a show szempontjából ezek szolgálták ki a közönséget. Szakmai szemmel nézve viszont – bármennyire is érzik úgy többen, hogy unalomba fullasztották a Tourt, a Team Sky és Bradley Wiggins művelt hihetetlent. Sokan vádolják is őket azzal, hogy nagyban emlékeztet produkciójuk az annak idején rettegett U.S. Postal-ra, de a másik oldalról is érdemes nézni a kérdést: A profi kerékpársport tisztul, az ezredfordulón bemutatott embertelen teljesítmények már a múlté, büntetlenül nem lehet „fullon lenni”. Éppen ezért jobban kijön a szakmai munka is, ami a Team Sky csapatánál elsőrangú, összeadódtak az apró részletek is, a végeredményt ismerjük.

A csapatból Chritopher Froome lógott ki picit, aki fegyelmezetlenségről tett tanúbizonyságot, elszakadt nála a cérna az utolsó hegyi szakaszon, amikor látványos műsort rendezett megmutatva, hogy ő gyorsabb tudna lenni a hegyen Wiggins-nél. Óvatosan bánjunk a „bezzeg neki kellett volna nyerni a Tourt” kijelentésekkel is… Egyrészt Wigginsnek egész évben bírnia kellett a nyomást, végig járni az utat, végigcsinálni a munkát, majd megküzdeni a teherrel és a felelősséggel, amit az jelent, ha valaki topfavorit a Tour de France-on. Ő nem hibázhatott. Rá volt kiélezve a csapat taktikája, aminek működnie „kellett” és működött is. Froome-mal együtt. OK, a fiatal Kenyából származó honfitárs néhányszor láthatóan gyorsabb volt a hegyen. Mert az volt a dolga, hogy nagyon gyors legyen azokon a szakaszokon. Rajta nem volt folyamatos lelki teher, könnyebben kaphatta el a „flow”, kerülhetett „áldott állapotba”. Hogy megnyerhette „volna” a Tourt? Nem. Mert Ezt a Tourt Wigginsnek kellett nyernie a Sky-ból. Az utolsó hegyi etapon bemutatott magatartás pedig abszolút nem profira vall, hiába jelentették ki, korábban, hogy egyszer majd Wiggins segíti győzelemhez Froome-ot, meglepő lenne, ha Froome sokáig folytatná még a Sky-ban.

A videóban láthatjuk a „defektes szakaszt” és Cadel Evans kálváriáját is, ami jellemzi az ausztrál idei Tour de France-át. Már az Alpokban is érezni lehetett, hogy nem az igazi, de a Pireneusokban „elfogyott” a címvédő. A 34 éves bringás jól használta ki tavaly csúcsformáját, és megérdemelten nyert Tourt, de ennyi volt. Sajnos rajta kívül sokan betliztek idén, többen önhibájukon kívül, még el sem érték az első hegyi etapot, de már elveszítették a versenyt. Érdekes, hogy nem annyira az extrém szakaszok – szerencsére nem voltak ilyenek idén – hanem a kevésbé összeszokott mezőny és a fáradtság (az első hét etapon nap-mint nap 200 kilométert kellett teljesíteni) okozták a sok bukást. A Garmin, a Rabobank és a Movistar emberei gyakorlatilag az első héten kipontozódtak, utólag nézve csak Wiggins, Nibali és Van Garderen nem. Szépségtapaszként David Millar (Garmin), Luis Leon Sanchez (Rabobank) és Alejandro Valverde (Movistar) is nyert etapokat. A Movistarból azonban az utolsó hegyi szakaszt óriási szóló után nyerő Valverde is rámutatott, hogy ha nem úszott volna el az elején az összetett, Wiggins-szel akkor sem lehetett volna mit kezdeni…

A Tour de France összetett végeredménye:
1.     Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     87:34:42
2.     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:03:21
3.     Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     0:06:19
4.     Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol Team     0:10:15
5.     Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:11:04
6.     Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack-Nissan     0:15:43
7.     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:15:51
8.     Pierre Rolland (Fra) Team Europcar     0:16:31
9.     Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team     0:16:38
10.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat     0:17:17

A Prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglaója

A 9. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

A 14. szakasz összefoglalója

A 15. szakasz összefoglalója

A 16. szakasz összefoglalója

A 17. szakasz összefoglalója

A 18. szakasz összefoglalója

A 19. szakasz összefoglalója

A 20. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo