fbpx

A Tourok Túrja: V. Tour de Túr

Mezőtúr városában 2010. május 8-án Szőke Barna és a Kerék- Túr SE tagjai kerékpárversenyt rendeztek, immáron ötödik alkalommal, viszont ezúttal a megszokottól eltérően más útvonalon versenyezhettek a nevezők. A rajtot délelőtt tíz órára hirdették meg, s gyakorlatilag csúszás nélkül indulhatott a mezőny az élesrajt helyszínére, ahol külön indították a hosszú- és a rövidtávosokat.

V. Tour de Túr

V. Tour de Túr, Fotó: Tirszin János

Az útvonal Mezőtúr város művelődési háza elől indult, tett egy kis kitérőt a városban, aztán a szarvasi komp felé vezető úton kellett végigmenni, a komp előtt volt egy fordító, amely után ugyanezen az úton tértek vissza Mezőtúrra, legalábbis a rövidtávosok, akik az előírt harminc kilométeres penzumot egy fordulóval teljesítették, ellentétben a hosszabb táv hatvan kilcsijével. Nekik ugyanis ezt a kört még egyszer meg kellett tenniük, hogy meglegyen a táv.

Reggel nyolc órától lehetett nevezni a megmérettetésre, amit gyorsan, még elég korán meg is tettem – másodikként. A start előtt már szép számú bringás gyülekezett a rajtvonal előtt, leginkább országúti gépek nyergében, persze akadtak bőven olyan bicajosok is, akik csak a táv teljesítése és nem a helyezés miatt indultak el, s nem mellékesen igen sok gyerek is nevezett. Az időjárás is kellőképpen kegyesnek mutatkozott, nem volt szikrázó napsütés, de legalább az eső sem esett, problémát is csak a gyenge szembeszél okozhatott.

A verseny kis híján nemzetközivé avanzsálódott, mert Erdélyből is jelezte egy csapat az indulási szándékát, majd egyszer csak csörgött Barna telefonja, hogy miért hazudták nekik azt, hogy május nyolcadikán verseny lesz! Kérdezték tőlük, hogy mégis hol vannak éppen… Erre a válasz: – Itt Mezőkövesden, a Művelődési Ház előtt! – Ily apró félreértésen bukhat el a versenyen való részvétel…

Szóval tíz óra előtt pár perccel felsorakozott a mezőny a rajtvonalhoz, élen a profikkal. Több mint százharminc kerekes állt be, hogy a visszaszámlálást követően nekivágjon a távnak. A felvezetés kissé érdekesre sikeredett, mert valamilyen oknál fogva többször is megálljt parancsoltak elölről. Öt perc alatt kiért a mezőny az élesrajt helyszínére, melyet a városhatár előtt párszáz méterrel jelöltek ki. Itt kettébontották a mezőnyt, s először a hatvan kilométereseket indították. A profik gyakorlatilag mintha puskából lőtték volna ki őket, egy perc leforgása alatt negyven fölé nyomták a tempót, és huss… elszáguldottak a tavaszba! A rövidtáv mezőnyét két perccel később rajtoltatta el Szőke Barna, akik hasonló elánnal vágtak neki a penzumnak.

V. Tour de Túr

V. Tour de Túr

A verseny aránylag jó minőségű aszfalton haladt, nehézséget csak a kisméretű, de annál alattomosabb lyukak okoztak, többen is megtalálták ezeket a gödröcskéket, de egy versenyző kivételével mindenki túlélte a kutacskákat. Nagy Enikő, aki nagy eséllyel indult a győzelemért, nemcsak felütéses defektet kapott, hanem még a felnit is használhatatlanra deformálta.

Hamar kialakult az élen egy ötfős élboly, melynek tagjai ezután nagyban meghatározták a verseny végeredményét. A mezőny többi tagja ezt nem is tudta befolyásolni, inkább a többi helyért folyt a harc, technikát és embert nem kímélő iramban. A profik negyven alatt csak a fordítókban mentek, s nem volt ritka az ötven-hatvan közötti sebesség sem, főleg a hátszeles szakaszokon.

Időközben a rövidtávosok leggyorsabbjai is beérkeztek a bicajos nirvánába, azaz a célba, az első három között igen kiélezett befutót generálva, a kis számú, de annál lelkesebb szurkolói sorfal hangos biztatása közepette. A második helyezett egy eléggé banális történés miatt lett a második, mert az első helyen haladva Szűcs Ádám beszorult egy szabálytalanul behajtó civil autó és a felvezető kocsi közé, amit az addigi második helyen sprintelő debreceni Kiss Attila – kihasználva a szituációt – az élre tört. A hazai pályán induló Szűcs Ádám nem kis bosszúságára, aki nem túl finoman tette le a bicaját a célba érkezést követően.

A hosszútávon indulók is besprinteltek a célba, élen az elit Nagy Gyulával, s olyan lendülettel, hogy jócskán túlgurultak a célvonalon, szinte a következő településig. A mezőny többi tagja is pár percen belül beszáguldott, őket pedig a harminc kilométert lazább tempóban letekerő versenyzők követték, szintén akkora ovációt kapva a célegyenesben, mintha a Tour de France mezőnyének élén haladnának.

Kis várakozást követően kihirdették a kategóriák első három helyezettjeit, majd a nap fénypontjaként a hosszútávosok abszolút első hat versenyzőjét szólították a dobogóra, hogy átvegyék a teljesítményükért a díjazást: Nagy Gyula az elsőnek járó vándorserleget, az őt követő öt versenyző pedig a gyönyörű, fényes kupákat. A serlegek mellé kaptak még egy-egy mezőtúri sajátosságnak számító, igazi kézzel készített Túri Kerámiát és nem mellékesen pénzjutalmat, illetve oklevelet.

Összességében nagyon jó kis versenyt szerveztek a Kerék- Túr SE tagjai, mindenki elégedett lehetett a szervezéssel és a biztosítással is, a hangulat pedig szintén első osztályú volt (hozzáteszem, hogy ez az én szubjektív véleményem, de szomorú embert nem láttam, csak mosolygósat). A befutónál a versenyzőket étel és ital bőségesen várta, a kínálatban pedig szerepelt nem egy házilag készült sütemény is, hogy mindenki csordultig tele legyen ne csak élményekkel, hanem finom ételekkel is.

Ha minden jól megy, akkor a tizedik alkalommal megrendezendő Tour de Túr verseny idején már bizton kijelenthetjük: van nekünk is egy tavaszi klasszikus versenyünk. De addig még le kell tekerni néhány kilométert…

Hátszelet és sikeres versenyzést kívánok mindenkinek!

Végezetül az eredmények:

30 km:

Nők:
1. Kéki Dorottya (Mezőtúr)
2. Szűcs Laura (Mezőtúr)
3. Dr. Farsang Istvánné (Békéscsaba)

Férfiak:
1. Kiss Attila (Debrecen)
2. Szűcs Ádám (Mezőtúr)
3. Arany András (Budapest)

60 km:

Nők:
1. Pályiné Szűcs Julianna (Mezőtúr)
2. Farsang Katalin (Békéscsaba)
3. Nagy Enikő (Budapest) Karbona

Férfiak:
1. Nagy Gyula (Hajdúböszörmény)
2. Bartha Gergely (Debrecen) Alföld KSE
3. Pályi Csaba (Mezőtúr) AEGON P- NIVO NOTEBOOKSTORE TEAM
4. Zsivity Zoltán (Békéscsaba) Ferbonex- Gyulai SE
5. Lizon Dániel (Békéscsaba) Békéscsaba Kerékpártechnika SE
6. Petsuk Zoltán (Budapest) Csepel Dolphins SE

Szöveg: Kollár Lajos
Fotó: Tirszin János, www.x-iont.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo