fbpx

A Tour de France megkülönböztetett “trikói”

Sok laikus is tisztában van azzal, hogy az összetettben élen álló, azaz az összetettben vezető kerekes viselheti a legendás sárga trikót. Talán még azt is sokan tudják, hogy a legjobb “hegyimenőé” a piros pöttyös mez, a pontversenyben élen állóé pedig a zöld. De miért kell egyáltalán megkülönböztetett mezben rajthoz állni az egyes diszciplinákban vezető kerekeseknek?

Sokan úgy gondolják, hogy az országúti kerékpározás egyéni sport, mert csak a versenyzők alkotta tarka színkavalkádot látják. Pedig valójában kilenc fős csapatok tekernek a győzelemért, és a mezek nem a nézők összezavarására vannak, hanem éppen ellenkezőleg, tájékozódni segítenek, és azon kívül, hogy azonosítják a csapattársakat, rengeteg egyéb információval is szolgálnak.

Sárga mez a 60-as évekből...

A csapatok ugyebár egységes mezt viselnek, többé-kevésbé a kerékpársport sajátossága az ezektől eltérő megkülönböztetett egyéni mezek használata. Ilyenek az egyes országok nemzeti bajnokainak a mezei, valamint a világbajnokot illető trikó, amely versenyfüggetlen. Ez utóbbiak a Tour de France esetében a sárga, a zöld, a piros pöttyös és a fehér trikó – az utóbbi a kevésbé ismert, és a legjobb összetett időeredménnyel rendelkező fiatal versenyző viselheti.

Maillot jaune – sárga trikó
Bár a Tour 1903 óta fut, a sárga trikó először 1919-ben jelent meg, a legjobb időeredménnyel rendelkező, vagyis a versenyben élen álló megkülönböztetésére szolgál. Hogy miért pont a sárgát választották? A válasz egyszerű: a Tour-t szervező L’Auto újság papírlapjainak színét tükrözi. A korabeli források szerint a szervezők mindenképpen szerették volna megkülönböztetni az élen állót az újság színével, így kapóra jött az az omninózus szakasz, amikor egy esős szakaszt követően a versenybírák képtelenek voltak megkülönböztetni a sok szürke kerekest.

Henri Desgrange, a Tour első időszakának versenyszervezője halála után felkerült a stilizált monogramja a sárga trikóra, amely napjainkban a Tour de France logó mellett található a mez mellrészének jobb felső részén. Majd megjelentek az első reklámfeliratok, és végül a Nike logója, mint a felszerelés gyártók első hirdetése. 1987 óta a trikó szponzora a Crédit Lyonnais bank, ami 2007-ben LCL-re változott, miután a Crédit Lyonnais-t felvásárolta a Crédit Agricole.

Maillot vert – zöld trikó
A zöld trikót a pontversenyben élen álló viselheti. A részhajrákért, illetve a befutókért járnak a pontok, ezért a mez viselője általában a legjobb sprinter a mezőnyben. A zöld trikót először 1953-ban a Tour 50. évfordulóján osztották ki a sárga trikó kiegészítésére. A színválasztásban szerepet játszott az első szponzor, az ugyanis egy fűnyírókat gyártó cég, a Belle Jardiniére volt. A mezeket szintén a Nike szállítja és 1991 óta a Pari Mutuel Urbain (PMU), a franciák lóversenyfogadásokra specializálódott irodája szponzorálja.

Maillot á pois rouges – piros pöttyös trikó
A fehér alapon piros pöttyös trikó a „Hegyek Királyának” jár. Pontokat a hegytetőkön lévő hegyi hajráknál lehet szerezni, a hegy megmászásának nehézsége (hosszúság és meredekség) függvényében. Bár 1933 óta díjazzák a legjobb hegyimenőt, a trikót csak 1975-ben vezették be. A színeket szintén az első szponzor igényei szerint választották: a Poulain Chocolate népszerűsítette vele hasonló csomagolású édességeit. A mezek szállítója, mondani sem kell, a Nike, és a jelenlegi szponzor 1993 óta a Champion szupermarketlánc.

Maillot blanc – fehér trikó
A fehér trikót 1975 óta kapja a legjobb 26 év alatti versenyző. Előtte ez a trikó annak a kerékpárosnak járt, aki a fenti három kategória összesítésében az élen állt. 1989 és 2000 között nem osztották ki a trikót noha a fiatalok versenyét számon tartották. A fehér trikó szponzora a Skoda, amióta 2003-ban átvette a Tour de France hivatalos autóbeszállítója címet a FIAT-tól, szállítója természetesen a Nike.

Kötelező kép a Champs Elysée-n

A trikókat minden szakasz után (idén 21 van belőle) kiosztják az eredményhirdetés keretében és általában külön díjak, felajánlások is csatlakoznak hozzájuk. A legtöbb profi versenyző nagy álma valamely megkülönböztetett mez viselése, mindenképpen karrierjük egyik fénypontja.

Forrás: www.letour.com
Képek: archív

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo