fbpx

Négy nap a Millenárison

Nyolcvan pályaversenyző, egy friss olimpikon, sok-sok telikerék, zsíroskenyér és málnaszörp. Így is össze lehetne foglalni a 2008-as pályabajnokság leglényegesebb momentumait. A málnaszörpnél viszont talán érdekesebb lehet Palotai Péter új pályacsúcsa, vagy Berkesi András négy aranya, netán Kusztor Péter 4000 méteres időeredménye.

Vasárnapig bezárólag az év legrangosabb hazai pályakerékpáros eseményének adott otthont a Millenáris Sporttelep. Kilenc kategóriában és 13 versenyszámban mérték össze erejüket a versenyzők, akik ezúttal összesen közel nyolcvanan álltak rajthoz. Akik a pályaversenyzést belülről is szerették volna megtapasztalni azok számára amatőr időfutamok keretein belül nyílt erre lehetőség.

Az idei pályabajnokság számos izgalmat tartogatott. A tavalyi versenysorozat favoritja, a BVSC-s Lovassy Krisztián egy sajnálatos sérülés miatt nem indult idén, így csak találgatni lehetett, hogy ki fog győzedelmeskedni az általa dominált számokban. Berendezkedett viszont a csapatdepóban a P-Nívó Betonexpressz 2000-Corratec gárdája, akiket utoljára 2005-ben láthattunk itt. Kusztor Péter olimpikon kerékpárosunkat Árvai Attila, Madaras Zoltán, Ivanics Gergely mellett a tavalyi scratch futam bronzérmese, a 41 évesen is kiváló formában versenyző Tisza Zoltán erősítette.

További nyitott kérdés volt, hogy első igazolt bajnoksága során hogyan szerepel a tavalyi pályaversenyek amatőr futamainak felfedezettje, az 1 perc 20 másodperc alatti ezer méterekkel bemutatkozó Halász Viktor, aki idén már a BVSC U23-as csapatában hajtott. Bemutatkozásokból azonban még ezen felül is akadt néhány. Első bajnokságán vett részt az ifjúsági hölgyek között az országúton már eddig is komoly sikereket elérő FTC-s Zelinka Gabriella, mint utólag kiderült nem is eredménytelenül. Nem beszélve a KSI ifi korosztályát erősítő Szalontay Sándorról, aki bár csak idén ősszel kezdett komoly pályaedzésekbe, idei időeredményei alapján komoly szerep várt rá a gyorsaságot és robbanékonyságot igénylő számokban. A Neuzer Team színeiben egy nagy visszatérőt is üdvözölhettünk, a kilencvenes években a MÁV-DAC, majd a Csepel színeiben sikeres Hohner Pétert, aki Hegyes Jánossal tandemben a 7. helyen végzett az 1991-es stuttgarti pálya világbajnokságon. A felnőtt és utánpótlás számok mellett idén Master kategóriában is írt ki futamokat a rendező Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség, így minden korosztályt megtalálhattunk a pályán, leszámítva a felnőtt nőket, akiknél idén sem jött össze az elégséges létszám.

Két új ígéretes kezdeményezéssel is találkozhattunk idén. Egyrészt a szervezésbe és a lebonyolításba a szakági szövetség bevonta idén a civil szervezetek aktivistáit is, így az olyan élőmunka igényes pozíciókban, mint a kanyarbíró, a pályabiztosító vagy a rajtoltató, előzetesen betanított civileket találtunk. Valójában ez csupán idehaza újdonság, külföldön ez bevett szokás, illetve egy-egy leszállóágban lévő sportág felemelkedése az állandó kritika helyett az aktív cselekvéssel kezdődik. A másik újdonság, hogy az amatőr futamoknak sikerült egyfajta keretet adni, így az itt győzedelmeskedőket ezúttal a hangzatos „Millenáris bajnoka” címmel tüntették ki.

Aki nem kíváncsi az olyan részletekbe menő beszámolóra, hogy hány küllős kerékkel ment Sulyok Balázs, vagy milyen színű volt Iszkádi Tamás zoknija, az a javított teljes eredménylistát innen töltheti le. Aki ellenben bevállalós, az olvasson csak tovább.

1. versenynap – 2008. augusztus 21.

A bajnokság nyitónapja egyetlen versenyszámról, a pályasport klasszikusáról, azaz a repülőversenyről szólt. A legfontosabb számban mind a kilenc korosztályban kiírták a futamokat, amely az összes korosztály részéről a kvalifikációval kezdődött. Ilyenkor a versenyzők egyedül mennek két kört a pálya szegélyvonalához közel, majd a másodikban megindulnak a kanyar tetejéről (leborítanak), hogy aztán az utolsó 200 méter időeredménye alapján rangsorolják őket. Ez idén az FTC-s Berkesi Andrásnak sikerült a legjobban, aki 11,83″-et hajtott. Mögötte két ifista következett századmásodpercre azonos idővel: a BVSC-s Támer Kolos és a KSI-s Szalontay Sándor egyaránt 11,87-el kvalifikálta magát a páros futamokba. Ez az időazonosság már előrevetítette, hogy nagy csatára számíthatunk az idei ifi sprintbajnoki címért.

Így is lett, kettőjük döntője a nap legizgalmasabb pillanatait hozta. Az első futamot Támer Kolos nyerte, a másodikat Szalontay vezette fel, és ellenfelét egy pillanatra sem elengedve nyitotta meg a sprintet ami a futamgyőzelemhez vezetett. A bajnoki címhez azonban két győzelem szükséges, így a mindent eldöntő futam a harmadik volt. Itt a KSI sprintere előző futambeli taktikáját próbálta újra bevetni, úgy tűnt sikerrel. A repülőversenyek valódi izgalmát azonban éppen az adja, hogy elég egy szemhunyásnyi kihagyás és máris fordul a kocka. Ez ebben az esetben abban nyilvánult meg, hogy az élen haladó egy pillanatra levette a szemét a mögötte settenkedő ellenfélről. A BVSC kerekese pedig egyből támadott és nyert, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy végül a BVSC legyen az idei pályabajnokság legeredményesebb csapata. Utoljára talán a 2006-os Ábrok-Lovassy döntőn élhetett át hasonló izgalmakat a közönség, ehhez hasonló karakterszámban pedig talán utoljára a hatvanas években számolt be a hazai sportsajtó egyetlen sprintfutamról :). Jó volt na, tessék legközelebb kijönni!

Elöl Szalontay (KSI), hátul Támer (BVSC)

És nem csak ez volt jó, és nem csak szerintem. Az ifi lányok között végül a FTC-s Zelinka Gabriella győzelmét hozó döntő második futamát a versenybírók egybehangzóan az elmúlt évek leglátványosabb hazai női sprintfutamaként jelölték meg. További izgalmakat hoztak az U23-as Vígh Zoltán futamai. Aki ismeri a Postás országúton jeleskedő versenyzőjét, az tudja, hogy nem éppen sprinter alkat. Ellenben országúton bevállalós magányos szökéseiről híres, e téren szerzett tapasztalatait kamatoztatta itt is. Mert mi is lenne minden sprinter legrosszabb álma? Hát amikor már a rajtnál állva hagyják, és onnantól kezdve nyélen nyomhat két teljes kört, annak ellenére, hogy ő mindössze csak 200 métert szeretne menni, de azt nagyon gyorsan. Tudta ezt a Postás versenyzője is, és ezzel a taktikával kitartóan őrölte fel nála gyorsabb ámde hosszú távon kevesebb tartalékkal rendelkező ellenfeleit. Egészen az ezüstéremig menetelt így, a Neuzeres György Istvánnal szemben már nem működött ez a taktika.

U23-as sprintfutam: Pretz Dániel (BVSC) és Iszkádi Tamás (Neuzer Team)

A felnőtteknél kevesebb izgalomban volt része a csütörtöki nap ellenére nagyszámú közönségnek, Itt ugyanis már a kvalifikációból sejteni lehetett, hogy Berkesi András jóval gyorsabb a teljes mezőnynél. Meglepetésre titkon Hohner Péter esetében számíthattunk, aki annak ellenére, hogy nem mostanában láttuk a Millenárison edzeni és versenyezni, egy emlékezetből borított 12,59″-es kvalifikációval juttatta eszébe a jó emlékezetűeknek, hogy 1994-ben 11,52-vel” 200 méteres repülőrajtos időfutam bajnokságot nyert a Millin. Nagyon szép futamot produkált Ispánki Balázzsal, bejátszották a teljes pályát, de a rutin felett győzött az ifjonci hév, így a Postás versenyzője a repülővonal alatt egy tenyérnyivel csusszant elsőnek a célba. Hohner így végül a helyosztó futam megnyerésével egy ötödik helyezéssel térhetett haza. Az ellenfeleket szép lassan felőrölve a döntő futam zöld-fehérbe öltözött: két csapattárs, Berkesi és Specziár Viktor csapott össze, de a bajnok 2-0 arányban előbbi lett. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Fradi kerekese emellé még további három aranyat és egy ezüstöt fog gyűjteni.

Háziverseny a sprintdöntőben - Specziár Viktor és Berkesi András

A sprintfutamok szünetében az amatőrök 1000 méteres állórajtos futamaira került sor, itt bárki megtapasztalhatta, hogy ebben a klasszikus pályaszámban milyen is, amikor a második körre elfogy az erő meg a levegő. A légszomjat legjobban Máté Krisztián bírta, így ő lett a Millenáris bajnoka cím első büszke birtokosa.

2. versenynap – 2008. augusztus 22.

A nap öt utánpótlás korcsoport 500 méteres időfutamával indult. Az ifi lányoknál meglepetés győzelem született, ugyanis a négy nap alatt korosztályának minden egyes pályaszámát megnyerő Zelinka Gabriella ezúttal legyőzőre talált a BVSC-s Hazai Boglárka személyében. Kettejük párharca jellemezte amúgy az ötfős ifi női mezőny futamait, ahol a BVSC versenyzője szoros küzdelemben maradt rendre alul, ezúttal azonban Zelinka Gabriella jelentősnek mondható 1,4 másodperccel szorult a második helyre.

500 méteres állórajtos időfutam - Hazai Boglárka, BVSC

Ezután a sprint csapatversenyekre került sor, ahol három kört teljesítettek a háromfős különítmények oly módon, hogy minden egyes körben kiállt egyikük az élről, így végül egyetlen versenyző fejezte be a távot. A serdülőknél meglepetésre a Pécsi Junior SC hármasa legyőzte a BVSC-t, akik ezután az ifi korcsoportban vigasztalódhattak egy fölényes győzelemmel. A felnőttek sprint csapatversenyében az Ábrok Norberttel kiegészült Berkesi-Specziár kettős szerezte meg a győzelmet a Neuzer Team hármasfogata előtt mindössze 2 századmásodperccel!

Sprint csapatversenyben rajtol a BVSC bajnokcsapata

A FTC-s Berkesi András azonban nem elégedett meg ennyivel, így megnyerte az elit férfiak Keirin döntőjét is, majd kora este egy 1’12,18″-es 1000 méterrel ebben a klasszikus számban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Három bajnoki arany egy napra – nem is rossz.

Mint ahogyan az Ausztriában idegenlégióskodó Palotai Péter teljesítménye sem, aki egy régi rekordot búcsúztatott ezen a délutánon: 2:29,12 perccel Bodrogi László 1992-ben felállított 2:30,57 perces 2000 méteres Millenáris pályacsúcsát adta át a múltnak.

Palotai Péter pontversenyben is maximálisan teljesített

Az U23-as kategória 1000 méteres állórajtos időfutamában a dobogó két legfelső fokát kibérelte a Neuzer Teamből a bajnok Iszkádi Tamás és a második György István, a harmadik helyet pedig a tavalyi amatőr futamok felfedezettje az idén a BVSC-be igazoló Halász Viktor gyűjtötte be.

1000 méteren hajt Halász Viktor

A versenynap amatőr futama állórajtos 200 méteres időfutam volt, ami valójában a csekély reakcióerőről és a hihetetlen kezdő gyorsaságról szól. A győzelmet Varga Gábor „Wackor” szerezte meg, egy roppant elegáns 17,70″-es időeredménnyel. Adalékként ide csak annyit, hogy az 1964-es tokiói olimpia után a precíz japánok jegyzőkönyveinek lapjai megőrizték az 1000 méteres állórajtos időfutam mezőnyének 200 méteres részidőit. A győztes belga Patrick Sercu (a legendás hatnapos menő) 17,40″-es 200 méterrel kezdte anno olimpiai bajnoki 1000 méterét…

3. versenynap – 2008. augusztus 23.

És a harmadik napon a hosszabb távokra helyeződött a hangsúly, üldöző jelleggel. Az ifik és a Masterek nyitottak 3000 méteren, majd az elitek és az U23-asok folytatták 4000 méteren. Az ifiknél az ex-BVSC-s, jelenleg az RLM Kostel’s Grafenstein csapatában tekerő Sulyok Balázs lett a bajnok a döntőben hajtott 3’52,64″-es idejével. Az U23-asoknál Neuzer döntőre került sor, Iszkádi Tamás és György István hajtott egymás ellen, amit utóbbi bírt jobban. Harmadik helyezett az idei U23-as időfutam magyar bajnok Fejes Gábor lett a Kommuna.org csapatából, aki idén ment először pályán. Kusztor Péter 4000 méter egyéni üldözőversenyben jött és győzött, nem is akármilyen időeredménnyel. Az előfutamokban és a döntőben egyaránt 4’59”-es időt hajtott, bizonyítva, hogy jó formában van, ráadásul teljesítménye egyenletes. Nem mostanában látott a Milli 5 percen belüli időeredményt 4000 egyéni üldözőben.

Kusztor Péter az olimpia után két bajnoki aranyat gyűjtött

Akik nem lelik örömüket az állórajtos körözgetésben, azoknak a délutáni sratch futamok okozhattak némi izgalmat. Mindjárt az ifiké egy hatalmas bukással, amelyhez hasonlót még nem láttam a Millin. Szerencsére a földre került négy versenyző közül kettő pár kör után visszaállhatott, súlyos sérülést pedig a küzdelmet feladni kényszerülők sem szenvedtek. A futamot végül a szépen összedolgozó BVSC-s Támer Kolos-Solymosi Márton kettősből utóbbi nyerte, a sprintfutamokban remekelő KSI-s Szalontay Sándor pedig meglepetésre a harmadik helyre érkezett.

Az U23-asoknál a Postásos Vígh Zoltán ismét igencsak megtréfálta a mezőnyt. Sorozatos szökéseivel fárasztotta a társaságot, amikor pedig utolérték, némi nyugi után újra szökött. Az utolsó ilyennél szépen egyedül ért a célba – bejött a recept. Az elitek küzdelme egy Molnár Pál-Lengyel Gábor szökéssel indult, melynek a P-Nívós Árvai Attila eredt a nyomába, majd később Speciár Viktor és Török Zoltán csatlakozott. Lengyel és Árvai nemsokára eltávolodtak, majd utóbbi innen is ellépett és megnyerte a versenyt. A második helyet érő kiváló teljesítményéért a nézők soraiból többen életműdíjat ajánlottak fel Lengyel Gábornak…

Szökésben az elit scratch első négy helyezettje: Török Zoltán (4.), Lengyel Tamás (2.), Árvai Attila(1.) és Specziár Viktor (3.)

A nap amatőr futamában legalább nem lehetett beragadni a rajtnál – ezúttal repülőrajtos egy körről volt szó (412 méter), ahol a pályafelezőtől indulva támadták a versenyzők a rajtvonalat kemény negyven méteres lendítéssel. A győzelmet ezúttal is Máté Krisztián szerezte meg, immár második Millenáris bajnoka címét bezsebelve ezzel.

4. versenynap – 2008. augusztus 24.

Az utolsó versenynap receptje az előzőét követte: kezdés üldöző időfutamokkal – ezúttal csapatban, majd zárás pörgős pontversenyekkel. Az elitek csapat üldözőversenyében papírforma győzelem született: első a P-Nívó négyese lett 4’52,31″-es időeredménnyel. Meglepetésre a zömmel az országúti Amatőr Kupa mezőnyéből verbuvált, az Atlantisos Török Zoltánnal kiegészített BSMC mix csapata érkezett a második helyre, nagyon szép csapatmunkával végighajtva a távot.

4000 méteres üldözőversenyben robog a P-Nívó különítmény

A délután pontversenyeiben izgalmas csatákat láthatott a közönség, ahol olykor már a követhetetlenségig bonyolódtak az események. A legsűrűbb a közös mezőnnyel lebonyolított elit-U23-as verseny volt, ahol az eliteknél kizárólag P-Nívósok fejezték be a versenyt. Végül összetettben és kategóriájában egyaránt Ivanics Gergely nyert, az U23-as korosztályban pedig Iszkádi Tamás. A serdülők között Palotai Péter egyenletes teljesítménnyel, minden hajrát megnyerve lett bajnok. Négynapos sikerszériájára tehette fel a koronát Támer Kolos és Zelinka Gabriella is.

Zelinka Gabriella vezeti a női ifi pontverseny mezőnyét

És végre eljött az igazság pillanata, és a nyúlfarnyi távok után labdába rúghattak azon amatőrök is, akiknek erősségük nem a gyorsaság, hanem a kitartás. A 3000 méteres állórajtos amatőr időfutamot egészen hátborzongatóan alacsony (7 századmásodperc) időkülönbséggel sikerült megnyernem, bizonyítván, hogy olykor a kapanyél is elsülhet. Talán ez méltó lezárása is lehet ennek az igencsak hosszúra nyúlt beszámolónak: gyere ki a Millenárisra te is, indulj, és nyerj, hiszen ki tudja, lehet, hogy 200, 412, 500, 1000 vagy netán 3000 méteren te vagy adott helyzetben a legjobb, csak még sohasem próbáltad. A Millenáris Sporttelep nyílt nap keretében szerdán 15 és 21, valamint szombaton 10 és 15 óra között továbbra is várja a pályabringázni vágyókat a XIV. ker. Szabó József utca 3. szám alatt. A sisakot se hagyjátok otthon!

A versenyen készült képek galériája innen érhető el.

További információk: www.velodrom.hu

És a végén mindenki összeáll egy képpé...

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo