fbpx
verseny

Tolnai Zsanett BMX-ben hozta a pontokat Nanjingban

Öt versenyszámból három mellett már ott  a pipa! Ezek közül kettő-kettőben pontot is szereztek a magyar kerekesek. Kedden BMX-ben Tolnai Zsanett és Móricz Dániel volt az ügyeletes pontvadász - a műveletben a KSI-s Zsanett volt a szerencsésebb. ...

Top 10-ben az Utánpótlás Európa-bajnokságon

A hétvégén rendezték Grazban az Utánpótlás Európa-bajnokságot az U15 és U17-es korosztály számára. A hazai U15-ös csapatunk az élmezőnyben, az U17-esek pedig a mezőny első felében értek célba. Az osztrákok az idein kívül még 3 évre nyerték el a ...

A mai napon Móricz Dániel szerzett pontot az Ifjúsági Olimpián

A mai napon országúti időfutam számokkal folytatódott Naijingban az Ifjúsági Olimpia kerékpáros csapatversenye, a magyarok közül Móricz Dániel és Tolnai Zsanett állt rajthoz. Móricz Dániel A nanjingi ifjúsági olimpián a kerékpárosok ...

Utensilnord-győzelem a csapatidőfutam bajnokságon

Vasárnap, Balmazújváros határában rendezték a 2014. évi hármas csapat időfutam bajnokságot, ahol nem született meglepetés, kontinentális csapatunk, az Utensilnord sora vitte el a pálmát. A 20 kilométeres fordítós pálya teljesen sík volt, a ...

4. és 7. hellyel kezdtek junior bringásaink az Ifjúsági Olimpián!

Megyaszai Lilla a negyedik, Erdélyi Attila 7. helyen végzett a Nanjingban zajló Ifjúsági Olimpia első napján, a kerékpárosok mountain bike XCE Eliminator versenyszámában. "A szombati megnyitón a vasárnap induló versenyzőink, Megyaszai Lilla ...

Programajánlat: a Bike the Bugles jubileuma

Az ezer domb földjén 2014. augusztus 24-én zárul a kilenc fordulós osztrák Centurion Mountainbike Challenge. A huszadik alkalommal megrendezendő maraton három távon és szombati gyerekversennyel várja a résztvevőket. A tradicionális verseny ...

U17-ben még halad a bringa – jó magyar eredmények a Jugendtour-on!

Régóta szerepelnek magyar bringások az egyik legrangosabb európai utánpótlás kerékpárversenyen, az ausztriai ASKÖ-Radjugendtour-on. Idén remek eredmények is születtek. Az 1. szakasz befutója A négy szakaszból álló verseny elő napján a ...

Mire való egy repülőtér? Avagy az év kerékpáros kihívása

A mindennapos üzemmeneten kívül például egy rendkívüli kerékpárverseny megrendezésre is kitűnően alkalmas. A tavalyi sikeres bemutatkozás után augusztus 23-24-én ismét a kiskunlacházi repülőtéren tekerhetnek azok, akiket az extrém távok hoznak ...

Olimpiai Cross versennyel kezdik programsorozatukat az ózdiak

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén augusztusban sem maradnak hegyikerékpáros verseny nélkül az északi régió bringásai, mivel az Ózdi Kerékpáros Egyesület augusztus 24-én újfent megrendezi a III. Ózd Kupa névre keresztelt XCO versenyét. A belga ...

XIII. Mátra Maraton – mountain bike maraton magyar bajnokság

Augusztus 31-én, vasárnap Gyöngyös-Sástóról három távon indulnak a Mátra Maraton futamai, ahol minden korosztályban mountain bike maraton magyar bajnokot is avatnak. Szombaton délután az Adrenalin Parkban a legkisebbeket várják a hagyományos ...

Latyakos, de vidám hangulatú volt a Nyugat Maraton Mountain Bike Kupa II. fordulója

Hatalmas sár, változékony időjárás és a versenyzőktől megszokott lankadatlan lelkesedés jellemezte a Nyugat Mountain Bike Maraton Kupa II., Zircről induló fordulóját. A 251 versenyző nyakig sárosan, de remek hangulatban tekert be a célba. ...

Windham világkupa 2014: a párbaj Amerikában folytatódott

A klasszikus pályán Absalon győzelmére számítottak többen, de Schurter megmutatta mire képes. A nőknél Pendrel könnyedén nyert. Beszámoló magyar eredményekkel! A múlt heti versenyek után nem sok idejük maradt pihenésre a legjobb cross country és XCE ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo