Már sokan megépítették a 29"-os kerékű bringájukat, de azért biztos vannak még, akik ez után vagy akár ennek a cikknek a hatására mernek nagy kerékre váltani. Nekik szeretnék néhány ötletet…
A rendszerváltás reformokat hozott a magyar kerékpársportban is, ennek ellenére az állandó megújulás közepette a feledés homálya kezdte borítani elődeink sikereit. Egyben minden újító egyetértett: itt soha semmilyen nemzetközi siker…
A KRESZ-szabályok kerékpárosokra vonatkozó rendelkezéseit a legtöbb közlekedésben résztvevő nem ismeri mefelelő pontossággal, amely számos forgalmi helyzetben eredményez bizonytalanságot. A Vuelta Sportiroda a McDonald’s BringaMánia program megbízásából 2011 decemberében felmérést…
Jelen írás a II. világháború előtti magyar kerékpározás történetét kíséri végig. Az izgalmas pillanatok és fordulópontok felidézéséhez a téma elismert szakértőjének, Baranyec András segítségét kértük, illetve a 100 éves Millenáris…
Jelen írás a II. világháború előtti magyar kerékpározás történetét kíséri végig. Az izgalmas pillanatok és fordulópontok felidézéséhez a téma elismert szakértőjének, Baranyec András segítségét kértük, illetve a 100 éves Millenáris…
Járdán vagy úttesten, villogó lámpával vagy állandó fényűvel? Na és mekkora sebességgel? Csak néhány kérdés azok közül, melyekkel könnyen zavarba ejthető még a leggyakorlottabb bringás is. A McDonald’s BringaMánia KRESZ-tesztjén,…
A kerékpár egy kézenfekvő, könnyen feltalálható eszköz, nem véletlen, hogy az első ilyen szerkezet papírra vetésével még szegény Leonardo da Vincit is hírbe hozták. Ellenben az első működő kerékpárszerűség Karl…
Sziasztok, Zerge vagyok, sportolói pályafutásom után egyre mélyebbre ástam magam a kerékpáros edzések, túrák során használható "kütyük" világában, jó pár éve pedig már ez a hivatásom. Az alábbiakban azt fogom…
A testi adottságaidhoz és kerékpározási stílusodhoz legjobban illő kerékpár kiválasztása és beállítása nem egyszerű feladat. Természetesen előnyös, ha a megvásárolt vagy összeépített masina már többé-kevésbé passzol, és mindössze apró igazítás…
A nagyobb MTB típusokat bemutató sorozatunkban most a személyes kedvenceim következnek, amelyek az utóbbi években nagyon komoly változáson mentek át. Az elnevezés a motorok világából származik, ahol talán ez a…