fbpx

Mali Grind BMX lánctányér teszt

Egyre jobban átfedésbe kerül a montisok és a BMX-esek hajtóműrendszere. Eleinte ugyebár nagyrészt USA BB-vel szerelték a 20”-os kerékméretű bringákat, míg a montiknál a négyszögtengely volt a divat. Aztán keveredtek a dolgok, és szerencsére talán az eddigi legjobb kombó jött belőle össze…

Mali Grind BMX lánctányér

Mali Grind BMX lánctányér

A csapágyak menettel a vázba rögzülő csapágycsészékben foglalnak helyet, míg a tengely szabadon ki-be tologatható. A hajtókarokat pedig vagy aprórecés, vagy sokszögű tengelyre kell felhúzni, ahol önzáró kapcsolattal és esetenként a hajtókar bilincsével rögzülnek. Nos a kérdés már csak az: milyen lánctányér is kerüljön a karra? Ha szabad javasolnom, akkor például az általam tesztelt Grind tányér.

Ez a 4,8 milliméter vastag tányér felépítéséből adódóan kellőképpen erős ahhoz, hogy egy normál testsúlyú felhasználó bemutasson vele némi „szproket grájndot” . Annak érdekében, hogy ilyenkor ne sérüljenek a fogak, egy 50 grammos alumínium bashguard kapott helyet a kényes szakaszon, gyárilag a ballábasoknak kedvező helyzetben felszerelve. Természetesen át lehet szerelni a védőlemezt úgy, hogy a jobblábasoknak megfelelő pozícióban legyen, ehhez mindössze három csavart kell ki- majd betekerni. A furatok pontosan a helyükön vannak, a pontos átmérők miatt könnyű illeszteni a bashguardot. Tengelyre fűzéskor is simán ment minden, a központosító gyűrű pont olyan szorosan csusszant a helyére, ami a koncentrikus rögzítéshez szükséges. A teszt alatt egy agyonkönnyített montis láncot használtam, de akár hagyományos, akár erősített BMX lánccal is használható.

Nos, be kell valljam, nem grájndoltam vele. Ennek csupán két oka van: 1. nem tudok, 2. nagyon destruktív közlekedési módnak tartom az acélcsövön/peremen csúszást. Inkább kivittem az erdőszélre, köves, sziklás szakaszokra, ahol igencsak jól jött a bashguard, a keményebb szakaszokon olykor le is ért, de baja nem lett. Javaslom tehát azoknak, akik elöl ragaszkodnak a szimpla lánctányérhoz és bevállalnak sziklás, meredek részeket. Továbbá sztrítes arcoknak is, akik csapták már oda a lánckereket egy magasabb peremre való felugráskor. No meg persze a skate parkok megszállottjainak is egy-egy negyedcső tetején való csúszásra…

Termékadatok:

Forgalmazó: Mali Kft.; www.mali.hu
Anyagvastagság: 4,8 mm
Tömege: 172 g (lánctányér) + 50 g (bashguard) + 14 g (csavarok)
Ajánlott fogyasztói ár: 8.850 Ft

Szöveg: Spálya
Fotók: Ardó Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo