fbpx

UCI szabálymódosítás – az aerodinamika határa

Félreértés ne essék: nem új szabályt hozott az UCI a kerékpárok és alkatrészek aerodinamikai tulajdonságainak korlátozására, hanem egy meglévőt kíván szigorúbban betartani – látszólag már 2009-ben. A szigorítás főpróbája akár már a Tour of California pénteki időfutam szakaszán megtörténhet…

Egy látszólag jelentéktelen szabályértelmezési vita 2009-ben oda vezethet, hogy a legtöbb gyártó által időfutam-kerékpárokra kínált, nem utolsósorban a profi csapatok által is használt, aerodinamikára kihegyezett alkatrészek nem szerepelhetnek az UCI-szankcionált versenyeken. A következmények beláthatatlanok – főleg a jelenleg zajló kaliforniai körversenyre nézve, ahova a csapatok már elvitték a használni kívánt kerékpárokat.

Igen drága lenne újratervezni egy vázat a nyeregszárat érintő szabálymódosítás miatt..

A 2009. januárban módosított 1.3.024 szabály (magyar fordítása látszólag még nem elérhető) leszögezi, hogy a kerékpárok szerkezeti elemei (vázcsövei, villája, alkatrészei) kizárólag olyan profilkiképzést kaphatnak, mely hosszirányban és keresztmetszetben nem lépik túl a 3:1 arányt. Régebben a szabály úgy fogalmazott, hogy minden idomnak bele kell férni egy képzeletbeli 8X2,5 cm-es téglalapba. A legtöbb gyártó milliméter pontosan kihasználta a régebbi szabályt adta lehetőséget, mely bizonyos esetekben megfelel a jelenlegi szabály feltételeinek is, más esetekben viszont nem. (A 8X2,5 cm-es téglalap átlója kb. 9 cm!)

Értelmezési viták alakultak ki a szabály megfogalmazásával kapcsolatban, mivel az ott szereplő “fuselage” terminus eddig leginkább a repülőgép-iparban volt honos, és a géptörzs alakjára vonatkozik. Ott nem vonatkozik például a szárny formájára, ami a kerékpár esetében lehetne mondjuk akár a kormány is. Tehát ami biztos, hogy a váz és a villa mindenképpen a szabály hatáskörében van, a többi alkatrészre vonatkoztatása már szabályértelmezési kérdés…

Kétségtelen, hogy a legproblémásabb alkatrészek az időfutamkormányok, melyek manapság sok esetben szélcsatornában tesztelt karbon “szárnyak”, hasonlóképpen az aero nyeregszárak is erősen lapított formájúak A váz egyes elemei (monocoque karbon konstrukció esetében csövekről ugyebár nem is igen beszélhetünk) is lehetnek 3:1 aránynál lapítotabbak, bár ez ritkább. A kerekek esete ugyancsak kérdéses: a telikerékre sem a régi, sem az új szabály nem alkalmazható, a 80 mm, vagy annál nagyobb profilmagassággal rendelkező karbonfelnik viszont fent akadhatnak a rostán.

Akár a magas profilú felnivel rendelkező kerekek is az új szabály hatása alá esehetnek...

Az UCI szerint, ha egy versenyző által használt kerékpár bármelyik eleme nem felel meg a szabálynak, a kerékpáros nem indulhat, ha pedig teljesíti a távol, utólag is kizárható. A jelenleg zajló kaliforniai körön a legrosszabb esetben a versenyző elindulhat az országúti szakaszra való gépével – esetleg egy egyszerűbb időfutamkormánnyal kiegészítve – bár ez több perc hátrányt jelenthet egy hosszabb időfutam-szakaszon. A történet további pikantériája, hogy a Trek/Bontrager időben lépett, a 2009-es modelljei megfelelnek az UCI-szabálymódosításnak, így az Astana színeiben indulóknak nincs mitől félni, ellenben a vetélytársak, akiket az Oval Concepts, az FSA Vision vagy a 3T szponzorál, elvérezhetnek.

Legfrissebb hír, hogy a mai nap Pat McQuaid, az UCI főtitkára, sajtótájékoztatót ad, melyen állást foglal a kérdésben, és elmagyarázza a teendőket. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Forrás: Net (Cyclingnews/Weight Weenies Forum)
Képek: gyártók

Látványos, hatékony, komoly anyagi ráfordtást igénylő megoldásokat kell mostantól újragondolni...

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo