fbpx

Új vázszponzora van a magyar pályaválogatott Szalontay Sándornak

Az egyik legtehetségesebb magyar pályaversenyző, a rövidtáv-specialista Szalontay Sándor (KSI Schwinn-Csepel SE) új, kisszériás karbon vázzal készülhet a Junior Pálya Európa-bajnokságra. A prototípus stádiumon éppen hogy csak túllépett vázat a japán Kalavinka jegyzi, a karbon technológia iránt érdeklődők pedig betekinthetnek kicsit a fejlesztés hátterébe is.

Japán váz magyar színekben

Japán váz magyar színekben

Sándor elhivatottságát a kerékpársport és a pályaversenyzés felé már első találkozásunkkor láttuk rajta. Határozott céllal érkezett a Millenáris betonteknőjébe lassan már három éve, miszerint ő bizony sprinter, illetve kerékpáros olimpikon szeretne lenni. Merész gondolat volt ez akkor, hiszen hazánkból kerékpárosként amúgy sem egyszerű kijutni egy olimpiára, hát még ha az ember pályakerékpáros…

Szalontay Sándor és az új pályagép

Szalontay Sándor és az új pályagép

Tehetsége azonban hamar megmutatkozott, hiszen Hazai György kerékpáredző és Petruska Bea kondicionáló edző felügyelete alatt szépen fejlődött és már a tavalyi pályaversenyek sprintszámaiban egyeduralkodó volt idehaza nemcsak az U23-as, de a felnőtt mezőnyben is. Életkora folytán – hiszen még csak 20 éves – bizakodhatunk, hogy töretlen lesz a fejlődése, és végül világversenyeken is sikerül beverekednie magát az élmezőnybe. Így talán kitűzött célja teljesítése, a londoni olimpia közelsége ellenére sem elérhetetlen.

Az integrált rendszerű fejcső Campagnolo Hiddensetet fogad

Az integrált rendszerű fejcső Campagnolo Hiddensetet fogad

A pályaversenyzéshez szükséges felszerelés nem olcsó, így sohasem jön rosszul az egyesületen kívülről érkező technikai támogatás. Sanyit a klub mellett eddig egyedül a Yobi Bike Parts támogatta alkatrészekkel – egyedi agyakkal, lánckerekekkel – éppen ezért nagy eredmény, hogy ezúttal egy híres japán cég is fantáziát lát a magyar válogatott versenyzőben és augusztustól kezdődően 1 évre kölcsönbe kap egy legújabb generációs pályavázat melyet kifejezetten a londoni olimpiára készülő versenyzők számára fejlesztettek ki.

A nemzeti színeket hordozó fejcsőpajzson helyet kapott a váz fejlesztésében közreműködő két magyar dizájner neve is

A nemzeti színeket hordozó fejcsőpajzson helyet kapott a váz fejlesztésében közreműködő két magyar dizájner neve is

Mit kell tudni a Kalavinkáról, és miért támogat a cég egy magyar versenyzőt?

Kalavinka név jól cseng a keirin versenyzők körében Japánban. A tulajdonos és vázépítő mester Akio Tanabe a hetvenes években maga is keirin versenyző volt. Azóta immár három évtizede épít hagyományos muffolt acél keirin- és országúti vázakat.

A márkanév kezdőbetűje a villapapucsban is helyet kapott

A márkanév kezdőbetűje a villapapucsban is helyet kapott

Pár éve nagy fába vágta a fejszéjét Tanabe san: karbon váz fejlesztésébe fogott. A munkában két magyar dizájner, Stegmár Ákos és Irimiás Balázs volt segítségére, három évvel ezelőtt el is készültek a formatervek és az első prototípus. Azóta sajnos a közös munka megszakadt és más utat vett a fejlesztés. A magyar kapcsolat azonban megmaradt, így amikor megkeresés érkezett hozzájuk egy esetleges támogatás ügyében, egyből pozitív volt a válasz.

Az alsócső kedvelt játékszere a karbonvázak tervezőinek, ennek ellenére itt most letisztult formával találkozhatunk

Az alsócső kedvelt játékszere a karbonvázak tervezőinek, ennek ellenére itt most letisztult formával találkozhatunk

Eddig a vázat néhány amerikai és angol versenyző használta csupán, és mivel a kitűzött cél a technológia a 2012-es londoni olimpián való éles bevetése, ezért a fejlesztések nem álltak le, jelenleg is folynak, és ehhez jól jön minden egyes megtett versenykilométer. Részben ezért is helyezték ki a vázat egy évre tesztelésre a Millenáris betonteknőjébe. A tesztidőszak után új modellre cserélik majd, a régi pedig a boncasztalra kerül, ahol a stresszpontokat veszik majd górcső alá.

Került logó a nyeregvázcsőre is…

Került logó a nyeregvázcsőre is…

A nullszériás váz piaci ára jelenleg kicsivel 700.000 Ft felett van. Ezzel az egyik legdrágább a karbon pályavázak között. Ugyanakkor kialakításában sok különbség mutatkozik a megszokott megoldásokhoz képest.

Talán a leglátványosabb újítás az excenteres középcsapágyház egység. Ezt karbon pályavázban még nem igazán alkalmazták eddig. Az excenter egy kétoldali szorítógyűrű segítségével feszül rá a hengeres alumínium házra, melyet körülölel a karbon szövet.

Az excenteres középcsapágyház és a mester kézjegye

Az excenteres középcsapágyház és a mester kézjegye

Felső pozicióban a középrész tengelye maximálisan 295 mm-re állítható a földtől, így biztosan elkerülhetjük, hogy leérjen a pedálunk alacsony tempónál a döntött kanyarokban. Az excenter további elforgatásával négy paramétert állíthatunk folyamatosan: a csapágyház magasságát, a láncvilla hosszát, a nyeregvázcső-szöget és a középtengely első tengelytől mért távolságát.

A titánlapkás csúszópapucs precíziós láncfeszítő rendszerrel

A titánlapkás csúszópapucs precíziós láncfeszítő rendszerrel

További érdekesség a titánlapkás csúszópapucs, mely szokatlanul hosszú, 6 cm-es horonnyal rendelkezik. A tengelytávolság a Sándor által használt L-es vázméret esetében is mindössze 945 mm a hátsó kerék legbelső pozíciójában, mely könnyen gyorsíthatóvá teszi a bringát.

Érdekesség, hogy a váz standard 27,2 mm-es nyeregcsövet fogad a manapság gyakori aero kialakítású nyeregcsövek helyett. Ennek oka nem nyilvánvaló, talán a nyeregvázcső merevebbé tétele miatt döntöttek így. Persze az is lehet, hogy az ok sokkal prózaibb: költségcsökkentés.

A 27,2-es nyeregcsövet fogadó nyeregvázcső első ránézésre furcsa, de megszokható. A csövet két darab, csavarral szorítható ékpár tartja a helyén

A 27,2-es nyeregcsövet fogadó nyeregvázcső első ránézésre furcsa, de megszokható. A csövet két darab, csavarral szorítható ékpár tartja a helyén

Sanyi első edzése után úgy nyilatkozott, hogy bár a vázszett 360 grammal nehezebb, mint az eddig általa használt Planet-X (1300 g helyet 1660 g – ez betudható részben az alumínium excenter plusz tömegének), de ami a merevséget illeti, jól jön a plusz tömeg. Egy sprinter számára nincsen is fontosabb, mint a minél merevebb váz-hajtómű-kerék-kormány kombináció. A sokszor még a karbon vázaknál is tapasztalható kis oldalirányú mozgás itt gyakorlatilag érzékelhetetlen. Megjegyzendő, hogy a sprinterek ma már szinte kizárólag karbon vázakat használnak, míg a pontversenyeken és egyéb hosszabb, állóképességi számokban még mindig sok alumínium váz fut.

A bringa két hét múlva a pálya ob-n debütál először versenyen, majd a következő cél a szeptemberi Junior pálya Eb

A bringa két hét múlva a pálya ob-n debütál először versenyen, majd a következő cél a szeptemberi Junior pálya Eb

Már csak a hosszútávú tapasztalatok vannak hátra Sándor számára és egy jó eredmény a 2010. szeptember 10-15-én Szentpéterváron megrendezésre kerülő Junior pálya Eb-n. A továbbiakban reményeink szerint nemzetközi sprintversenyeken kerül megmérettetésre a magyar válogatott versenyző, mivel azonban a külföldi versenyekre való kiutazás igen költséges, ezért további szponzorok segítsége mindig jól jöhet.

Aki szeretne egy 65 km/h-s sebességgel végrehajtott borítást látni Szalontay Sándortól, vagy végigizgulni egy keirin futamot, az látogasson ki augusztus 22 és 24-e között a Magyar Pálya Köztársaság Pálya Országos Bajnokságára a Millenáris Sporttelepre.

Szöveg: Jári Róbert – www.yobibikeparts.com
Fotó: HBalage, Kalavinka

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo