fbpx

Puky LR Balance Bike futókerékpár

A futókerékpár a 2-4 éves korosztály számára készül, egyensúlyfejlesztő, illetve a közlekedést elősegítő jármű. Bölcsibe, oviba járhat vele a gyermek, a játszótérig is érdekesebb az út, ha azt nem gyalog vagy babakocsiban kell megtenni. Nem utolsósorban a futókerékpár a kerékpározás elsajátításának első lépcsőfoka. Sajnos a gyermekkerékpárok és futókerékpárok döntő része a hazai kínálatban silány minőségű, ellenben a Puky német márka, ennek megfelelő minőségi termékeik megbízhatóak, strapabíróak és technikailag jól kidolgozottak.

puki_futo_1

A kerékpározás az egyik tevékenység, amire minden szülőnek meg kell tanítani gyermekét. A legtöbb gyermek számára a lábletételes hajtás lesz az első lépés a tanulás folyamatában, mivel azzal az egyensúlyozás függetleníthető a hajtás begyakorlásától, így a gyermek korábban kezdheti el a közlekedést. A lényeg, hogy lábbal hajtsa (először váltva, majd párosan), lendületet vegyen vele, és a két elrugaszkodás közti szakaszban öntudatlanul egyensúlyozzon. Fontos, hogy a bicajnak dülöngélnie kell, ez az egyensúlyozás elsajátításának kulcsa, következésképpen nem tanácsos a tricikli vagy pótkerék alkalmazása hagyományos gyermekkerékpár alkalmazása. A Puky LR Balance Bike-on a nyeregmagasság állítható, így mindig olyan helyzetbe hozható, amely a legkényelmesebb „lábmunkát” teszi lehetővé.

puki_futo_7

A kerékpározás elsajátítása, megszeretése a gyermek számára döntő részt a megfelelő eszköz megvásárlásával kezdődik, amelyben lényeges elem a motiváció. Ha a gyermek szereti a kerékpárt, gyorsabban tanul, lesz kedve gyakorolni, kísérletezni, szívesen megy rövidebb „túrára” szüleivel. A motiváció jó eszköze a gyermek számára vonzó kerékpárdizájn, kislányok esetében ez jelentheti a „rajzfilmfiguás” színt és mintát, esetünkben „Princess Lillifee”, de ez a modell kapható fiúknak készült „sportautós” változatban is.

puki_futo_4

puki_futo_2Meglepő, hogy a gyermek a „frédi-béni” hajtástechnikával milyen fürge lehet, ezért ajánlatos a futókerékpárt is fékkel felszerelni. A Puky LR 1L Balance Bike hátsó dobfékkel rendelkezik, amely e célra bőven megfelel, a fékkar kisgyermekek kézméretére szabott, működtetése könnyed és egyszerű. Továbbá tanácsos, hogy már a kezdetektől ösztönözzük a gyermeket, hogy viseljen biztonsági felszerelést. Ha már három éves korában megszokja, hogy bukósisakban kerekezik, akkor később nem kell meggyőzni a fejvédő fontosságáról. A egyensúlyozni tanuló gyerek vegyen fel térd- és könyökvédőket is, illetve kesztyűt, mivel az esés ebben a fázisban elkerülhetetlen. A biciklis kesztyű viselésétől pedig a gyermek egyenesen profi kerékpárosnak érzi magát!
[divider scroll_text=”Puky LR”]

Számos praktikus kiegészítő is kapható hozzá

Számos praktikus kiegészítő is kapható hozzá

Jellemzők:

  • lábtartó
  • speciális futóhoz való nyereg
  • biztonsági kormánymarkolat
  • speciális futóhoz való nyereg
  • golyóscsapágyas kerék és kormány
  • állítható kormány és nyereg
  • letámasztó
  • alacsony váz lábtartóval
  • kormányszivacs
  • levegős külső gumik 47-203 (12″)
  • kormányszivacs
  • biztonsági kormánymarkolat
  • alacsony vázátlépés

Bikestore24.hu ár: 26.000.- Ft

További információ a webshop honlapján

A futóbicaj méretezése

A futóbicaj méretezése

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo