fbpx

Április 28-ig kedvezményes nevezés a Buda Maratonra!

A május elsején megrendezésre kerülő VII. Uniqa – Schwinn Csepel Buda Maraton napján idén is legalább 700 kerekest vár a szervező Sportaktív SE. Az egész napos bringás majális fesztiválon kicsik-nagyok elindulhatnak, a viadal lesz az esztendő első montis maratonja.

Reggel tíztől az ovisok, majd az iskolások tekerhetnek a rajt-cél terület mellett számukra kijelölt pályán, délben indul a „főverseny”, melyen amatőrök és profik egyszerre vághatnak neki a Budai-hegység ösvényeinek. Érdekesség lesz, hogy a bringások menet közben eldönthetik, hosszabb vagy rövidebb távot teljesítenek-e, a zavartalan lebonyolítást a chipes időmérés biztosítja majd.

A 21 kilométeres hobby kategória szintkülönbsége 700 méter, a 42 kilométeres, 2 körös sport kategória alkalmával pedig 1600 métert kell majd leküzdeni. A versenyen bárki indulhat 14 és 70 év között, a díjazás 12 kategóriában, korosztályok szerint történik. A turista mezőnyben rajthoz állóknak 1,5 órás szintidő alatt kell letekerni a 10 kilométeres távot, itt a részvétel a fontos, hogy azok a kerékpárosok is megérezzék a hegyikerékpározás „ízét”, akik még csak most ismerkednek a sportággal.

Forrás: Buda Maraton sajtóközlemény
Bővebben: www.sportaktiv.hu / Buda Maraton

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo