fbpx

Műalkotások két keréken

Ha kelta fonattal, indián békepipával díszített, netán japán bambuszrajzolatú bringákkal találkozunk az utcán, valószínű, hogy a BringArt Kerékpárvázfestő Műhely egyedi vázait látjuk. A csoport használt kerékpárokat újít fel – szerel újra és fest át – egy művészeti iskola diákjainak közreműködésével. A kész bicikliket – adományként – rászorulóknak adják június végi rendezvényükön.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

A vázfestő kezdeményezés alapötletét személyes élmények adták, ahogy Zelei Bori, a BringArt vezetője fogalmaz: „Az ötlet onnan jött, hogy anyukám vett nekem gyerekkoromban egy biciklit, amelyet a mai napig használok. Fekete volt, és szürke, meg rá volt írva, hogy Agressor. Na, lány létemre ezzel jártam. De nem tetszett, rájöttem, hogy egy női biciklinek nem így kell kinéznie.”

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

Az akkor egyedivé varázsolt bicikli adta az ötletet a BringArt jelenlegi projektjéhez, amely egyszerre több célt teljesít: alkotási élményeik közben a gimnazista diákok megismerkedhetnek a közösségért végzett önkéntes munkával, és tudatosulhat bennük, hogy így is lehet segíteni rászorulókon. Azzal pedig, hogy a műhelyfoglalkozásokon kerékpárokat festenek, a környezettudatos biciklis életmódhoz is közelebb kerülhetnek. A pénzügyi háttér az uniós Fiatalok Lendületben program keretében elnyert pályázat.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

A projekt keretében a BringArt ez év februárja és júniusa között tizenhat bicikli újjávarázsolását vállalta. Az átfestett használt bicikliket a BringaKonyhában, az ismert bringás közösségi szerelőműhelyben a „konyhások” segítségével rakják újra össze, a vázak festésre való előkészítésében és a kész vázak lakkozásában pedig az NB Paintworks Studio működik közre.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

A vázakat márciusban és áprilisban két, egyenként kétnapos műhelyfoglalkozáson festette ki a Novus Művészeti Iskolák 8–8 önkéntes diákja. A workshopok elméleti oktatással kezdődtek, amelynek keretében a résztvevők nyolc kultúra – az arab, az azték, az észak-amerikai indián, a fekete-afrikai, a japán, a kelta, a magyar és az óceániai-indonéziai civilizációk – motívumkincsével ismerkedhettek meg. Mindegyik kultúrához külön plakát és a motívumokat rövid információkkal, érdekességekkel kiegészítő ismertető füzet készült. A diákoknak a kultúrák közül egyet kellett választaniuk, és a vázat ennek megfelelően díszíteni. Természetesen nem volt kötelező a füzetben látható mintákat felhasználni, a szervezők ezeket sokkal inkább inspirációnak, gondolatébresztőnek szánták.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

Az elméleti oktatás másik fontos része a festéstechnika volt. A vázak szürkére alapozva kerültek az alkotók elé. A tervezési fázis után a munka azzal kezdődött, hogy a vázat aeroszollal a kívánt színűre fújták. Ezt követően a finom, vékonyvonalú mintákat ecsettel és akrilfestékkel vagy színes ceruzával vitték fel, más motívumok esetében pedig papírból vagy maszkolószalaggal negatív sablont készítettek, és szintén az aeroszolos módszert alkalmazták. A diákok az első nap végére általában az alapszínek felviteléig jutottak el, a második nap maradt a finomabb minták felfestésére.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

A kerékpárokat a BringArt a BringaKonyhával együttműködve szereli majd össze, bevonva az ifjúságot, ezzel is bővítve kerékpáros ismereteiket. Néhány vázat április 30-án meg lehet majd tekinteni a CriticalMass afterpartyján a Dürer Kertben, de a kész kerékpárokat a június végi zárórendezvényen kapják meg végleges tulajdonosaik: hátrányos helyzetű családok, kis iskolák vagy kis civil szervezetek. Az átadóünnepséget versenyek, koncertek színesítik majd, s lesz lehetőség váztervek készítésére is.

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

Június végén csak a jelenlegi projekt zárul majd. A szervezők szándékai szerint a BringArt a jövőben is folytatja a tevékenységét, sőt bővíteni kívánja azt.

A projekt részleteiről és a szervezők tevékenységéről az alábbi címeken lehet tájékozódni:
http://bringart.blogspot.com/
http://www.facebook.com/pages/BringArt/
http://bringakonyha.hu
http://www.facebook.com/pages/NB-Paintworks-Studio/

Műalkotások két keréken

Műalkotások két keréken

Szöveg és fotó: BringArt

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo