fbpx

Bajnoki trikóért tekernek a 4X és DH versenyzők Tokodon

A közelgő, augusztus 20-a utáni hosszú hétvégén a hegyikerékpárosok újabb bajnoki küzdelmeire kerül sor. Ezúttal a Downhill és a Four Cross szakág riderei pattannak nyeregbe Tokodon, a bajnoki címek megszerzéséért.

4xfh_1

A településen rutinos szervezők várják a bringásokat, Tokod évek óta az egyik fellegvára a szakágaknak; a Magyar Köztársaság bajnokságát azonban idén rendezik először. A hegyikerekesek a közelmúltban már kihirdették az olimpiai és a maratoni szám bajnokait, augusztus 21. és 23. között a Four Cross és a Downhill szakágon a sor.

A 4X pálya

A 4X pálya

A Four Cross (4X) kieséses verseny. Időmérő futamok után négyes csoportokba sorolják a versenyzőket,  ahonnan mindig a két leggyorsabb jut tovább. A pálya – mely természetes és mesterséges ugratókat, döntött kanyarokat is tartalmaz – hosszára jellemző, hogy azt 30-45 másodperc alatt tudják teljesíteni a bringások. A Downhill (DH), azaz lejtőzés lényege: ki ér le leggyorsabban a kijelölt hegyi pályán, amely Tokodon 1600 méter hosszú, és az elit kategória legjobbjainak várhatóan 2 percbe telik rajta végigszáguldani. Az időmérő futamot a döntő követi. Fő szempont a technikai tudás. A kerekesek a hegyeskői rajt után, 190 méteres szintkülönbség leküzdésével érkeznek a faluban a Hősök terére. A Four Cross-osok az ebszőnybányai motocross pályát veszik birtokukba. A bringások speciális kerékpárokkal teljesítik a távokat, a felszerelésük között a gerincvédő és az állvédős bukósisak is szerepel.

A DH pálya részlete

A DH pálya részlete

A Four Cross kategóriák között a liszenszes férfiak és nők mellett a hobbi kategória képviselői is szerepelnek; pénteken edzésre és időmérésre kerül sor, a döntőket szombaton este héttől rendezik. A lejtősök szombaton edzenek, vasárnap egytől kerül sor az időmérésre, majd három órától a döntőkre. Az elitek mellett a junior-, master-, hobbi- és gyermek kategóriák képviselőit is várják a szervezők.

4xdh_4

Letölthető dokumentumok:
– versenykiírás

Forrás: Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség sajtóközlemény
További információk: www.mmtbszsz.hu

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo