fbpx

Jövő héttől nagyüzem az országúti profiknak!

A jövő héttől két jelentős profi kerékpáros körversenyre kerül sor, a március 4-étől 11-éig tartó Párizs-Nizzára, valamint március 7. és 13. között a Tirreno-Adriatico viadalra.

A franciaországi WorldTour verseny eltiltása miatt Alberto Contador nélkül, de például a Schleck-testvérek részvételével kerül megrendezésre. Már az első napon, még ezen a héten, vasárnap, egy 9,4 kilométeres időfutamon szétszóródhat az összetett. Majd a dombos terep után az ötödik szakaszon lesz egy vízválasztó hegyi befutó, március 8-án, ekkor a hegyi menők megalapozhatják jó helyezésüket. A végső sorrendről azonban csak az utolsó napon dönt egy 9,6 kilométeres hegyi kronó Nizzából, ami szokatlan csemegét jelent a verseny közel 80 éves történetében.

Párizs-Nizza

A mezőnyben a Schleck-tesókon kívül indul a címvédő német Tony Martin, és akikre még érdemes figyelni: Alejandro Valverde, Bradley Wiggins, Richie Porte, Levi Leipheimer, Sylvain Chavanel, Nicolas Roche, Tom Boonen, Taylor Phinney, Thor Hushovd, Rein Taaramae, Igor Anton, Yauheni Hutarovich, Allan Davis, Denis Menchov, Denis Galimzyanov, Ivan Basso, Marcel Kittel, Mark Renshaw, Bauke Mollema, Andréas Klöden és Thomas Voeckler

Szakaszok:
1. szakasz, március 4. –     Dampierre-en-Yvelines – Saint-Rémy-lès-Chevreuse (időfutam)    9.4 km
2. szakasz, március 5. –     Mantes-la-Jolie – Orléans     185 km
3. szakasz, március 6. –     Vierzon – Lac de Vassivière     194 km
4. szakasz, március 7. –     Brive-la-Gaillarde – Rodez     183 km
5. szakasz, március 8. –     Onet-le-Chateau – Mende (Hegyi befutó)     178 km
6. szakasz, március 9. –     Suze-la-Rousse – Sisteron     176.5 km
7. szakasz, március 10. –     Sisteron – Nice     220 km
8. szakasz, március 11. –     Nice – Col d’Èze     9.6 km

 

Olaszországban március 7. és 13. között kerül sor a szintén WorldTour sorozatba tartozó Tirreno-Adriatico viadalra, rendkívül izgalmas vonalvezetésű szakaszokkal, hegyes, dombos terepen, emelkedő befutókkal, keretbe foglalva egy csapat- és egy egyenkénti időfutammal.

Tirreno-Adriatico

A címvédő, ausztrál Cadel Evans mellett  Philippe Gilbert, Peter Velits, Michele Scarponi, Vincenzo Nibali, Fabian Cancellara, Stefano Garzelli, Giovanni Visconti, Joaquim Rodríguez is indul, a sprinterek között Óscar Freire, Mark Cavendish, Edvald Boasson Hagen, Peter Sagan, Filippo Pozzato, Tyler Farrar, Matthew Goss, Alessandro Petacchi, André Greipel, Michael Matthews, Sacha Modolo és Daniele Bennati is ott lesz.

Szakaszok:
1. szakasz, március 7. –     San Vincenzo – Donoratico (csapatidőfutam)     16.9 km
2. szakasz, március 8     San Vincenzo – Indicatore     230 km
3. szakasz, március 9     Indicatore – Terni     178 km
4. szakasz, március 10     Amelia – Chieti (hegyi befutó)    252 km
5. szakasz, március 11     Martinsicuro – Prati di Tivo (hegyi befutó)     196 km
6. szakasz, március 12     Offida     181 km
7. szakasz, március 13     San Benedetto del Tronto (egyenkénti időfutam)     9.3 km

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo