fbpx

A Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon indult a maraton szezon

A Hármashatár-hegyen új esemény debütált május elsején: a 8. alkalommal kiírt Buda Maraton hegyikerékpár-verseny mellett a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál alkalmával Nordic Walking és terepfutás került a hazai versenynaptárba. A nap során 850 kerekes állt rajthoz, a szervezők összesen 28 kategóriában hirdettek győztest. A futókkal együtt mintegy kétezren tűztek rajtszámot.

Rajtol a Buda Maraton mezőnye

Rajtol a Buda Maraton mezőnye

A Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretében rendezett Buda Mountain Bike Maratonon a sport kategóriában 42 kilométeres maratont, a hobby kategóriában 21 kilométeres félmaratont, míg a túra esetében 10 km-t kellett teljesíteni. A gyermekek délelőtti futamaiban, öt korosztályban, összesen 111 fiatal vett részt. A látványosságot a tömegrajt alkalmával a repülőtéren, egy vonalból történő indulás jelentette, a rajtjelet D.H. Kim, a Samsung elnöke adta meg. A nevezésnél a magyarok mellett román és dán kerekeseket jegyeztek. A kiegészítő programok közt a Magyar Egykerekűs Egyesület triálshow-t mutatott be, a gyermekek az ÖKO-sátorban találtak „természetbarát” elfoglaltságot. A terepfutás számaiban mintegy ezren álltak rajthoz – többek közt a MOB-főtitkár Molnár Zoltán –, a mezőnyt Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke indította.

Blazsó Márton az abszolút győztes

Blazsó Márton az abszolút győztes

„Először vettem részt a Buda Maratonon, élvezetes verseny volt. A köves lejtőkön kifejezetten jól ment az összteleszkópos bringa, a hegymenetek azonban olykor igen meredekek voltak.” – nyilatkozta Dósa Eszter, a hosszabbik táv abszolút női győztese.

„Ismeretlen volt számomra is a pálya, tartottam az eltévedéstől, de az erdőben jól volt kijelölve, egyértelmű volt az útvonal, jó volt a szervezés.” – tette hozzá a férfi győztes, Blazsó Márton.

A terepfutás mezőnyét Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke indította

A terepfutás mezőnyét Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke indította

„Izgalmas feladat volt megszervezni a rendezvényt, mert egy napon, egy helyszínen még nem rendeztek egyszerre mountain bike, Nordic Walking és terepfutó számot Magyarországon. Extra rövid idő alatt hoztuk össze a Budapest Sportirodával az eseményt, melyen központba helyeztük a környezetvédelmet; a Samsung kiváló partnernek bizonyult. Négy-ötezer ember biztos megfordult a Hármashatárhegyi Repülőtér környékén. A pozitív visszajelzések után folytatás várható.” – összegzett Harangvölgyi András, a Buda Maraton főszervezője.

Triálbemutató a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon

Triálbemutató a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon

Eredmények, 8. Buda Maraton:

Sport táv (42 km), abszolút, férfi
1. Blazsó Márton (Bringabanda SC-Haibike), ideje: 01:37’02”
2. Lukács Bálint (LTV Merida Racing), ideje: 01:40’40”
3. Kapitány Attila (Fillari Team Budaörs), ideje: 01:41’12”

Sport táv (42 km), abszolút nő:
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-X-IONT), ideje: 01:57’11”
2. Nagy Hedvig (Bringabanda SC), ideje: 02:05’02”
3. Cseh Veronika (KTM Erste – Leasing), ideje: 02:05’36”

Letölthető dokumentumok:
– eredménylista

Részletes eredménylista: http://www.temposport.hu/?menu=menu_eredmenyek

Bővebb információ: www.futanet.hu és www.sportaktiv.hu

Forrás: Budapest Sportiroda – Sportaktiv SE sajtóközlemény
Fotók:
Dobos Ferenc, Vasvári Ferenc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo