fbpx

Shimano Dura Ace teszt az Eurobike-on: a tizenegyes eggyel egyből jobb

A Shimano legfontosabb újítása 2013-ra a 2×11 fokozatú Dura Ace szett, amit természetesen ki kellett próbálnunk az Eurobike tesztnapján, a Demo Day-en. Az olasz konkurenshez hasonlóan a 10-ről 11-re váltás együtt járt a teljes alkatrészcsalád áttervezésével, így kíváncsian vártuk, hogyan muzsikál a gyakorlatban az új mechanikus csúcsszett.

A japánokra jellemző, hogy csak akkor dobják piacra újdonságaikat, amikor azokat alaposan „túltesztelték”, minden friss alkatrész bevezetését több éves fejlesztési fázis előzi meg. „Papíron” nagyon jónak tűnt eddig is a 11-es Dura Ace, és Wigginsék is letesztelték már – ha jól emlékszem – a romandiai vagy a svájci körversenyen.

A 9000-es Dura Ace tesztbringa

Nézzük először, konkrétan miben változik 2011-re az új országúti csúcs alkatrészcsalád. Röviden: mindenben. Új hajtókar, új fékek, rejtett elektronika a Di2 változaton, módosított fékváltókar forma, mindez immár a 2 kg-os álomhatáron belül, és persze 11 fokozat.

A szkeptikusok általában azzal kezdik, amikor újabb foggal bővül a sor, hogy na persze, majd biztos hamarabb elkopik, mert vékonyabb, stb. Nos ettől nem kell félni, a 11-es koszorú lánckerekeinek vastagsága megegyezik a 10-esekkel, a hézagolásban van különbség, valamint 1,85 milliméterrel szélesebb lett a sor. A lánc pedig új felületkezelési technológiával készül, és a gyártó szerint tartósabb, mint a korábbi.

Robbantott ábra az új sorról és a kaziról

Van azonban egy rossz hírünk is a szettel kapcsolatban: a kompatibilitási problémák visszafelé. A 9000-es szériába tartozó (új) Dura Ace kerekek, agyak az eddigitől eltérő racsnival készülnek, vagyis a 7900-as (idei) Dura Ace-re nem megy fel a 11-es sor (és természetesen más gyártók ezzel kompatibilis kerekeire sem).

Eddig úgy volt, hogy a régebbi, 7700-as, acél kazettás, gyárilag 9 sebességes agyakra felment az újabb 10-es sor, ugyanakkor fordítva ez nem működött, a 7800-as, magasabb bordákkal ellátott kazettatestre nem ment fel a 9-es, csak az ahhoz passzoló 10-es. Jött mégis egy opciós megoldás, a 7850-es széria titán kazettatestére spacerrel fel lehetett tenni a 9-es sort is, a 7900-as titán kazettatestes agyra pedig szintén felment a 9-es és 10-es sor is. Mindez a múlté, bár feltételezhetően nagyon sokáig lehet még kapni alkatrészeket 10-es rendszerekhez.

A képen balra a 7900-as kazettatest, jobbra az új 9000-es kazettatest.

A 11 fokozatot egyébként személy szerint nagyban támogatom, tekintve, hogy az átlagnál jóval érzékenyebb vagyok a fokozatok közötti átmenetek finomságára, így a 12-25-ös sornál (19-ig egyes ugrásokkal) el sem tudnék képzelni jobbat (na persze, egy 12-est, 21-ig egyesével). Az eddigi Dura Ace sorral ellentétben most nem két-két fog fekszik fel spiderre, hanem a legfölső két lánckerék és az alattuk lévő három feszül merev közös tartóbakon. A további választék amúgy 11-23, 11-28, 12-28, 11-25, a 28-as legnagyobb fogat az áttervezett hátsó váltó is támogatja.

Általában a katalógusok és a hírek végén szerepel, hogy új bowdenekkel kínálja a Shimano az új szettet, pedig sokan nem tudják, mennyire nagy arányban felelős a váltás- vagy fékteljesítményben a jó kábelezés. Nos, az új bowdeneket egy polimer bewonattal látják el, ami drasztikusan csökkenti a nyúlást.

Talán minden idők legjobb patkófékei

Nem csak új bowdenek javítják azonban a fékhatást, hanem teljesen megváltozott a közel két évtizede működő kéttengelyes fékmechanizmus is. Az új Dura Ace féken a vázhoz/villához rögzítendő alumínium elem két szélén található a két féktengely, és a bowden két, ezek körül elmozduló, egyébként egymástól független alumínium testet húz össze. A tengely és a felni közötti út rövidebb lett, a tengelyek és a bowdennel való találkozási pont közötti út pedig hosszabb, így a kinematikai törvények szerint is egyértelműen hatékonyabb a fékezés. (Időfutam kerékpárokhoz egyébként egy másik rendszer kapható majd.)

Némileg módosított új Dura Ace fékváltókar

A váltórendszerben a fékváltókar esett át a legnagyobb változáson, rövidebb lett a kar, rövidültek az utak. Az új fékek engedik ezt a változást, a váltás pedig a rövidebb úton kényelmesebb így, főleg felső fogásból. Elméletileg ugye a rövidebb kar mozgatásához nagyobb erő kellene, de mivel az új kábelek gyári adat szerint 47%-kal kevésbé nyúlnak, az új rendszerű fékek pedig hatékonyabbak, nemhogy nehezebbnek, sőt, könnyebbnek érezzük a 11-es Dura Ace-hez tartozó karok kezelését.

A megosztó hajtókar, nekem tetszik és jól illik extravagáns vázakhoz

Az új Dura Ace hajtómű osztja meg leginkább a bringásokat, legalábbis a kinézete szempontjából, van, akinek testszik, van akinek nem (félénken azért megjegyzem, hogy élőben sokkal ütősebb, mint katalógusfotókon). Mindenesetre az új szett a közel 100 grammos súlymegtakarítást nagyrészt ennek köszönheti, hiszen sikerült megspórolni egyet a „pók lábaiból”. Persze itt is komoly számítások előzték meg a változást, külön vizsgálva a körbehajtás fázisait, hogy azon a részen könnyítsenek a hajtókaron, ahol kevésbé van kitéve terhelésnek. Amúgy a 24 mm-es Hollowtech II tengely, az üreges alumínium kar és külső tányér maradt.

Jó hír, hogy az új Dura Ace hajtókarnál a kompakt áttételezés is azonos lyukköre kerül fel

Hogyan működik mindez a gyakorlatban? Őszintén szólva én tökéletesnek tartom a 10-es Dura Ace szettet, így a rövid teszt előtt tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy az eggyel több fokozatot nyújtó áttervezett rendszer képes-e hozni egyáltalán hasonló minőséget. Úgy voltam vele, hogy ha igen, akkor tőlem megkapja a jeles osztályzatot. Fontos volt, hogy a mechanikus szettet próbáljam először, hiszen itt érezhető igazán, ha van különbség: van visszajelzés, ahogy az ember a bowdeneken keresztül mozgatja a váltókat, nem az elektronika végzi a dolgát.

Nem győztem gyötörni, de terhelés alatt is csak váltott, váltott…

Nos, a váltásteljesítmény szempontjából körülbelül ugyanaz az érzés volt, mint a 10-es rendszer, tehát tökéletes, sőt, felső fogásból jobban esett a rövidebb úton történő, mégis könnyed, finom váltás a módosított fékváltókarral. Ráadásul megtartotta a határozott kattanást is, ami a 7900-as előtt nem annyira volt jellemző a japán  váltóra.

Kicsit a hátsó váltó designja is változott

A tesztnapon a 11-es Dura Ace után mentem 10-essel szerelt bringával, és a váltásban (például gyorsaságban, precizitásban) más különbséget nem éreztem, de nyilván nem vagyok két lábon járó labor. Ami továbbra is markáns különbség a konkurensekkel szemben, hogy elöl tökéletesen gyorsan, megbízhatóan terelgeti a láncot az átdobó a tányérokon, teljes terhelés alatt is. Ebben azért a mások által nem alkalmazott szupermerev üreges alumínium tányéroknak biztosan van szerepük.

Az új 11-es szetthez bizony új Dura Ace kerekekre lesz szükség

A fékteljesítményben viszont nagyon is érezhető volt a változás a korábbihoz képest. Brutális. Érdekesség, hogy időben nagyon közel volt egymáshoz a hidraulikus tárcsafékkel (és ugyancsak Dura Ace-szel) szerelt Colnago C59 Disc próbaköre valamint a 11-es Dura Ace tesztje, és így egyértelműen kijelenthető, hogy nagy sebességnél jobban fogtak az új Dura Ace patkók a tárcsánál. „Gyökkettővel” gurulva már a tárcsa javára billen a mérleg, de összességében egy percig sem haboznék, hogy versenyeken használatos kerékpárra melyik féket szereljem. (Nyilván feltűnősködni jobb a tárcsás.)

Meg kell itt jegyezni, hogy a SRAM is nagy lépést tett előre a fékrendszer terén, a Campagnolo viszont nem fejlesztett, és az új fékjeik – szerintem elsősorban a karok miatt – nem nyújtják azt a teljesítményt, mint a régi Record. Így kijelenthető, hogy ezen a téren változtak az erőviszonyok, és a váltás után immár a fékezés szempontjából is a Shimano Dura Ace az etalon, mondom ezt még továbbra is Campagnolo felhasználóként…

Magyarországi Shimano információ a forgalmazó honlapján: http://paul-lange.hu/shimano.html

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo