fbpx

I. SuperCross Sorozat: krosszos “ünnep” Ózdon

Verőfényes napsütés, újfent örömteli (több mint 80 fős) részvétel, izgalmas harcok a dobogós helyezésekért – a tegnapi ózdi krosszos „ünnep” így foglalható össze röviden. A felnőtt kategóriákban a hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) Kazincbarcika után a második futamot is megnyerte, míg a férfiaknál a pihenőidőszaka végeztével rajthoz álló Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) vitte el az Ózd Kupát.

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Buruczki Szilárd

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Buruczki Szilárd

Az első, 11 órai rajtban Terbe Dezső (Ózdi KE) mozgatta meg az állóvizet, megnyerte Szalontai András (Merida Maraton Team – CST) elől a master 3-as kategóriát. A 11:45-ös rajtban a hölgyek futama volt a legegyértelműbb, Dósa Eszter (Vitalitás SE) már a második körben kinyilvánította akaratát és elkezdett távolodni Módos Gabitól (Merida Maraton Team – CST), ami a verseny végére egy magabiztos, mintegy három és fél perces előnnyé kovácsolódott össze.

A rajt másik két kategóriájában közel sem voltak ilyen egyértelműek a történések. A master 2-eseknél Kolb Tamás (Blue Scorpions MC) a kazincbarcikai futamhoz hasonlóan hamar az élre állt, őt egy ideig Huszár Norbert (Salgótarjáni HKE) követte viszonylagosan közeli távolságból, de a Bencz Zoltán – Tokaji Nagy Csaba Merida Maraton Team – CST páros is ott ólálkodott a dobogós helyek környékén. A verseny felétől Kolb előnye kezdett magabiztossá válni, az üldöző hármas pedig keveredésbe kezdett, a végére Bencz és Huszár tudtak a dobogóra kerülni.

„A verseny elejét általában jobban bírom – ez a pályás „múlt” miatt van egyértelműen. A legelején volt egy kis test-test elleni küzdelem is, de én „a csuklós hetes busz és a pótos IFA között szocializálódtam”, úgyhogy azért ez nem volt sok, benne van a dologban. Alapjában véve a pálya nagyon jó volt, remek vonalvezetéssel. Könnyű volt szemmel tartani a mögöttem jövőket, a 11:45-ös rajtban pedig külön jó a kategória-kiosztás, így egyértelműen látni, hogy ki junior és ki master. Lényegében tavaly ismerkedtem meg a ciklokrosszal, Kazincbarcikán volt az első versenyem, de idénre már céltudatos felkészülést végeztem a pályabajnokság utáni időszaktól kezdődően. Innentől most már más célom nem lehet, mint az összetett győzelem.” – foglalta össze gondolatait második győzelme után Kolb Tamás.

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Kolb Tamás

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Kolb Tamás

A juniorok versenye szintén igen izgalmasra sikeredett. Fenyvesi Péter (X2S – Kona Team) már a rajtegyenes utáni kanyarban maximumon húzta a tésztaként nyúló sort, a kör végére Pelikán Jánossal (Merida HCT) maradtak elől, Mellau Ádám (Bringabanda SC) pedig belátható távolságban követte őket. Ez a felállás egészen a verseny feléig tartott, a két elől lévő egymással, míg Mellau a hátránnyal nem tudott mit kezdeni… A negyedik körben aztán odáig fajult elől a tétlenség, hogy nagy hirtelen a végére összeállt a vezető hármas. Innentől aztán a teljes tanácstalanság következett, mindhárman egymásra vártak, néha hétvégi túratempóban. A hatodik körben aztán Fenyvesi robbantott és eldöntötte a futamot.

„A pálya nem kedvezett, igencsak éreztem a mountain bike hátrányát a sok egyenes, lapos szakaszon. Már az első körben megrántottam a sort, a végére ért be mögém Pelikán Jani. Helyet cseréltünk, ritkán mentem elől, a negyedik kör végén pedig Mellau Ádám is felért ránk. Onnantól semmi tempót nem mentünk, egymás reakcióira vártunk, aztán az utolsó kör harmadánál, a nézőtér tetejére való felhajtásnál indultam meg. Megfigyeltem, hogy ott gyorsabb voltam addig minden körben, megrántottam és végül ebből sikerült is elérni a célig az előnnyel. A HaiBike nyeremény vázért jöttem, de nagyon pályafüggő lesz még a további három futam végeredménye. A balassagyarmati hazai pálya úgy gondolom fekszik, a tarjáni szintén, Kerekegyházáról még nem tudok semmit. Szerintem itt volt a legnehezebb dolgom a többiek ellen, de azért természetesen oda kell tenni majd magam a maradék három futamon is, nem lesz azért ennyire egyszerű…” – nyilatkozott Fenyvesi Péter.

A középső futam izgalmai után hasonló reményekkel lehetett várni a 13 órai elit és hobbi férfi felnőtt, valamint master 1-es összevont rajtot, melyben több mint negyvenen sorakoztak fel a rajtvonal mögé. A hobbi férfi felnőttek között a kazincbarcikai eseményt lemásolva Pálmai Zsolt (Hotel Yacht Club KSE) volt egyedül az, aki az elit mezőny elejébe is be tudott simulni, megérdemelten nyerte meg a második futamot is. A master 1-eseknél Duzmath Csaba (Guriga-Bringa KKE) volt az, aki szinte végig Pálmaival karöltve közlekedett a nyolc kör alatt, míg mögötte a master 2-es futamhoz hasonlóan egy trió küzdött a dobogós helyekért. Sokáig Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) mutatott kiegyensúlyozott teljesítményt Kovács Istvánnal (Ózdi KE) kísérve, aztán az ötödik körben Lengyel Gábor (Go Fast) ment egy hatalmasat, legalábbis kívülről nézve igen lendületesnek tűnt és persze pozícióbeli előrelépést is jelentett a tempója. Kovács Istvánt azonban nem sikerült már befogni, így Lengyel Dr. Bakost leszorítva felállhatott a dobogó harmadik fokára.

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Fenyvesi Péter

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Fenyvesi Péter

Az elit felnőttek között már az első kör végén kialakulni látszott egy élboly, melyben összesen nyolcan: Szórádi Balázs (Merida HCT), Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC), Szabó Péter (Postás SE), Specziár Viktor (Merida – HCT), Panyi János (Meditech_Adverticum SC), Búr Zsolt (Bringabanda SC SWAT), Reitinger Gábor (Vitalitás SE) és Fejes Gábor (Technofilm Betonexpressz 2000) voltak ott. Még a második körben is nagyjából összeállva közlekedett az élen álló sor, aztán a harmadikban már kezdett megbomlani az egység. A verseny feléhez közeledve már kezdett kirajzolódni, hogy a Szórádi–Buruczki páros közt fog eldőlni a végső győzelem sorsa, míg a dobogóért a Szabó–Búr duó fog megküzdeni. Elől Szórádi „méltatlankodott” néha Buruczki (vélt vagy valós) inaktivitása miatt, aminek a végére egy Buruczki-féle támadás tett pontot, aminek következtében, hacsak lassan is, de folyamatosan kezdett eltávolodni Szóráditól. A versenyből hátralévő bő másfél körben ez már nem is változott.

Buruczki Szilárd, az elit férfi felnőtt kategória győztese: „Inkább edzésképpen tekintettem a mai versenyre, bizonytalan voltam még tegnap este is, hogy induljak-e. Ez a krosszos érzés azonban már hiányzott és ez a hiányérzet volt az, ami miatt végül elindultam. Kár is lett volna egyébként kihagyni, igazán jó verseny volt, mind a rendezés, mind a pálya tekintetében. A verseny fél távjára ketten maradtunk elől Szórádi Balázzsal, én nem nagyon szerettem volna vezetni. Végül aztán a hatodik körben egy vezetésváltásnál tempót emeltem és eltávolodtam kicsit, amit sikerült tartani a végéig. Pihenőidőszak utáni könnyed verseny volt, de ebből azért messzemenő következtetéseket nem akarok levonni. Idén azonban biztosan nem fókuszálok majd a ciklokrosszra annyira, mint tavaly, amikor a vb volt a cél, inkább tényleg csak a monotonitás megtörésére szánom. Azt persze azért tervezem, hogy a sorozat többi futamán is megjelenjek és mindenféleképpen célom megnyerni az összetettet!”

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Búr Zsolt

I. SuperCross Sorozat 2010, Ózd – Búr Zsolt

A harmadik helyért folyó harc a legutolsó kanyarig tartott, a célvonalon végül Szabó tekert át harmadikként, Búr pedig „lábon” érkezett negyedikként. Mint utólagosan kiderült az utolsó kanyarban Búr bukott, állítása szerint Szabó könyöklése miatt. A Postás versenyzője szerint nem volt szándékosság a mozdulatban és mivel a felek nem tudták meggyőzni egymást az igazukról, valamint a szemtanúk sem tudtak egyértelmű vélemény alkotni, végül annyiban maradt a történés.

Az ózdi önkormányzat hathatós támogatását élvező esemény eredményhirdetésén a legjobb hazai versenyzőket külön is díjazták, ezt a címet Bódán Zsófia és Kovács István érdemelték ki. Az I. SuperCross Sorozat november 28-án, vasárnap Kerekegyházán, a Kiskun Kupával folytatódik.

Letölthető dokumentumok:
– teljes eredménylista

Forrás: I. SuperCross Sorozat sajtóközlemény – Kéri István
Fotó: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo