fbpx

Cadel Evans Tour-győztes kerékpárja a Bike Brno kiállításon!

A legtöbb fényképezőgép talán a Tour de France győztese, Cadel Evans sárga kerékpárja körül csattogott a Bike Brno kiállításon, valójában a BMC Team Machine SLR01 még akkor is megérdemelte volna ezt a figyelmet, ha nem a sárga trikós bringájáról van szó, amin egyébként egy 259 000 cseh koronás árcédula virított, ami több mint 3 millió Forint.…

A sors fintora, hogy a kiállításokra nem azt a piros-fekete gépet hordozzák, amely hűségesen szolgálta hetekig gazdáját, hanem a sárgát, melynek nyergében csak Párizs felé haladt az ausztrál győztes, ráadásul útközben még azt is lecserélte… Sebaj, tegyük túl magunkat ezen az apróságon, s fogadjuk el, jobban mutat így a díszletek között.

A BMC Tour-csapat versenyzőinek aláírásával

Az SLR01 váza már csak nyomaiban követi a klasszikus BMC formákat, ez TCC technológiával készül. (A klasszikus, muffolt karbonvázat is használja még a csapat, ez Impec néven fut.) A TCC (Tuned Compliance Concept) lényege – amit szinte minden nagy gyártó megfogalmaz kicsit másképp katalógusában – hogy maximális merevség mellett a kerekek felfüggesztésénél rugalmas legyen az út egyenetlenségeivel szemben.

A Tour de France győztese: a BMC Team Machine SLR01

A lánc- és támvillákon, valamint az első villán olyan pontok találhatóak, és úgy alakították a csövek keresztmetszetét, hogy a vertikális irányú erőhatásokra toleráns legyen, a lehető legnagyobb kényelmet adva így a versenyzőknek. Ugyanakkor, ha megnézzük a fő háromszöget, az robosztus kialakítású, a középrésznél és a homlokcsőnél egyaránt.

Az "eredetiséget igazoló" rajtszámtartó is ott figyel a fék fölött...

A felszerelés Shimano Di2 Dura Ace elektronikus váltószett, Easton EC90 kerekek, könnyű, Easton kiegészítők, nem csoda, hogy a kerékpár a gyári adatok szerint mindössze 6,6 kg-ot nyom. Sebaj, legalább elfér rajta nehezéknek az SRM Watt-mérő, így nincs gond a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által megszabott 6,8 kilogrammos súlyhatárral.

Versenyezhet!

Ha már UCI-szabványok, a BMC legújabb időfutam kerékpárján, a Time Machine TM01-en a vadászgépekre emlékeztető támvilla csatlakozás felett már megtalálható a „versenyzésre alkalmasságot” igazoló matrica, amivel kapcsolatban nemrég jelent meg egy írás honlapunkon.

A BMC TM01

A TM01-ről egyelőre nem árasztottak el túl sok információval, annyit mondtak, hogy főképpen aerodinamikai kialakítását tekintve tér el a kereskedelmi forgalomban is kapható TT01-től és a versenyzők már ezt használják. Ami elsőre szembe tűnik: a fékek elhelyezése, a TM01-en aerodinamikusabb pozícióba helyezték az alkatrészeket, elöl a villaszárakba integrálták a féktesteket.

Villába integrált fékek a BMC TM01-en

A BMC időfutamvázai egyébként 100%-ban Svájcban készülnek, s már a TT01 is a versenyzők egyedi méretei alapján kerülnek legyártásra. A 3-P rendszer alkalmazásával a kerékpáros főbb testméreteit – kulcspontokat – használják inputként a geometriához. Érdekesség, hogy – ellentétben a fotón látható kerékpárral – a csapat versenyzői közül pont Cadel Evans használ olyan könyöklőt, amely a villaszár alsó feléből nyúlik előre, rendkívül alacsony leültetést lehetővé téve (amihez azért megfelelő minőségű izmok is szükségesek, hogy optimális legyen a versenyző teljesítménye a kronón).

BMC kerékpárokkal kapcsolatos további információk: http://www.bmc-racing.com/int-en/home.html

Szöveg és fotók: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo