fbpx

Több mint 600 induló a Tour de Tisza-tó rajtjánál!

Az már az idei Intersport Tour de Tisza-tó előtt egy héttel látszódott, hogy az előző évit jelentősen meghaladja majd az indulói létszám. Arra azonban még a legoptimistább forgatókönyvben sem készültünk, hogy 600-nál is több nevező lesz. Szerencsére tartalék rajtszámmal készültünk, de az ajándék póló már gondot okozott…

A szombati nap a szervező szemével:

Két megye rendőrei és több település polgárőrei is készültek arra, hogy az egyébként is gyér forgalmú kerékpársztrádán akadály nélkül végigtekerhessék a bringások a 66 km-es távot. Még a 33-as főúton is utat javított a közútkezelő a bringások kedvéért. Szükség is volt erre, mert a 4-5 km-es felvezetést követő „repülőrajt” után 50 km/h-val indult meg az élmezőny – tekintettel arra, hogy ez elvileg egy amatőr mezőny, a nagy tempó sokakat meglepett. Először azt gondoltuk, hogy ez csak rövid ideig tartó fellángolás lesz, de az igazi döbbenet csak akkor jött, amikor a főútról lefordulva a négy méter széles kerékpárútra, a felvezető autóval 70-nel kellett menekülnünk az élboly elől…

Természetesen így hamar széthúzódott a mezőny és kialakultak a csoportok, ahol 3-4 vagy 20-30 fős csapatokban mindenki megtalálta a maga partnereit, és a saját tempójában tekerhetett. Az élen haladók nem is lassítottak a kiskörei frissítőnél, de a túrázók már annál többen álltak meg egy rövid pihenőre.

Az élbolyban pedig eközben folytatódott a taktikai harc, szökési kísérletek követték egymást, és hárman el is tudtak szakadni a többiektől. Az abádszalóki strand egy kilométeres, rossz minőségű szakasza sem törte meg a lendületet – ezt a szakaszt jövőre kiemelten kezeljük, és amint a Párizs-Roubaix-nek a macskakő, a Tour de Tisza-tónak ez a szakasz lehet a jellegzetes nehézsége…

A végére utolérték a szökevényeket, és igazi, hamisítatlan országúti mezőnybefutónak tapsolhattak a nézők: Vinnai Zsolt csupán néhány méterrel előzte meg Vizer Barnabást és Pék Gyulát. A leggyorsabb lányok is ebben a bolyban tekertek: a győztes Nagy Enikő és a még nagyon fiatal, U15 kategóriában indult Fuchs Renáta is sikerrel birkóztak meg a néhol igen kemény tempóval, de a női harmadik helyezettre, Fuchs Dórára sem kellett sokat várni…

A görkorcsolyások idén kaptak egy kis kedvezményt, és 66 helyett „csak” 55 km-t kellett lenyomniuk, ami ebben a hőségben nem kis teljesítmény. Láthatóan, ők is egyre jobban megkedvelik ezt a pályát, hiszen kétszer annyian jöttek el, mint egy évvel ezelőtt. Nagy öröm volt a számunkra, hogy sok család és baráti társaság jött el bringával Tiszafüredre a kikapcsolódás, a túra kedvéért – hiszen éppen ez a célja ennek az eseménynek, hogy megismertessük és megszerettessük a sportra fogékony emberekkel a Tisza-tó környékét, és persze a kerékpározást. Az ő kedvükért indítottuk a 15 km-es túrát, amelyre száznál is többen jelentkeztek.

A versenyt a Vuelta ezúttal a BSI-vel közösen készítette elő és szervezte meg, és – ahogy mondani szokták – ez az esemény nem jött volna létre az Intersport támogatása nélkül. Köszönettel tartozunk Tiszafürednek és minden érintett településnek, szervezetnek a lebonyolításban nyújtott segítségért és a motoros felvezetőknek a profi munkáért. Mindnyájukra szükség van ahhoz, hogy jövőre ismét, zavartalan körülmények között, akár még többen tekerhessük körbe a Tisza-tavat.

Letölthető dokumentumok:
– részletes eredménylista

Forrás: Tour de Tisza-tó sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo