A Le Mans-i autóverseny pályán rendezett 24 órás bringaversenyre idén 1.800 résztvevőt várnak, a versenyzők soraiban lesz az 1997-es országúti világbajnok – Laurent Brochard –, a mezőnyt pedig Daniel Mangeas, a „Tour de France hivatalos hangja” fogja rajtoltatni. Ha minden jól megy, ismét izgulhatunk magyar versenyzőért Le Mans-ban…
Az idei versenyre 2011. augusztus 21-22-én kerül sor, és a hagyományoknak megfelelően 2, 4, 6 és 8 fős csapatok, valamint szólóban induló versenyzők állnak majd rajthoz. Gérard Holtz és Marc Madiot után 2011-ben Daniel Mangeas rajtoltatja a mezőnyt. Az úriemberről azt érdemes tudni, hogy 1974 óta Franciaországban és Belgiumban ő a kommentátora a Tour de France-nak, valamint számtalan más fontos kerékpáros eseménynek.
A mezőnyben láthatunk majd jó néhány celebet, így ott teker majd az 1997-es országúti világbajnok, Laurent Brochard is, aki talán elsők között népszerűsítette a kendőviselést a kötelező sisakhordás előtti korszakban. Laurent mostanában leginkább atlétizál, például 2 óra 36 perces maratoni futóidőt tudhat magáénak. Brochard elmondása szerint nem célja a verseny megnyerése, az egykori profi bringás egy hattagú csapat tagjaként indul.
Az autóversenyzés világából is látogat át híresség, így Yvan Müller, a 2008-as és 2010-es FIA WTCC világbajnok ezúttal két keréken áll a rajtvonalhoz. Csapattársa az 1995-től 2010-ig profi bringásként tekerő Christophe Moreau lesz.
Eddig összesen nyolcszázan regisztráltak, néhányan egészen messziről érkeznek, így ezúttal Új-Zélandi résztvevője is lesz a viadalnak. Új résztvevőként Dánia és Skócia is képviselteti magát. Jó hír a magyar szurkolóknak, hogy az előzetes információk szerint idén is – immár harmadszor – rajthoz áll Le-Mans-ban Káldy Attila ultrakerékpáros.
További információk: www.24heuresvelo.com
Forrás és fotó: Claude Gasnal Organisation sajtóközlemény
Kona01
2011. április 12. at 23:52
Egy profi kerékpárost le celebezni tényleg kicsit erős volt! :) Celeb az a Győzike pl, aki kb semmihez sem ért és egy rakás trágya.
imi
2011. április 10. at 23:46
miért kellett lecelebezni az említett sportolókat ?
Ez egy rosszindulattal megtöltött szó amit az újságírók találtak ki. És most fölöslegesen minden rossz újságíró is átvesz. Ők azér t lettek híresek mert letettek valamit . Nem “celeb” módra a pucér testüket mutogatva az újságírók “celebet” csináltak belőlük .
HBalage
2011. április 11. at 14:54
A “celeb” szót nem én töltöttem meg negatív tartalommal, továbbá az elsődleges jelentése pontosan az, amire én használom:
http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADress%C3%A9g
Ettől függetlenül igazad van, tény, hogy van neki egy erőteljes negatív mellékjelentése, ahogyan azt a szócikk is említi. Miután te vagy a második, aki emiatt rám pirít, most már tényleg igyekszem irtani a szakmai szókincsemből. Bár végül is majdnem mindegy, hiszen most már tudom, hogy rossz újságíró vagyok, úgyhogy sokat nem javítok ezzel a helyzetemen :)