fbpx

Shimano 2012 MTB újdonságok – 2. rész

E cikkel folytatnánk a márciusban megkezdett beszámolónkat az új Shimano alkatrészekről. Ezúttal az XT és az XTR családok újdonságait vesszük sorra. Van mit, hiszen az immár 30 éves XT család teljes megújuláson esett át, és olyan új opciók állnak majd a vásárlók rendelkezésére, melyek eddig nem. Az XTR esetében pedig egy teljesen új érdekes megoldással rukkoltak elő a japánok. Lássuk hát, mi új lesz a Nap alatt!

Shimano RD-M985 - a felturbózott XTR hátsó váltó

Shimano RD-M985 - a felturbózott XTR hátsó váltó

Igazából az XTR szett 2011-re teljes megújuláson esett át, így most csak kisebb módosítás történt. Történetesen a hátsó váltó kapott egy érdekes kis kiegészítést. A rendszer neve így „Shimano Shadow RD+”. Mit takar a +? A váltókanál forgáspontjánál felül látható kis narancsszínű kar sejteti a titkot, ami nem más, mint egy pluszban beiktatott láncfeszítő mechanika. A kar egy kis feszítőrugót aktivál, mely feszesen tartja a váltókanalat, így a láncot is rázós terepen. A kioldáshoz lényegében csak a kerék kivételekor van szükség. Alapvetően Trail felhasználásra ajánlják, de alighanem minden montisnak jól jön.

Shimano RD-M780 - az új XT hátsó váltó

Shimano RD-M780 - az új XT hátsó váltó

Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy az új XT hátsó váltó erősen az XTR-re hajaz. Ez persze engem a legkevésbé sem zavar. Az esztétikai megújítás mellett azonban van műszaki is: rövidebb lett a Shadow rendszer megjelenésekor kissé hosszúra nyúlt váltókanál, a szerkezet kompatibilis lesz a kazetták széles kínálatával, tehát a 36-ra végződő sorokkal is. A váltó immár elérhető lesz – a teljes XT szetthez hasonlóan – mind ezüst, mind pedig teljesen fekete változatban is, valamint továbbra is lesz rövid és hosszú kanalas verzió.

Shimano FD-M780/781/785/786 első váltó

Új első váltók: FD-M781-es háromtányéros, és FD-M786-D kéttányéros hajtóműhöz" ó

Első váltók terén lesz csak igazán zavarba ejtő a kínálat: megtalálható lesz a top-swinges verzió, a felül bilincses, a konzolos, az E-típusú, ezek 3, illetve 2 tányéros hajtóműhöz tervezett változatai, valamint a konzolos és felül bilincsesből ezüst és fekete változat egyaránt. Ha jól számolom, akkor ez összesen 12 kombinációt takar. A 2 tányéros hajtóműhöz tervezett verziónál a lánckalitka ívét és formáját optimalizálták a kisebb lánckerékhez.

Shimano SL-M780 váltókar

Shimano SL-M780 váltókar

Természetesen a váltókar is megújult, és két változata is lesz: az első a megszokott Rapidfire Plus rendszerű kar minden fejlesztéssel felruházva, melyet a Shimano e téren kitalált: „2-way release”, „Multi release”, illetve „Instant release”, vagyis lefelé mindkét irányban lehet váltani, egyszerre több fokozat kapcsolható, valamint a lefelé váltás gyorsan, a kar elmozdításakor azonnal megtörténik.

Shimano SL-M780-I - az Ispec kompatibilis váltókar

Shimano SL-M780-I - az Ispec kompatibilis váltókar

A másik verzió az Ispec kompatibilis, mely az új Shimano fékkarokkal lesz egy bilinccsel rögzíthető. Mindkét kar esetén megtaláljuk a „Mode Convertert”, mellyel átkapcsolhatjuk aszerint, hogy 3, vagy pedig 2 tányéros hajtókarral használjuk.

Shimano FC-M780 - az új háromtányéros hajtómű

Shimano FC-M780 - az új háromtányéros hajtómű

Jöjjenek a szett talán leglátványosabb darabjai, a hajtókarok! A 3 tányéros verzió az FC-M780, a 2 tányéros testvére pedig az FC-M785 névre fog hallgatni. Az ezüst és fekete opció mindkettőnél adott. A kar természetesen továbbra is üregesre kovácsolt, a középső tányér a már megszokott acél-kompozit verzió lesz, és a Dyna Sys rendszernél bevezetett 42/32/24 fogszám kombinációt alkalmazza. A kötelezően taglalandó újítások (jobb váltásteljesítmény, megnövelt hajtáshatékonyság, merevség) mellett ami tényleg érezhető újdonság lesz, hogy a hivatalos leírás szerint optimalizálták a kar Q-faktorát a jelenlegi típushoz képest.

Shimano FC-M785 2 tányéros hajtómű

Shimano FC-M785 2 tányéros hajtómű

A 2 tányéros verzió esetén választhatunk majd a 40/28 és a 38/26 fogszám-kombinációk közül.

Shimano BR-M785 tárcsafék szett ICE Technologies tárcsával (SM-RT81)

Shimano BR-M785 tárcsafék szett ICE Technologies tárcsával (SM-RT81)

A fékrendszer is teljesen megújult. Megkapja az ICE-Technologies fejlesztéscsomagot, melynek köszönhetően jobb hűlés, nagyobb fékerő fogja jellemezni. Utóbbiról annyit, hogy a hivatalos adat szerint az M975-ös fékhez képest 25%-kal növelték meg a fékerőt. A tárcsa esetén a gyártó kiemeli a kisebb tömeget, az ICE-Technologies-nak köszönhetően jobb hőállóságot, a kisebb zajt, valamint a megnövelt élettartamot. A közlemény szerint az új 3 rétegű tárcsa (alumagvas rozsdamentes acél) mintegy 100 Celsius fokkal csökkenti erős fékezésnél a tárcsa felületi hőmérsékletét, míg a hűtőbordás fékpofák további 50-nel. A Center-Lock verzió mellett a hagyományos 6-csavaros rögzítésű verzió is szerepelni fog a kínálatban (SM-RT86). A szett az XTR-éhez hasonló 2-ujjas kart kap, mely a fentebb már említett Ispec kompatibilis lesz.

A hűtőbordás féktestek

Az új féktestek a hűtőbordás fékpofákkal

A fékszett is elérhető lesz ezüst és fekete színben is. Ez a fék is megkapja a „One-way bleeding” kialakítást, ami könnyebb légtelenítést eredményez.

Shimano FH-M785 gyorszáras hátsó agy

Shimano FH-M785 gyorszáras hátsó agy

Az új szetthez új agyak is dukálnak. E téren is több választható opcióról gondoskodott a japán gyártó, hiszen első agy esetében választhatunk a hagyományos gyorszáras és a 15 mm-es E-thru kerékrögzítés között, a hátsónál pedig a gyorszáras, illetve a 12 mm-es X-12 rendszerrel kompatibilis agyak között 142 mm-es tengelyszélességgel. Valamennyi agy Center Lock rendszerű tárcsát fogad. A leírásban természetesen nem felejtik el megemlíteni a nagy élettartamú csapágyazást.

Shimano HB-M788/FH-M788 agyak csőtengelyes rendszerekhez

Shimano HB-M788/FH-M788 agyak csőtengelyes rendszerekhez

Shimano WH-M785 – a megújult XT XC kerekek

Shimano WH-M785 – a megújult XT XC kerekek

A gyári kerékszettek is megújuláson estek át. Továbbra is megmarad az XC és a Trail opció. Míg előbbi felnijének belső szélessége 19 mm, addig utóbbi esetben 21 mm. A kerekek Tubeless rendszerűek, Center-Lock tárcsákat fogadnak, és valamennyi a cégtől megszokott kónuszos rendszerű csapágyakkal készülnek.

Az XC verziónál megvan a választás lehetősége, hogy gyorszáras, vagy 15 mm-es tengellyel akarjuk-e használni, míg a hátsónál a hagyományos gyorszáras megoldást kapjuk.

Shimano WH-M788 – az új XT trail kerekek

Shimano WH-M788 – az új XT trail kerekek

A Trail verziónál elől adott a 15 mm-es megoldás, itt viszont hátul választhatunk a hagyományos gyorszár, illetve az X-12 tengely között. Sajnos konkrét súlyadatokkal egyelőre nem kényeztet minket a gyártó.

Shimano PD-M780 pedál

Shimano PD-M780 pedál

Új pedál is lesz az új szetthez. A PD-M780 ezúttal alaposabb átdolgozás eredménye. A tömege 343 grammra csökkent az új, üreges tengely révén, a leírás szerint 5-ször nagyobb a cipő-pedál kontaktfelület nagysága a PD-M770-eshez viszonyítva, és a sártűrő képességén is javítottak.

Shimano PD-M785 új trail pedál

Shimano PD-M785 új trail pedál

Ha már több komponensnél gondoltak a Trail felhasználásra, akkor a pedál sem maradhatott ki. A PD-M785-ös típus egy nagyméretű integrált keretet kapott, mellyel 8,5-ször nagyobb a kontaktfelület, mint a már referenciaként említett 770-es típusnál. Ennek segítségével a stopli bekattintása nélkül is stabilan tartja a cipőt. Az üreges tengely itt is megvan, a pár tömege 408 g.

Az XT szett trekking verziója is megújul idén. Ezen alkatrészek jelölésében az M helyett a T betű szerepel. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert e két eltérő felhasználási körre tervezett alkatrészcsalád – noha ugyanazt a típusnevet viselik – specifikációjukat tekintve egyre jobban eltávolodnak egymástól, így alkatrészválasztáskor nem árt figyelni a típusjelölésekre. A szett szintúgy a 10-es rendszert alkalmazza. Az új XT trekking komponenseknél is megvan a választási lehetőség, hogy az ezüstöt, vagy a feketét preferáljuk-e.

Shimano RD-T780 hátsó váltó

Shimano RD-T780 hátsó váltó

Kezdjük talán itt is a váltókkal. A hátsó megkapta a montis változat formavilágát, ám azzal ellentétben továbbra sem Shadow rendszerű, és a 28-ra végződő lánckeréksorokkal működik együtt.

Shimano FC-T780/781 hajtóművek

Shimano FC-T780/781 hajtóművek

A hajtókarok esetén két opció közül is választhat a trekking kerékpárjára igényes alkatrészeket kereső vásárló, hiszen a 48/36/26 verzió mellett a 44/32/24-es kombináció is megvan, mindkettő nadrágszárvédővel.

Shimano FD-T780 első váltó

Shimano FD-T780 első váltó

Első váltóknál az alul-, illetve a felül-bilincses változat jelenti a választási lehetőséget, a színt nem számítva természetesen. Ezek működnek mind a 48-as, mind a 44-es nagytányérral, a lánckalitka kialakítását ezen fogszámú tányérokhoz optimalizálták.

Shimano BL-T785 komfort fékkar

Shimano BL-T785 komfort fékkar

A tárcsafék-szett kapott egy, a trekking felhasználók számára komfortosabb, hosszabb, 3 ujjas karral rendelkező fékkart. Ez szintén Ispec kompatibilis, vagyis összeházasítható a megfelelő váltókarral.

Shimano BR-T780 V-fék

Shimano BR-T780 V-fék

A trekking felhasználóknál, habár terjed, de még korántsem olyan általánosan elterjedt a tárcsafék, így a V-fékről sem feledkeztek meg a japán mérnökök. Az eredmény az új BR-T780-as fék ezen a szinten már természetesen cserélhető fékbetéttel.

Shimano BL-T780 V-fékkar

Shimano BL-T780 V-fékkar

A BL-T780-as fékkarok szintén 3 ujjas hosszúságúak, bilincsük nyitható zsanéros segítve ezzel a könnyű installálást, valamint a hidraulikus tesóihoz hasonlóan Ispec kompatibilisek.

Shimano HB-T780/FH-T780 agyak

Shimano HB-T780/FH-T780 agyak

Kerékagyakat is ajánl a japán óriás a szetthez, melyek alap esetben igényes V-fékes darabok a megszokott kónuszos csapágyazással, hagyományos gyorszáras rögzítéssel. Lényegében ezek jelentik az XT montis szettjének is a V-fékes darabjait.

Shimano DH-T785/T780/3D80 agydinamók

DH-T780-as agydinamó

Igazi újdonság az XT agydinamó. Alu tengely, két kimenő csatlakozó, kedvező tömeg jellemzi. Elérhető V- és tárcsafékes változatban is. Utóbbi természetesen Center Lock-os tárcsát fogad.

Shimano PD-T780 pedál

Shimano PD-T780 pedál

Végül pedig egy sokak számára nagyon praktikus alkatrésszel bővült az XT trekking családja. A cipőhasználat sokak számára kulcskérdés, ez a pedál megoldja a problémát, hiszen egyik oldalon SPD, a másikon teljes értékű taposópedál. Persze voltak már hasonló típusok sok gyártónál, de talán nem ennyire magas minőségben és kedvező tömeggel, hiszen ez mindössze 392 grammot nyom! A biztonság kedvéért a pedál integrált fényvisszaverőket kapott.

Az említett újítások mellett a kínálatban szerepel egy új 10 sebességes HG-X lánc is CN-HG94 típusnéven, mely eltérő kialakítású a belső és a külső oldalon. A hivatalos közlés szerint az új XTR hátsó váltó már idén júniustól elérhető lesz, az új XT MTB alkatrészcsalád júliustól, míg az XT trekking családra augusztusig kell várni.

További információk:
http://www.shimano.com
http://www.paul-lange.hu

Szöveg: Gajdov Géza
Fotó: Shimano

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo