fbpx

Mavic Cosmic Pro Wind téli nadrág

A kompromisszumot nem ismerőknek, akik a hideg téli napokon is a legjobb ruházatot szeretnék viselni, készítette a Mavic a Cosmic Pro Wind nadrágot, mely csúcskategóriás technológiáival védi meg alsó végtagjainkat a téli edzések során.

A Cosmic Pro Wind nadrág a teljesítményt hajszolóknak készült, minden elemében arra lett kihegyezve, hogy télen is nagy sebességgel közlekedhessünk, a nadrág ne gátoljon a mozgásban, aerodinamikus legyen és a nagy tempó okozta menetszéltől is védjen. Többféle anyagot használt fel a nadrág készítés a kerekeiről híres francia gyártó, annak megfelelően választott anyagot, hogy az adott területen milyen védelemre van szükségünk, pl a menetszél szemből érkezik, ezért a legnagyobb hűtőhatás a lábunk első részét éri, a combokat és a térdet folyamatosan melegen kell tartani, mert folyamatosan dolgoznak, míg a hátsó részeken és a hajlatban elég a vékonyabb, jobban szellőző anyag.

A nadrág első részén egy három rétegű rugalmas membrán található, mely remekül ellenáll a szélnek és a csapadéknak miközben a bent keletkezett párát kiengedi, ennek köszönhetően térdünk és combunk nem fog kihűlni a téli edzések alatt sem. A Cosmic Pro Wind többi része puha, bolyhos meleg anyagból készült, melyet DuPont™ Teflon® víz- és kosztaszító bevonattal látott el a Mavic, tehát a hátsó részeken sem fog könnyedén átázni a nadrágunk, ha csapadékos időben használnánk és a tisztításával sem kell majd sokat foglalkoznunk.

A Cosmic Pro Wind szabása előre formázott, kerékpáros pozícióban tökéletesen felveszi testünk formáját és nincsenek rajta gyűrődések, amik a mozgásban zavarnának és fognák a szelet. Teljes mértékben aerodinamikus, sehol egy gyűrődés, még a nadrág szárán sem, ezt egy bujtatóval oldotta meg a Mavic, ami folyamatosan feszesen tartja a szárakat. Ezenfelül a szárak is erősebb, vízálló anyagból készültek, hogy a felcsapódó víz ne jusson be belülre.

A nadrágok talán legfontosabb eleméről a betétről is ejtsünk szót, a Cosmic Pro Wind-be a gyártó a legjobb betétjét rakta, ami nem más, mint az Ergo 3D Pro, mely Ortholite® több rétegű kialakításának köszönhetően kényelemben felülmúlhatatlan, akár egész napos kerékpározások is nyugodtan bevállalhatók benne. A tesztek alapján 20%-kal jobban csillapítja a nyereg felől érkező ütéseket, mint a hagyományos betétek.

A Cosmic Pro Wind nadrág azon része, ami már a kabát alatt található, meleg, de kifejezetten jól szellőző anyagból készült, mely segíti a dzsekik alatti gyors száradást és párologtatást. A kantár rugalmas és varrásmentes, hogy semmilyen mértékben ne irritálja bőrünket. A nadrág összes varrása lapos ezzel minimalizálva a kidörzsölés esélyét. Mint minden téli ruházatát, a Mavic ezt a nadrágot is fényvisszaverő elemekkel látta el, hogy a téli, rossz látási viszonyok között az autósok hamarabb észleljék viselőjét.

Jellemzők:
-Csúcskategóriás téli nadrág
-Ergo 3D Pro betét Ortholite® több rétegű kialakítással, kényelemben felülmúlhatatlan
-Többféle anyagfelhasználás annak megfelelően, hogy az adott területen milyen védelemre van szükségünk
-Három rétegű rugalmas membrán, mely maximális szélállóságot biztosít a láb elülső odalán
-Puha, bolyhos meleg anyag DuPont™ Teflon® víz- és kosztaszító bevonattal
-Előre formázott szabás, melynek köszönhetően nincsenek felesleges gyűrődések
-Aerodinamikus forma
-Bujtató a nadrág alján a felcsúszás ellen
-Megerősített lábszár
-Rugalmas varrásmentes kantárok az irritáció elkerüléséért
-Lapos varrások a kidörzsölődések ellen
-Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóságért

Ajánlott fogyasztói ár: 62 000 Ft
További információk a gyártó honlapján

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo