fbpx

Parti OB-győzelemmel hangolt Pekingre, Deli a Crosskovácsi női bajnoka

Az esős idő és a saras terepviszonyok ellenére a hazai hegyikerékpáros élvonal színe-java rajthoz állt az idei Crosskovácsin, melyen a szervezők egyúttal a maraton bajnoki címeket is kiosztották. A rajtlistán majd’ 500 kerekes szerepelt, a viadal végén 18 kategória legjobbjait díjazták.

Rajtol a 15. Crosskovácsi mezőnye

A felnőtt férfiak mezőnyének csatája a pekingi olimpiára készülő Parti András (Trek Józsefhegyi SE) diadalát hozta, aki a 78 kilométeres hosszútáv végén mintegy nyolc és fél perces előnnyel ért célba Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas-X-iont) és – az új bajnokot közel negyed órával követő – Melts András (Corratec World Team) előtt. A felnőtt nőknél Deli Anett (Bringavilág SK) bírta legjobban a nagykovácsi sárcsatát, a 60 kilométeres középtáv leküzdése után Módos Gabriella (Merida Maraton Team) másodikként, a Bringabandás Bickei Anna harmadikként zárt.

Buruczki és Parti sárcsatája

Nyilatkozatok:

Parti András felnőtt férfi győztes:
„Teljesen rendben voltam, a technika is jól működött. Megpróbáltam jól beosztani az erőmet, az volt a taktikám, hogy a második körben lépjek el. Volt egy hosszabb emelkedő, amit már az előző körben kinéztem, ott tudtam elmenni Szilárdtól és onnantól kezdve egyedül mentem a célig. Az első helyen az olimpia van, de a maihoz hasonlóan az olimpiai crossz országos bajnokságon is szeretnék első helyen beérni. Addig is: jövő héten Kisnána Kupa, majd június vége felé a világbajnokság Olaszországban” – nyilatkozott közelgő programjáról az új maraton bajnok.

Parti András 2008 maraton bajnoka

Deli Anett felnőtt női győztes:
„Saras verseny volt, ez nekem kedvezett, még technikásabb lett így a pálya, amit nagyon élveztem. Több tolós szakasza is volt a versenynek, amitől viszont görcsöt kapott a lábam. A bringám jól működött, igaz, többször is meg kellett álnom a gumit megtisztítani. De nem panaszkodom, mert hazahozott… Idén már szereztem egy ciklokrossz, most egy maraton bajnoki címet, szeretnék egy harmadikat is begyűjteni, ami nem más, mint az olimpiai szám elsősége lenne!”

Mátyus Attila főszervező:
„Ez volt a 15. Crosskovácsink. Futóversenyként indult, majd az olimpiai krossz versenyeknek adtunk otthont, az elmúlt esztendőkben pedig már maratont szerveztünk. Második napja szinte folyamatosan esik az eső, igen extrém körülmények adódtak, az egyik terepjárónk megborult, a felvezető krosszmotorok is küzdöttek rendesen. Közel ötszázan indultak, a körülmények miatt viszont rengetegen feladták a versenyt. Aki végigment, annak mindenben volt része, ami egy montiversenyen adódhat. Le a kalappal előttük! A pálya szinte végig liftezett le-föl, a férfiak szintje közel 2200 méter volt a 78 kilométeren, alig volt benne sík szakasz.”


Eredmények, 15. Crosskovácsi, egyben Hegyikerékpáros Maraton Országos Bajnokság, Nagykovácsi:

Felnőtt férfiak:
1. Parti András (Trek Józsefhegyi SE), ideje 3:52’00”
2. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas-X-iont), 4:00’35”
3. Melts András (Corratec World Team), 4:06’11”

Balról. Buruczki, Parti, Melts, Bogár és Grósz, jobbra Mátyus Attila főszervező

Felnőtt nők:
1. Deli Anett (Bringavilág SK), ideje 4:14’35”
2. Módos Gabriella (Merida Maraton Team), 4:19’42”
3. Bickei Anna (Bringabanda SC), 4:43’52”

1. Deli, 2. Módos, 3. Bickei

További győztesek:
Kusz Mátyás, Borbély József Attila, Terbe Dezső, Varga Ágnes, Juhász Zsolt, Veres Boglárka, Kádi József, Izsó Dávid, Fetter Erika, Veingartner Balázs, Nagy Ágnes, Varró Bálint, Kis Dani, Kocsó Judit, Vizdák János és Tordai Csaba.

A részletes eredménylista letölthető innen.

A 15. Crosskovácsi kiemelt támogatói: Bringavilág, Red Bull, Fundango, BikeFun Hungary Kft., Born.

Forrás: Crosskovácsi sajtóközlemény
Fotók: Németh Péter

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo