fbpx

Shimano 2011 – a montis újdonságok

Még szinte el sem kezdődött az idei esztendő, de 2010. február 9-én már a 2011-es Shimano újdonságokkal ismerkedhettünk, sőt néhányat ezek közül ki is próbálhattunk. A hatalmas dózisból ezúttal a montis szekció következik, legalábbis mindaz, ami a szakág jövő évi fejlesztései közül pillanatnyilag publikus.

Kezdjük a belépő kategóriánál, majd innen haladjunk szépen sorjában felfelé!

A Shimano alsó kategóriás Tourney szériáján belül átdolgozásra kerültek a hátsó váltók, melyek ezúttal erősen „transformers-es” külsőt öltöttek. Mindhárom típus (RD-TX75, RD-TX55, RD-TX35) közös jellemzője a 13 fogas feszítő- és terelőgörgő, emellett a 75-ös és az 55-ös bowdenvezető görgővel rendelkezik.

RD-TX75, RD-TX55 és RD-TX35

RD-TX75, RD-TX55 és RD-TX35

A szérián kívüli alkatrészek szegmensében is találunk néhány újdonságot.

Elsőként vegyük a DH-3D35 Center Lockos féktárcsákkal kompatibilis agydinamót talán, mely ezentúl a belépő kategóriában is elérhetővé teszi majd a népszerű technológiát.

DH-3D35 agydinamó

DH-3D35 agydinamó

Az alsó kategóriás hajtóművek piacán vitézkednek majd a FC-M171 és FC-M131 hajtóművek, melyek esetében láncleesés-gátló csap közelebb került a tengelyhez. Ennek előnye, hogy teljes láncvédővel szerelve a bringát a csap nem ér bele a vázra rögzített láncvédőbe, holott ez eddig gondot jelenthetett.

FC-M171 és FC-M131 hajtóművek

FC-M171 és FC-M131 hajtóművek

Megoldódni látszik az a probléma, miszerint a belépő kategóriás 7 fokozatú szettek célcsoportja nem igazán igényli a 11 fogas lánckerékkel kezdődő hátsó sorokat. Számukra 2011-ben 12-28 kiosztású sort is kínál a Shimano.

CS-HG20-7 lánckeréksor 12-14-16-18-20-24-28 fogkiosztással

CS-HG20-7 lánckeréksor 12-14-16-18-20-24-28 fogkiosztással

Szérián kívüli váltókarból 2011-ben a SL-M310 sorozat áll rendelkezésre 7 és 8 fokozatú verzióban egyaránt. A Rapidfire Plus rendszerű karok esetében új fogalmat tanulhatunk meg: „clean cable routing”, amit talán „tisztán, logikusan vezetett bowdennek”-re lehetne fordítani, lényege pedig, hogy a karból kilépő bowdenház a kormányhoz és a fékkarhoz képest az eddigiekhez mérten problémamentesebben fut.

SL-M310 Rapidfire Plus váltókar

SL-M310 Rapidfire Plus váltókar

Új, szérián kívüli fékváltókarokat is kínálnak japánjaink 2011-ben az ST-EF51-es széria képében. A Rapidfire Plus rendszerű váltókarok új, megosztó kinézetű (ventilátor avagy hasonló) fokozatkijelzőt kaptak, opcionálisan két- és négyujjas fékkarral egyaránt elérhetők lesznek.

Az ST-EF51 fékváltókar

Az ST-EF51 fékváltókar

A következő szérián kívüli termék viszont már átvezet a középkategória világába. A WH-MT65-F15 képében belső nélküli rendszerekkel is kompatibilis Thru15-ös tengelyszabványú új első kereket kapunk, mely nem utolsó sorban izgalmas grafikával rendelkezik. A WH-MT65-R hátsó kerékkel párosítva kerékszettként is bevethető.

WH-MT65-F15 első kerék

WH-MT65-F15 első kerék

Shimano Alivio 2011

Jövőre teljes átdolgozáson esik át az Alivio csoport. A változások műszaki és esztétikai szempontokat egyaránt érintenek, valamint számtalan opcionális alkatrésszel bővül a szett. A fokozatok száma kilencre emelkedik hátul, a színek tekintetében pedig rendhagyó módon fékszettek esetében három variáció lesz.

FC-M430 Alivio Octalinkes hajtómű

FC-M430 Alivio Octalinkes hajtómű

A hajtóműre is jellemző, ami a csoport többi tagjára is: elérhető ezüst- és fekete színben egyaránt. Megformálásánál a cég kommunikációja szerint a „határozott vonalvezetés” szem előtt tartása volt a döntő szempont, nadrágszárvédős és anélküli változatban egyaránt elérhető lesz.

ST-M430 Alivio fékváltókar

ST-M430 Alivio fékváltókar

A szetthez fékváltókar és különálló váltókar egyaránt választható. Van itt minden kérem szépen: Rapidfire Plus, optikai fokozatkijelző, ergonomikus karkialakítás és a már korábban ismertetett „clear cable routing” technológia. Kihangsúlyozott fejlesztés, hogy a kijelző pozícióját a kormánytól 3 milliméterre elemelték – a rutinosabbak elégedetten dőlnek hátra: így legalább végre nem fog zörögni.

Az Alivio első váltók alsó- és felső bilincses, ezüst- és fekete változatban

Az Alivio első váltók alsó- és felső bilincses, ezüst- és fekete változatban készülnek

Az első váltó az új változatban is elérhető lesz alsó- és felső bilincses változatban. Újdonság gyanánt könnyítettek kicsit a terelőkereten, és a mechanikából hátul faragtak 3 millimétert, így a gumi vagy a sárvédő jobban elfér tőle.

Shimano Alivio RD-M430 hátsó váltó

Shimano Alivio RD-M430 hátsó váltó

A hátsó váltó is megújult. Bár nem kapta meg a Shadow technológiát, de mégis sikerült az oldalra történő kinyúlásából 5 millimétert faragni. A görgők 11 fogasak, a konstrukció 25 grammot fogyott, a váltó megjelenése pedig a jelenleginél jóval sportosabb.

A 400-as sorozatszámú agyak Center Lockos és V-fékes változatban, az Alivio szetthez passzoló két színben érhetők el

A 400-as sorozatszámú agyak Center Lockos és V-fékes változatban, az Alivio szetthez passzoló két színben érhetők el

Aztán jöjjön az Alivióhoz passzintható sok-sok opcionális alkatrész. Például a BR-M416A bowdenes tárcsafék, mely szintén a „clear cable routing” technológiát alkalmazza.

BR-M416A bowdenes tárcsafék

BR-M416A bowdenes tárcsafék

Kétségkívül a legizgalmasabb azonban a három színben (ezüst, fekete, fehér) elérhető hidraulikus tárcsafékszett, mely olajvezetékkel párhuzamos, és arra merőleges tartállyal rendelkező fékkarral egyaránt rendelhető lesz.

BL-M445 – BR-M445 kombináció három színvariációban

BL-M445 – BR-M445 kombináció három színvariációban

Végül némi határterület: a BMX versenyzés világa. A megújult DXR csoport keretein belül egy a Saint alapjaira épülő hajtóművet találunk, mely Hollowtech II rendszerű, viszont a megszokottnál kisebb Q-faktorral rendelkezik.

FC-MX71 BMX verseny hajtómű

FC-MX71 BMX verseny hajtómű

Átfdolgozták kicsit az agyszettet is, a DXR agypár a hivatalos kommunikáció szerint erősebb acéltengelyt kapott, hátul pedig a Micro Ratchet rendszerű kilincsmű reteszel.

A DXR BMX agypár: a HB-MX71 első- és a FH-MX71 hátsó agy

A DXR BMX agypár: a HB-MX71 első- és a FH-MX71 hátsó agy

A valódi tűzijátékot persze Shimanóék MTB frontján 2011-ben az XTR csoport teljes megújulása jelenti majd, illetve hogy mindeddig példátlan módon a zászlóshajón bemutatott legfőbb fejlesztés párhuzamosan megjelenik az XT és az SLX csoportokon is. Mindezek megismerésére azonban még pár hónapot várni kell…

Nemsokára a városi-, sport- és speciális felhasználásra szánt újdonságok bemutatásával jelentkezünk, végül a sort az országúti újdonságok zárják.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo