fbpx

A 25 éves SRAM az Eurobike-on

A SRAM az utóbbi időben erőteljes fejlesztésbe fogott, az elmúlt évben alig volt olyan hónap, amikor ne tudtuk volna legalább egy újdonságát bemutatni az idén 25 éves amerikai gyártónak.

GXP-hez és BB30-hoz passzoló verziók

A szezon közben már bevezetett új országúti Red család mellett a legizgalmasabb újításuk a XX1, azaz a 11 sebességes mountain bike szettjük, amit az olimpián már többen élesben teszteltek is. Már több, mint két hónapja mi is bemutattuk a szettet, s most végre kézbe is vehettük az alkatrészeket.

(Érdekesség, hogy az olimpián voltak akik az X.0 vagy XX szettjükhöz használták az XX1 első lánckerekét és még nem a komplett XX1 szett került a kerékpárjukra.)

SRAM XX1 hajtókar

Az XX1-hez saját hajtókar készült, bár a lánckerék tartó csillag felszerelhető a SRAM X.0 hajtókarra is, így akár utólag is tuningolhatóvá válik a régebbi szett.

A 11 sebességes váltókar

A váltókarból értelemszerűen csak a kormány jobb oldalára jut. De

A legkényelmesebb markolatváltó

választhatunk a hagyományos Trigger és a markolatváltó közt, utóbbit szintén idén mutatta be a SRAM, működése sokkal finomabb lett, mint a régi X0.

A korábbi, 9 sebességes X.0-hoz képest sokkal egyenletesebb a markolat felülete, de mégis biztos fogást találunk.

Az XX1 hátsó váltója

Az új XX1 hátsóváltó és a szetthet tartozó 10-42-es fogkiosztású fogaskoszorú hatalmas tartományt fed le. Elsőre kicsit szokatlannak tűnhet, hogy a lánckerék nagyobb, mint a túloldalon levő féktárcsa, de az összképet tekintve nem zavaró a szemnek.

A Quarq wattmérővel okosított Red hajtómű

A SRAM 2011 májusában felvásárolta a Quarq-ot. Ezzel a wattmérők piacán is megvetette a lábát. A képen látható Sram Red hajtókar mellett kapható Specialized, Cannondale, Rotor és FSA karokkal is. A Quarq érdekessége a Qalvin névre keresztelt eszköz, aminek a segítségével iPhone-hoz kapcsolhatjuk.

Az új Force hajtómű sok tulajdonságát a Red-től örökölte

Országúti vonalon nem csak a legjobb alkatrészcsalád újult meg, a Sram Force szettje a csúcs Red-től több dolgot is örökölt. Így lett merevebb a lánctányér, ami a gyorsabb váltásokat is jól tolerálja és tartósabb is. A váltókarnál a Zero Loss-t alkalmazzák, aminél már nincs több üresen húzott bowden, az első millimétertől kezdve mozgatjuk már a váltót. A hátsó váltó pedig  elérhető közepes kanálmérettel, amire az új 11-32-es fogaskoszorú miatt volt szükség.

XD - nem a röhögős szmájli, hanem az XX1 kazettatest neve

Az XX1 fogaskoszorúhoz saját racsnitestre is szükség volt, hogy elférjen a 10-es lánckerék is. Nemcsak a DT, hanem a Sram is kínál ilyen agyat/kereket.

A Rise kerékcsalád

A Sram Rise kerékszettjei elérhetők a manapság használatos mindhárom kerékméretben is. Az 1400 gramm körüli Rise 60-as 26″-os és 29″-os, míg a masszívabb 1750 grammos Rise 40 kiegészült a 27,5″-os mérettel is.

A túra/treking kategória csúcsa a Via GT

A Sram belépett a túra/treking vonalra is. A család 4 szettje közül a 2×10 sebességes Via GT a csúcs. A megalkotásnál az X0 és a Red szettekből gyűjtött technológiákat alkalmaztak.

 

A 25 éves SRAM tablója

A hazai forgalmazó oldalán és a gyártó honlapján bővebb információk olvashatók.

(x)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo