fbpx

Bike Brno: a citromdíjasok

Legyünk negatívak, jöjjenek a Bike Brno kiállítás citromdíjasai, vagyis a gusztustalanok, a stílustalanok, a bóvlik, a gagyik!

Sajnos elöljáróban egy különdíjat is ki kell osztanunk, ami a kiállítói kedvvel kapcsolatos, sajnos a gazdasági válság Brnóban is éreztette hatását, és hiába „támadnak a csehszlovákok”, összességében kevesebb kiállítóval találkozhattunk, mint tavaly, nemzetközi szinten ezető márkák is távolmaradtak, s voltak óriások, akik csak piciny standdal képviseltették magukat. De fordítsuk inkább komolytalanra a szót!

A citromdíjas stand

Haladjunk akkor kívülről befelé, ha már szót ejtettünk a kiállítói terület betöltéséről nézzük, mi újság a standok szintjén. A képen látható „sziget” echte Józsefváros, még az övtáskája takarásában pénzt számoló zsírosnyakú fószer – természetesen zizegősben – sem hiányzott…

Minden csak 100!

És ez komoly! Kéccáért a középső dobozból, százért a szélsőből, volt itt 10 éves Santini mez, hamis Mavic zokni, minden. Komolyan. Egy kerékpár-szakmai kiállításon. Talán mégis örülnünk kéne kicsit, hogy a mi Bringaexpónkon mások a szabályok?

A Caribou szó továbbra is inkább a kanadai zenekart juttatja eszembe

Komplett kerékpárok között egy meglehetősen értékes gyöngyszemnek ítélném a citromot, a Caribou Concept Bike-jának. Na jó, csak én kereszteltem el Concept Bike-nak a villany Dura Ace-szel és tárcsafékkel szerelt országúti szörnyet.

Értelmetlenségben az erő?

A tajvani gyártó, mindennel próbálkozik, hogy legyen stílusa… A muffos vázakkal eddig nem jött be a koncepció, toldjuk hát meg az acélt elektronikával, de hátha az amerikaiak is meglépték ezt valamelyik klasszikus vázukon, úgyhogy a biztonság kedvéért rakjunk rá tárcsaféket, ettől lesz egyedi!

"Harmónia"

No meg a könnyed harmóniától, ami a pilótafülkén uralkodik: króm stucni mellett a világ legmodernebb elektromos váltószettje, a Dura Ace Di2 opcionális váltógombja. Ehhez képest az XTR agyakon XTR tárcsát fékező mechanikus tárcsafék már nem is számít testidegennek egy országútin…

Minden szinten, minden színben...

Vázak. Kínaiak. Gyönyörűek. Te is rendelhetsz 10-20 dollárért, feltéve, ha sokat rendelsz. Lehet össztelós is, de az megér 25 dollárt is. És ha a standon nekiállsz fotózni ezeket a nyalánkságokat, még a modellbébi is odaáll mögéjük. Keleti oldal!

A bőség zavara

Alkatrészek. Először megörültem. Nem is olyan rossz ez a zsibvásár, itt talán sikerül pótolnom egy hiányzó lánctányércsavart egy karbon Campa hajtókaromhoz. Aztán elvesztem…

Csillivilli kincsek ömlesztve

Persze az ázsiai „noname standon” (bocsánat, XON)  volt mindenből könnyebb, színesebb, olcsóbb, még swarovski kristállyal kirakott láncleesés-gátló is… Viccet félretéve, valóban értékes gyöngyszemek is. Csak ahogy lenni szokott, a rumliban pont azt nem találod, amit keresel… A három fickóból kettő még csak nem is törte az angolt, bár becsületükre legyen mondva, ezt legalább megtanulták elmondani. Hagyjuk is, továbbálltam, hagyjuk mi is ezt a citromdíjazást, jövő héten folytatjuk a kiállítások érdekesebb látnivalóinak bemutatását…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo