Budapesten – más európai városokhoz viszonyítva – rendkívül alacsony a kerékpározók aránya a közlekedésben. Hiába lenne esetleg megfelelő infrastruktúra, vagy jó közlekedési morál, ha nincs megfelelő reklám, mely kerékpározásra buzdítja…
24/24 azaz 24 óra alatt 24 kör a Velencei-tó körül, a körök hossza 27 km. Ezt a célt tűzte ki magának Káldy Attila ultratriatlon világbajnok, aki 2003-ban elsőként teljesítette a…
Romboló képei Aliban képei SPB képei Bandikaa képei Diem képei Zsbacsi képei Kertiati képei more2come……
Egyik kereskedelmi rádió tegnap reggeli adásában elhangzott néhány mondat a holnapi CM-szel kapcsolatban. Többek között EZ.…
Idén ismét lebonyolításra kerül az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozata, hogy a közlekedés résztvevői legalább egy hétig érezhessék, hogy problémáikkal foglalkoznak az illetékesek.…
Sokadik alkalommal rendezte meg a helyi kerékpáros egyesület azt a többnapos kerékpáros rendezvényt, melyre idén több mint húsz csapat nevezett, az igazolt versenyzők száma pedig meghaladta a kettőszázat. A háromnapos…
2005. május 28-29. National Championships Hungarian MX Championships – Maraton Magyar Bajnokság, egyben UCI pontszerző futam. Új pályák! Rövid távban nincs Ördögoldal! Outdoor fesztivál! Bővebb információért látogasd meg a rendezvény…
Időpont: 2005. április 10. 11h (vasárnap) Helyszín: Újpest városkapu Pedaloman parkoló. Szervezők : Pedaloman Bringabolt, Pedaloman TBC, BalooMan. Programok: Flaszter-szlalom, Trabant húzás, Körverseny, Lufi-fújás, Jókedv :) A rendezvényen a részvétel…
Hogyan lesz meg a kritikus tömeg? Ha szervezőkre és résztvevőkre válunk szét, akkor sehogy! Szervezz te is! Ha voltál a tavalyi, vagy más nagy felvonuláson, biztosan eljössz a következőre is.…