fbpx

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

A Magyar Formatervezési Tanács által kiírt Magyar Formatervezési Díj pályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2010. október 4-én került sor a Néprajzi Múzeumban. A rangos elismerést 1979 óta osztják, idén a tárgytervezés kategóriában kerékpáralkatrész lett az egyik díjazott.

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

A zsűri közel 300 pályázatot bírált el, melyek négy kategóriában (termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka) érkeztek. Mindebből a termék kategóriában több mint 100 pályamű közül kellett dönteni, végül 3 termék kapta meg a Magyar Formatervezési Díjat, köztük egy egysebességes kerékpárokhoz tervezett cserélhető agyperemmel rendelkező kerékpáragy.

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

A Jári Róbert által tervezett Yobi márkanév alatt kisszériában gyártott kerékpáragy különlegessége, hogy az agyperem és az agytest külön egységet képez, így számtalan olyan tulajdonsággal bír, amellyel a hagyományos típusok nem igazán. Egyrészt az agyperem és az agytest külön egységként készül, így kevesebb hulladékkal gyártható le a termék. Ez ebben az esetben azért nyer különös jelentőséget, mert az agyperem átmérője (86 mm-es furatkör, 95 mm-es legnagyobb átmérő) messze meghaladja a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható átlagos típusokét és egyben a piac egyik legnagyobb átmérőjű peremmel rendelkező darabja. Emellett ugyanazon agytest bármilyen furatszámú peremmel felszerelhető, a test és a perem különböző eloxált felülettel rendelkezhet, így a variációs lehetőségek száma végtelen. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy bármilyen a megrendelő igényeinek megfelelő kialakításban (színkombináció és furatszám) könnyen szállítható legyen a termék.

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

Nem az első eset, hogy a kerékpáriparból érkező formaterv, illetve termék nyeri a Magyar Formatervezési Díjat, hiszen 2000-ben például egy Zügn Károly, azaz Yasec által tervezett és épített kerékpár is elnyerte már a rangos elismerést. A mostani felhozatalban is találhatunk további bringás vonatkozású pályaműveket, ilyen a Kadosa Kiss József Által tervezett Nimbus karbon rekumbens vagy az Olimpia Kft. által jegyzett Gepida Reptila elektromos kerékpár.

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

Kerékpáragy nyerte a 2010-es Magyar Formatervezési Díjat

A díjazott pályaművekből és a kiállításra érdemesnek találtatott, ámde nyeretlen darabokból rendezett tárlat 2010. október 24-éig tekinthető meg a Magyar Néprajzi Múzeumban.

További információk:
– 2010-es díjazottak és kiállított pályaművek
– A Magyar Formatervezési Díj 2010 kiállításának katalógusa

Szöveg és Fotó: Jári Róbert, HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo