fbpx

Ivanics volt a leggyorsabb; BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

Az Európai Mobilitási Hét adta az apropóját a hódmezővásárhelyi bringás fesztiválnak. Rengetegen vettek részt a színes programokon, városi túrán, az ügyességi pályán, a gyerekversenyeken és a BringaPárbajon is, hatalmas tömeg gyűlt a freestyle bemutató köré, és sokan szurkoltak a kordonok mentén a fő attrakción, a pénzdíjas kritériumversenyen is.

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

Már vasárnap reggel látható volt, hogy valami készül Hódmezővásárhelyen. A városközpontban megszokott nyugodt, hétvégi gyalogos és bringás forgalomba országúti versenybringán suhanó fiúk és lányok keveredtek, szorgos kezek javítgatták az útburkolatot, és varázsütésre színes, felfújható kapukkal, kordonokkal, sátrakkal telt meg a Kossuth tér. Délután 2 órától felpörögtek az események: a legkisebbek – vagyis az 5 évesnél is fiatalabbak – versenye még csak 100 méteres távon zajlott, de a nagyobbak már egy- vagy több kört is megtettek a 700 méteres, lezárt körpályán. Sorra jöttek a nagyobb korosztályok, az amatőrök, az idősebbek, és a nők futamai. Közben piros pólóba öltözött hatalmas bringás tömeg gyülekezett a Városháza előtti betonplaccon. Rengeteg bringás nevezett, hogy rendőri felvezetés mellett, együtt tekerjen le néhány kilométert Hódmezővásárhely központjában.

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

Délután 17 órakor elindult az egy óra plusz 1 körös kritériumverseny, ahol a 300 ezer forintos pénzdíjnak is köszönhetően látványos küzdelmet, hatalmas sprinteket láthattak a nézők. A 700 méteres, néhol szűk, körönként 6 kanyart is magába foglaló pálya sem akadályozta a versenyzőket abban, hogy jóval 40 km/óra feletti átlagot hajtsanak. A leggyorsabb kör 55 másodperces volt. Néhány bukás is jelezte, hogy a fiúk határon tekernek, és mindent megtesznek a jobb eredmény elérésre érdekében. Szerencsére a kicsúszásoknak nem lett komoly következménye, és a szabályok adta lehetőséggel élve mindenki vissza tudott állni két körön belül az eredeti pozíciójába.

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

A nagy tempó azonban megrostálta a mezőnyt, 10-15 kör után már néhányan megkapták a körhátrányukat – őket ki is állította a zsűri. Az első három hajráig a tempót elől Cziráki István (ORA Hotels Carrera), Pintér Tamás (Aegon Cycling Team), Specziár Viktor (CUBE Balaton Team) és Arany Gábor (CUBE Balaton Team) diktálta, ők hozták el a sprinteken a legtöbb pontot. A versenyben addig vezető Cziráki a 14. körben egy bukás miatt kénytelen volt a depóban technikai segítséget kérni.

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

A harmadik hajrá után jelentős változás történt az élen: Ivanics Gergely (Veloki Team Pécs) és Vígh Zoltán (Aegon Cycling Team) ellépett az élbolytól. Ettől kezdve ők ketten osztoztak a részhajrák első két helyén, és szorgosan gyűjtötték a pontokat. Ketten összedolgozva jelentős előnyre tettek szert, olyan tempót diktálva, hogy szinte az egész mezőnyt lekörözték, esélyt sem adtak az üldözőknek. A legnagyobb elánnal Kiss Gergő (Aegon Cycling Team) és Garamszegi László (Kőbányai Torna Club) próbálták ledolgozni a hátrányt, de hiába.  Az élen haladók harcában Ivanics összesen három hajrágyőzelmet „engedélyezett” Víghnek, míg ő hét alkalommal is elsőként haladt át a célvonalon – még az utolsó, dupla pontozású hajrát is megnyerte, és ezzel magabiztosan nyerte a versenyt, és hazavihette a 100.000 Ft-os fődíjat.

A nyeremény bringák és más ajándékok kisorsolása, valamint a díjátadó előtt a Városháza előtti téren Nagy „Gizmó” Attila és barátai tartottak egy nagyon látványos, kiváló hangulatú kerékpáros „légi bemutatót”. A rendezvényt a McDonald’s BringaMánia program támogatta, melynek idei programsorozata februárban Budapesten, Kőbányán, egy földalatti versennyel kezdődött,  majd tavasszal a Balaton körüli túrával folytatódott, hogy aztán az év során több ezer bringást ültessenek nyeregbe Budapesten, Kecskeméten, Salgótarjánban, Veszprémben és az ország számos pontján, tucatnyi iskolában. A hódmezővásárhelyi  kerékpáros rendezvény méltó lezárása volt az idei programsorozatnak – és a szervezők már most készülnek a következő szezonra.

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

BringaMánia Nap Hódmezővásárhelyen

További információk: www.bringamania.hu; www.kerekparinfo.hu

Forrás és fotó: Vuelta Sportiroda sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo