fbpx

Master Lock “8238″ Criterion U-lakat

A megfelelő kerékpárhoz válasszuk a megfelelő zárat! De melyik megfelelő? Ezt a kérést segít eldönteni a kiváló hírnévnek örvendő francia Master Lock 10 fokozatú skálája, mely a zárakat 3 szempont alapján osztályozza. A bemutatóban szereplő egyáltalán nem terjedelmes Master Lock Criterion modell a skálán 10-es minősítésű, azaz maximális védelmet kínál a féltettebb kerékpárok számára, kevésbé biztonságos környékekre.

master_lock_criterion_3

master_lock_criterion_1Általánosságban elmondható, hogy akkor járunk a legjobban, ha kerékpárunkat forgalmas helyen, szem előtt „parkoljuk le”, a zár pedig legyen a lehető legmagasabban, hogy fölé hajolva ne lehessen eltakarni annak feltörését. Ha pedig lehetséges, a kerékpárt ne hagyjuk órákig magára az utcán. A kerékpárosok döntő része azért választja a nagyobb méretű U-lakatokat, mert nem tudják, hogyan kell a kisebbeket megfelelően használni. A lakatot a legtöbb esetben elegendő kizárólag a hátsó háromszögön belül az abroncson átbújtatni, mivel a kereket a háromszögből nem lehet kihúzni. A befűzött kerékabroncs, illetve a gumi lényegében vághatatlan. Méret, súly és biztonság tekintetében egyértelműen az edzett acélprofilból készült, speciális zárral rendelkező U-lakat a legjobb választás, kiegészítő kábellel együtt pedig teljes védelmet biztosít

A középméretű keretű U-lakatok, mint a bemutatóban szereplő Master Lock “8238″ Criterion egyértelműen a legjobb megoldást kínálják mind a praktikus használat, mind a biztonság szempontjából. Kétségtelenül kisebb tömeget és terjedelmet kell a kerékpáron vagy a táskában elhelyezni, de ami még ennél is lényegesebb, a tolvajnak nehezebb a szerszámot a keret belsejében elhelyezni, főleg, ha azt a vázzal és/vagy a hátsókerékkel rendesen kitöltöttük. Az egyetlen hátrány, hogy kissé így a belső keret kissé keskeny, bizonyos lakatolási helyzetekben nem elegendő, nem éri át a a stabil tárgyat. Személy szerint én a körülményesebb lezárást választanám fokozott biztonság és praktikusabb szállítás miatt.

A Master Lock “8238″ Criterion U-lakat edzett, rendkívül erős és ellenálló 16 mm átmérőjű, 8-szögletű acél profillal rendelkezik, amely puha gumival borított a kerékpár védelme érdekében. A 270X104 mm-es keret a legtöbb helyzetben megfelelő lezárási megoldást biztosít. A Criterion a nemzetközi teszteken kiválóan szerepel, áttételes vágót, fűrést simán bírja, pajszerrel alig lehet „beférni”. A kulcstípus pedig igencsak megnehezíti a zárszerkezet manipulálását. A záródás mindkét végen történik, így nehezítve meg a hajlítással történő zártörést. Természetesen szállító konzol is jár hozzá, amellyel menet közben a kerékpárvázra szerelhető. Három nagy biztosító társaság ajánlásával (Sold Secure, VDS, SSF). A Master Lock “8238″ Criterion U-lakat szerepel az egyik legnevesebb német biztosító cég zárajánlási listáján A++ besorolással.

[divider scroll_text=”Master Lock “8238″ Criterion”]
master_lock_criterion_2Ajánlott fogyasztói ár: 24.990 Ft.

További információ a forgalmazó, illetve a Lánchálózat honlapján.

[divider scroll_text=”Master Lock “8238″ Criterion”]

masterlock_8195_6

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo