fbpx

A 2010-es év időfutamainak slágere a Shimano Di2 lesz?

Ismét ünnepel a Shimano menedzsment, hiszen megszületett az első, a Dura-Ace Di2-vel aratott profi időfutam győzelem. A diadalt az egykori ciklokrossz világbajnoknak, Lars Boomnak köszönhetik a japánok, aki a Párizs-Nizza prológján bizonyult a leggyorsabbnak.

Boom_01

A Team Rabobank versenyzője a 2010. március 7-én rendezett 8 kilométeres prológot 10’56” alatt teljesítette, míg a dobogó második fokára 3 másodperc hátránnyal Jens Voigt (Team Saxo Bank), a harmadikra pedig 6 másodperc időkülönbséggel holtversenyben Levi Leipheimer (Team Radioshack) és Alberto Contador (Astana) állhatott. A pálya ezúttal egy harmadik kategóriás emelkedőt és kockaköves szakaszt is tartalmazott. Érdekesség, hogy a győztesen kívül az összes felsorolt dobogós  Sram szettel hajtott.

Az időfutam bringákon található mindkét kormányfogásban pillanatnyilag csak a Shimano elektronikus vezérlésű rendszere kínálja a váltás lehetőségét. Ezen a téren a hagyományos bowdenes szettek behozhatatlannak tűnő hátrányban vannak, ezért már mondogatjuk egy ideje, hogy komoly karrierre számíthat a Di2 az országúti kerékpársport ezen vállfajában…

Bár előfordult már a múltban olyan is, hogy valaki bowdennel is megoldotta a két fogásból váltást: ez is a Shimano volt 1998-ban, amikor az XTR montis szetthez a kormányvégre szerelhető SL-SS95-ös kiegészítő váltókart kínálta. A megoldás nem futott be túl nagy karriert, így felmerülhet a kérdés, hogy valós igényről volt-e szó. Ugyanez a kérdés vetődhet fel most az időfutamgépeknél is, a kérdésre azonban a választ az idő adja majd meg.

Forrás: Shimano sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo