fbpx

Buruczki Szilárd és Deli Anett nyerte a Buda Maratont

Buruczki Szilárd és Deli Anett győzelmével zárult a május elsejei VII. UNIQA – Schwinn-Csepel Buda Maraton hegyikerékpár-verseny. A hármashatár-hegyi repülőtér térségében megrendezett viadalon 28 kategória, közel 700 hegyikerekese vett részt. A negyven kilométeres hosszútávon Buruczki, Juhász Zsolt és Veres Ferenc; a nőknél Deli, Cseh Veronika és Simon Emese lett az abszolút sorrend.

bm_1

A maraton indulói a 20- és a 40 kilométeres táv közül választhattak. Az egész napos bringás majálist gyermekversenyek és kiegészítő programok – többek közt monocikli bemutató – színesítették, valamennyi korosztály versenyét figyelembe véve több mint 700 bringás versengett a díjakért. Érdekesség volt, hogy a rajtjelet minden alkalommal egy-egy olimpikon adja, ezúttal a pekingi öttusaversenyek indulója, a világbajnoki váltó-győztes és egyéni 6. helyezett Gyenesei Leila lendítette a rajtzászlót.

bm_2

„Szezon eleji versenynek, amolyan intenzív edzés gyanánt illesztettem a programomba a mai Buda Maratont. Több külföldi edzőtáborban vettem részt kora tavasszal, most már élesben mehetnek a versenyek. Ez volt az első maratonom idén, jó felvezetése volt az elkövetkező versenyeknek. A rajt után rögtön elöl helyezkedtem, az első emelkedőre már kisebb társasággal értem fel, majd a lejtő végén már egyedül haladtam. Onnantól kezdve a vezető pozíció megtartása és a végső győzelem megszerzése volt a cél.” – nyilatkozta a verseny után Buruczki Szilárd.

„Idén a maratonokon és olimpiai krossz versenyeken akarok diadalmaskodni, a T-Mobile Top maratonokon – melyek összetettjét tavaly megnyertem -, az összes maraton és olimpiai krossz magyar kupa futamon és bajnokságon, a Balaton Bike Fest maraton versenyén, a grazi maraton világbajnokságon, és ha ki tudok jutni, akkor az ausztrál olimpiai krossz vébén szeretnék jól teljesíteni.” – tette hozzá idei céljait illetően a verseny győztese.

bm_3

„Ez egy családi kerékpáros majális volt, melyen kicsik-nagyok egyaránt megtalálták a maguknak való sportos programot. Több mint 700-an versenyeztek, és külön örülök, hogy egyre több gyermek vesz részt a montis rendezvényeken, látszik, hogy népszerűsödik a sportág, van utánpótlás. Éppen ezért külön figyelmet fordítunk a biztonságos kerékpározáshoz való szoktatásra is. A majális része volt a maraton, melyen külön megtisztel, hogy a nemzetközi mezőny néhány jelentős hazai képviselője is rajthoz állt.” – summázott Harangvölgyi András főszervező.

bm_4
Eredmények, VII. UNIQA – Schwinn-Csepel Buda Maraton, 40 km, abszolút:

Férfiak:
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellán-X-iont-Mavic-Soft), ideje 01:32’00”
2. Juhász Zsolt (Cube-Csömör), 1:34’21”
3. Veres Ferenc (PCCC), 1:35’37”

Nők:
1. Deli Anett (Bringavilág SK-Bornsport), 2:12’00”
2. Cseh Veronika (Trek), 2:12’26”
3. Simon Emese (KTM SC), 2:14’53”

Letölthető dokumentumok:
– részletes eredménylista

Fotó: Vasvári Ferenc
Bővebb információ: www.sportaktiv.hu

[vimeo]http://vimeo.com/4435396[/vimeo]
A Fanbike jóvoltából…

…illetve a BringaTV összeállítása:
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=fZ7rDmWCnM8[/youtube]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo